Tőkés László és Temesvár népe – románok, magyarok, németek, szerbek és minden szabadságszerető városlakó – 1989. december 15-20. között örökre beírta magát a történelembe – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton Szentesen.

Kövér: hátha egyszer a román választópolgároknak is sikerül lezárni a "posztkommunizmus korszakát"
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Kövér László a Temesvár '89 – A magyar segítség című kiállítás megnyitóján úgy fogalmazott, Temesvár népe Romániában is bebizonyította: a szabadság egy és oszthatatlan román és magyar számára egyaránt. Bebizonyította azt is:

senkinek nem lesz több szabadsága azáltal, hogy elveszi a másét, és senki nem lehet valójában szabad, amíg a másik rab

- fűzte hozzá a politikus.

Hangsúlyozta, 1989 történelmi értelemben kegyelmi idő volt Európa életében, az 1989. december 15. és az 1990. március 19. közötti időszak pedig a Magyarország és Románia közti kapcsolatok 20. századi történetében is. A történelmi kegyelem azon felismerés lehetőségét villantotta fel, hogy

Európa nemzetei a szabadságukat és boldogulásukat nemcsak egymás rovására, hanem immár egymás javára, egymással együttműködve is biztosíthatják

- mondta Kövér László.

Kifejtette: ez a kegyelem nyitotta meg az utat Európa nyugati és keleti részének újraegyesítése előtt; Kelet-Közép-Európa nemzetei több mint négy évtizednyi szenvedés és áldozat után tudták megteremteni a békés rendszerváltoztatás feltételeit Varsótól Prágán keresztül Budapestig, és ennek a kegyelemnek volt köszönhető az a csoda is, ami Temesváron 1989. december 15-20. között bekövetkezett.

Miközben a teljes román kommunista propaganda uszított a magyarság ellen, 1989. december 15-én este magyarok és románok összefogtak, és élőláncot alkotva próbáltak megvédeni egy magyar református lelkészt, aki szelíden felemelte a szavát, ezáltal megbontotta a diktatúrában a hallgatás falát. Két nappal később százezer ember ment ki az utcára békésen tüntetni egy agresszív kommunista diktatúra állig felfegyverzett karhatalmával szemben, amely belelőtt a tömegbe, több mint hetven ember halálát és százak sebesülését okozva.

Az embertelen terror ellenére három nap után a forradalom győzött, december 20-án Temesvárt kommunistamentes szabad városnak nyilvánították

- emlékezett a forradalom eseményeire a házelnök.

Kövér László elmondta, a romániai diktatúra bukását követő napokban a magyar állam élelmiszert, vért és vérplazmát, gyógyszert, gyógyászati eszközöket küldött az erdélyi városokba és Bukarestbe.

Az állam mellett a magyar emberek is kivették részüket a segítségnyújtásból, a határ menti térség települései pedig élen jártak a közadakozásban. December 22-én Hódmezővásárhely főterén szerveztek "Romániáért, Erdélyért" címmel adománygyűjtést. A városból induló segélyszállítmány egyik sofőrjeként Aradra érkező 44 esztendős, háromgyermekes Tóth Sándor életét másnap oltotta ki egy sorozatlövés – mondta Kövér László.

A magyarok és románok közötti kapcsolatokban Temesváron megnyílt kegyelmi idő 1990. március 19-én Marosvásárhelyen ért véget, visszatért az a korszak, amelyben a románok szabadságát ismét a magyarok elnyomásával, a románok büszkeségét ismét a magyarok megalázásával próbálják biztosítani. A szervezett magyarellenes pogromkísérlet előre jelezte azt is, a posztkommunista politikai elit miatt újra veszélybe kerülhet minden ember szabadsága és méltósága Romániában – közölte az Országgyűlés elnöke, felidézve a demokratikus román ellenzéki erők elleni megfélemlítési akciókat, a bányászjárásokat.

Harminc évvel a kommunista rendszer bukását követően napjaink Romániájában megoszlanak a vélemények arról, hogy valójában mi is történt az országban 1989. december 22. után – jegyezte meg a házelnök. Hozzáfűzte,

bízik abban, hogy előbb vagy utóbb a román választópolgároknak is sikerül lezárniuk a posztkommunizmus korszakát. "Nekünk, magyaroknak ez 2010-ben sikerült, mi is nagy árat fizettünk érte, tudjuk, hogy nem könnyű feladat."

Farkas Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára felidézte, 1989-ben a Dél-Alföldön élők egy emberként mozdultak meg a forradalom résztvevőiért. Emlékeztetett, a határ megnyitását követően, december 22-én Szentesről indult az első segélyszállítmány – élelmiszerekkel, gyógyszerekkel, kötszerekkel, vérkészítményekkel – Temesvárra.

A szentesi Koszta József Múzeumban pünkösdig látható tárlat a korabeli események és a forradalom előzményeinek felelevenítése mellett hangsúlyt helyez az erdélyi magyarság sorsának bemutatására, valamint arra a páratlan összefogásra, ami 1989 telén kialakult Magyarországon a határ túloldalán élők érdekében.

A kiállításon újságcikkek, dokumentumok, fotók, filmrészletek segítségével, a virtuális valóság eszközeivel jelenítik meg az 1989-es történéseket.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
kövér köteles!!!megbaszod te a retkes kurva anyádat te hazaáruló nemzetvesztő feci tapló bugris!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nevemnick
,,Tőkés László és Temesvár népe – románok, magyarok, németek, szerbek és minden szabadságszerető városlakó – 1989. december 15-20. között örökre beírta magát a történelembe"

... éééés azok a ,,nemzeti" magyarországi magyarok is, akik rátok szavaztak, a magyarok ellenében.
Gauntlet
Ne akarjátok hogy ott is populista, nacionalista társulat legyen, mert olyat csördítenek rátok hogy leesik a bajszod!
RonaGyuri
valami hasonlóban bízunk mi is, de a te/ti elme-állapototok miatt egyre sürgősebb lenne! =))
justhpeter
Az öregek állandóan azt bizonygatták, hogy Magyarország mindig "kompország" lesz. Íme a bizonyíték, Orbán, Kövér, Áder már nem komp-lett.
dr. prédikátor
kövér köteles!!!megbaszod te a retkes kurva anyádat te hazaáruló nemzetvesztő feci tapló bugris!!!
luiz
igazad van lacika, lesztek ti még a falhoz állítva
tudode
Hoppá!
.
Nem cáfolta senki, hogy mik is ezek !

------ Orbán Viktor és Kövér László házelnök volt kommunista ügynökök!
.
olkt.hu/orban-viktor-miniszterelnok-es-kover-laszlo-hazelnok-volt-kommunista-ugynokok/
.
Csoda, hogy vannak még akik komolyan veszik ezeket a politikai szélhámoSOKAT!
ómió
Nekik is? Kinek sikerült még? Nekünk speciel itt ülnek, máig is bomlasztva a nyakunkon!
SystemError
Azzal kéne lezárni, hogy a fidesz és Kövér látványosan börtönbe vonulnak!
Kookas
@SystemError: az orbánt meg újra temetjük a tekintetes kőbányai mellé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.