Fiatalkorú fegyveres rablókat fogtak el a fővárosban a rendőrök. A fiúk kivétel nélkül rendezett körülmények között élnek, a szüleik dolgoznak, egyikük édesapja például sebész egy fővárosi kórházban. A gimnazisták közül az egyik fiatal egyházi iskola tanulója.

Fegyveresen elkövetett rablás miatt fogtak el a rendőrök két 16 éves, két 14 éves és egy 15 éves fiút a fővárosban – közölte a rendőrség pénteken honlapján.

A közlemény szerint december 11-én este a XI. kerületben fogtak el egy 16 éves és egy 14 éves fiút, akik a Minerva utcában követtek egy férfit, majd

egy gázriasztó fegyverrel megfenyegették, értékeit követelték és egy lövést is leadtak.

A támadásban nem sérült meg senki.

A nyomozók a két fiút a helyszínen elfogták, egyiküknél megtalálták a gázriasztó fegyvert is.

A két fiatalt bevitték a rendőrségre, ahol elmondták, hogy korábban is követtek el rablásokat, és volt még három társuk is.

A támadásokat mindig más és más csoportban követték el, egyedül az egyik 14 éves fiú az, aki minden rablásban részt vett.

A nyomozók a csapat harmadik tagját – egy 15 éves fiút – zuglói otthonában, a negyedik fiút – egy 16 éves középiskolást –, egy újbudai lakásban fogták el, a csapat ötödik tagját, egy 14 éves fiút az iskolából állították elő.

A nyomozás során kiderült, hogy az öt fiatal pár hónapja ismeri egymást.

A fiúk kivétel nélkül rendezett körülmények között élnek, a szüleik dolgoznak, egyikük édesapja például sebész egy fővárosi kórházban. A gimnazisták közül az egyik fiatal egyházi iskola tanulója.

A nyomozás során kiderült, az öt fiú arcát maszkkal eltakarva – november 7. és december 11. között – nyolc alkalommal tizenegy ember sérelmére követett el rablást Újbudán és a Gellért-hegyen.

A rablások során több mint 120 ezer forintot, egy mobiltelefont és egy hangfalat vettek el áldozataiktól.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a fiúkat fegyveresen elkövetett rablás bűntette, fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérlete, valamint fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Apuka, anyuka majd mozgósítja a kapcsolatait, és a fiuk némi buksi simogatás után hazamehetnek! Legfeljebb azt tanácsolják, hogy máskor ügyesebbek legyenek!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Ezt az úri modort! Azt hiszem ide is ki kellene írni, mint amit több mint 100 éve a piac előtti kőoszlopra véstek eleink: Tilos az otsmány beszéd! Az eredeti az Óbudai múzeumban van. Elő kellene már venni, és pl. a Hír tv stúdiójában felállítani.
Málna
@Shikari: Akkor nem mondják el, hogy rendezett háttér, dolgozó szülők. Ebből tudhatod.:-)
Rockxy
á, má megina fideszes előkelőség fiataljai, grrrr.
zorbán heccelte őköt biztossan.
vacsi
Jól szituált tinik?! Nem ! Mocskos gazemberek!
csak úgy....
@Málna: @Shikari: ti csak akkor lennétek boldogok,ha azt a bicskát egy "cigó" nyomja belétek,hogy igazatok legyen! igazatok van de ez nem volt így mindíg,...különben már nem is élnétek.
Lepényleső
Morbid -Talán kevesellte a felmenő a pácienseket,s a gyerek így próbálta segíteni az ambuláns felvételeket?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.