Kövér László házelnök pénteken az Országházban fogadta a meghívására hivatalos látogatásra Magyarországra érkező César Litardót, az Ecuadori Nemzetgyűlés elnökét – közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.

Kövér László fogadta az Ecuadori Nemzetgyűlés elnökét
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A közlemény szerint Kövér László a találkozón azt mondta: Magyarország stabil régiós partnereként tekint Ecuadorra, egy olyan országra, amely méreteiben és értékrendjében is közel áll Magyarországhoz. Hozzátette: örülnek annak, hogy a Moreno-kormány mind gazdaságilag, mind bel- és külpolitikai téren nyitott, párbeszédre épülő politikát folytat, amely által sikerült normalizálni az ország belpolitikai helyzetét az októberi tüntetéseket követően.

"Az utóbbi évek magyar külpolitikájának egyik prioritása a latin-amerikai kapcsolatok újjáélesztése, ezért is nagy örömünkre szolgál, hogy quitói nagykövetségünk 2015-ös újranyitása óta a két ország politikai, szakpolitikai, illetve a tudományos és felsőoktatási kapcsolatai intenzívebbé váltak"

- idézték az Országgyűlés elnökét.

A parlamenti kapcsolatokról szólva Kövér László elmondta, hogy a magyar Országgyűlés is kiemelt jelentőséget tulajdonít latin-amerikai kapcsolatainak: e parlamenti ciklusban is megalakult a magyar-latin-amerikai baráti tagozat, melynek magyar-ecuadori baráti csoportja is van.

César Litardo megköszönte vendéglátójának, hogy Magyarország támogatja azt a törekvést, hogy az ecuadori állampolgárok mentesüljenek a schengeni vízumkötelezettség alól. Ez a lépés a kereskedelmi és az idegenforgalom fellendüléséhez vezetne az Európai Unió országai és Ecuador között – áll a közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.