Kisebb szabálytalanságok mellett néhány esetben szankcióval járó súlyos higiéniai, jelölési és dokumentációs hiányosságok is előfordultak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első hetében.

Országszerte az adventi és karácsonyi vásárokat, ünnepi rendezvényeket és azok termékeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal szakemberei. Közleményük szerint az eddigi tapasztalatok alapján a korábbi évek időszaki ellenőrzéseinek eredményeként az élelmiszer-vállalkozók már számítanak a hatósági kontrollra.

A Nébih tájékoztatása szerint pozitív példaként említhetőek Eger, Nyíregyháza, Győr és Nagykanizsa ünnepi vásárai, ahol az árusok egyre inkább ügyelnek az alapvető élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírások betartására.

Általános problémának tekinthetők viszont a dokumentációs hiányosságok.

Súlyos problémákat talált a Nébih a karácsonyi vásárokon

A Nébih borászati felügyelői 5 budapesti helyszínen 19 kitelepült forgalmazó működését és termékeit ellenőrizték az első héten. Helyszíni mérések segítségével 284 ital tényleges alkoholtartalmát vizsgálták, amely megnyugtató eredménnyel zárult: a feltüntetett és a mért adatok minden esetben megegyeztek. A szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak a forralt borokra is és sem a nyomon követhetőség, sem az alapanyagok minősége tekintetében nem állapítottak meg jogsértést.

Súlyosabb szabálysértésekre is volt azonban példa. Az egyik Békés megyei piacon több kilogrammnyi jelöletlen ömlesztett szaloncukrot, bonbont és csokimikulást kellett megsemmisíteni, a hajdúnánási piacon nagy tételben forgalmazott édességeknél pedig a magyar nyelvű jelölés és az árusításhoz szükséges dokumentumok hiányoztak, emiatt folyamatban van a bírság megállapítása.

Heves megyében egy édességárus tevékenységét függesztették fel azonnali hatállyal a dokumentáció hiánya miatt, míg Somogy megyében az egyik kitelepült vendéglátónál a súlyos higiéniai problémák indokolták ugyanezt.

Közölték, hogy a vizsgálatok az élelmiszerlánc számos egyéb területére is kiterjednek. A Nébih Állami Halőri Szolgálata 27 halboltban több mint 18 tonna halterméket ellenőrzött, és ismeretlen eredet miatt 126 kilogramm haltermék megsemmisítését rendelte el, bírság kiszabása mellett.

A szezonális ellenőrzés az év végéig folytatódik. Az érintettek mind az ünnepi rendezvényeken, mind az élelmiszerlánc egyéb területein számíthatnak a hatósági kontrollra az ország egész területén – hívta fel a figyelmet a Nébih.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok