Két fiatal letartóztatását és két másik bűnügyi felügyeletét rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a fiatalkorú budai fegyveres rablók közül fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben elkövetett rablás miatt.

Két fiatalkorú budai rablót letartóztattak, ketten nyomkövetőt kaptak
Fotó: Pixabay

A Fővárosi Törvényszék szombaton közölte az MTI-vel, hogy a négy fiatal megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy novemberben és decemberben több alkalommal gázriasztófegyverrel, egyszer fegyvernek látszó tárggyal, illetve egyszer késsel is különböző felállásban, a szerepek megosztásával raboltak ki embereket budai köztereken.

A törvényszék tájékoztatása szerint az egyik letartóztatott fiatal volt a bűncselekmény kezdeményezője,

ő biztosította az elkövetéshez használt eszközöket, a fegyvert, a gumikesztyűket és a maszkokat, még akkor is, amikor személyesen nem vett részt az elkövetésben.

A másik letartóztatott fiatallal szemben jelenleg más ügyben is rendőrségi eljárás van folyamatban. A két fiatalkorú letartóztatását egy hónapra javítóintézetben rendelték el.

A másik két fiatalnál a bíróság – büntetlen előéletükre, valamint a bűncselekmények elkövetésében betöltött szerepükre való tekintettel -

elegendőnek találta a mozgásukat nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzött, lakóhelyre korlátozott bűnügyi felügyelet elrendelését négy hónapra.

A végzés nem végleges.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint szerdán a XI. kerületben fogtak el egy 16 éves és egy 14 éves fiút, akik a Minerva utcában követtek egy férfit, majd egy gázriasztó fegyverrel megfenyegették, értékeit követelték és egy lövést is leadtak.

A nyomozók a csapat harmadik tagját – egy 15 éves fiút – zuglói otthonában, a negyedik fiút – egy 16 éves középiskolást –, egy újbudai lakásban fogták el, a csapat ötödik tagját, egy 14 éves fiút az iskolából állították elő.

A nyomozás során kiderült, hogy az öt fiú arcát maszkkal eltakarva nyolc alkalommal tizenegy ember sérelmére követett el rablást Újbudán és a Gellért-hegyen. A rablások során több mint 120 ezer forintot, egy mobiltelefont és egy hangfalat vettek el áldozataiktól.

A rendőrök a csapatból négy fiatalkorút vettek őrizetbe, az ötödik gyanúsított szabadlábon védekezik – közölte szombat este a rendőrség az MTI-vel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.