A magyar kormány válasza elégtelen és hiányos, mert nem a tweetelésről szól, hanem megpróbálja elterelni a figyelmet – írta Tytti Tuppurainen, finn európai ügyekért felelős miniszter a Twitteren. Kovács Zoltán kedden a közösségi médiában kommentálta folyamatosan a zárt meghallgatást, emiatt kért a Tanács később magyarázatot a magyar kormánytól – írja az Index.

Ahogy azt kedden megírtuk, Kovács Zoltán folyamatos "Soros-kórusos" tweetjei miatt kiborultak Brüsszelben. A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára ugyanis élő mobilos közvetítést tartott a meghallgatásról. Kovács Zoltán Soros-tweetjei miatt Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter el akarta hagyni az üléstermet a magyar jogállamiságról szóló meghallgatás után. 

Kovács ugyanis

Soros embereinek nevezte az Európai Bizottság és a tagállamok képviselőit a közösségi médiában közzétett posztjaiban.

Kovács Zoltán Twitter-bejegyzéseiben többek között azt írta, hogy

a sorosisták megint egy ideológialag vezérelt politikai csatába rángatták bele az EU Tanácsát

A Tanács ezután magyarázatot kért a magyar kormánytól a történtekre.

Gulyás Zoltán Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszát Kovács a Twitteren hozta nyilvánosságra.

A levélben

- felhozzák a magyar jogállamiság védelmében indított hetes cikk szerinti eljárással kapcsolatos kifogásaikat, megkérdőjelezve a procedúra jogi alapjait

- kettős mércére utalnak azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány tagjának részéről jogellenesnek nyilvánít egy cselekvést, amit a Tanács titkársága is megtesz

- "felkavarónak és sokkolónak" nevezik, hogy jogi érvek helyett a meghallgatáson a Soros György által finanszírozott NGO-k "vádjait hozták fel ellenük"

- határozottan elutasítják az antiszemitizmust.

A miniszter emellett „nyugtalanítónak és sokkolónak” nevezte azt is, hogy néhány tagállamnak fogalma sincs az egész ügyről, ami lehetetlenné teszi a független és objektív eljárást. Továbbá kifogásolta, hogy egy ideje már őszinte vita helyett egyes tagállamok a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány vádjait visszhangozzák, amikor azok nyíltan politikai szerepet játszanak az uniós belpolitikában. A magyar kormány ugyanakkor „határozottan visszautasítja az antiszemitizmus vádját”, viszont fenntartja magának a jogot, hogy minden lehetséges jogi eszközzel megcáfolja az európai intézmények rosszindulatú és tendenciózus gyakorlatát.

A magyar kormány válasza elégtelen és hiányos, mert nem a tweetelésről szól, hanem megpróbálja elterelni a figyelmet

– írta Tytti Tuppurainen, finn európai ügyekért felelős miniszter a Twitteren. 

Nagyon komoly dolog megszegni a tanácsülések bizalmi szabályait

– tette hozzá Tuppurainen.

Konzultálunk a jogi osztállyal és jövő héten az uniós nagykövetek elé visszük a kérdést

– írta a finn miniszter.

Forrás: Index, HVG

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Na Kopasz, lehet előhúzni a következő magyarázó brosúrát. Megint ""Báncsák a magyart!""
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szegfue
@kokopelli: Nem! Itt a Propelleren volt egy ember, aki Wolf nevü nick-en irogatot.
kokopelli
@szegfue: azért csodálkoztam egy kicsit,hogy akár egy osztrák "megvásárolható" újságíró a magyar kormány
megpenészesedett szlógenjeit egy az egyben németül mint sajátját közreadja!
"Magyarország egy sikeres,,de gonosz hatalmak (migránsok,Soros,Brüsszel,szocialisták) által veszélyeztetett
kis ország!Ellenben ha mi összetartunk,úgy sok magyar gyerekkel(?) kivédjük a fenyegetést!"Nem tudtam miért
írt "gyerekeket" (Kinder) a "fiatalok (Jugendlichen)" helyett,de így már megértem!˙ (;-))
Lepényleső
Ahogy a fáma mondja;"Előbb utóbb mindenki megtanul beszélni,hallgatni azonban nem!". Ez ha lehet többek között
nem csak az én vesztem,akkor az övéké vajon miért nem,talán mert kezükben az összes nemtelen fegyvernem?
Aki Én
@Shikari az ánusz lakó: Igazad van a Soros csicskákkal kapcsolatban.

www.youtube.com/watch?v=mMU57HbkZ90
kokopelli
@Aki Én: ...ez már nem "Pálfordulás" amiket a csóró csinált ,hanem átment ventillátorba!
Nessy
@Mirabilis: Ugyanis pont olyan két ellentétes fogalom egybe írása.
Eredetileg akkor született ez a szóvicc, mikor anno divat volt békeharcosnak lenni.
Kohn megkérdezi a rabbit. Rabbi leben, milyen az a béke harcos?
Rabbi válasza: pont olyan, mint szűzqurva. Bocs!! :-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.