A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) embertelennek, a szolidaritás sárba tiprásának tartja a társadalombiztosítási (tb) ellátásról szóló, előző héten elfogadott új törvényt és ezért annak visszavonását követeli – közölte a szervezet vasárnap.

Felébredtek a szakszervezetek: követelik a TB-törvény visszavonását

A MASZSZ közleményében kifejtette, hogy a kormány az új jogszabállyal csaknem félmillió embertől készül megvonni az orvosi ellátást. Ez a törvény beteget az orvos ellen, munkavállalót a munkáltató ellen, egészséges embert a beteg ellen fordítja – fogalmaznak, hozzátéve, Áder János köztársasági elnököt is felszólítják, ne írja alá törvényt.

Szerintük az új tb-törvény miatt "minden magyar ember szégyenkezhet", annak üzenete ugyanis, hogy "akinek nincs pénze a gyógyulásra, az haljon meg".

A szakszervezeti szövetség kitér arra is, a jövőben mindenkinek ajánlott meggyőződni arról, a munkáltatója vajon befizeti-e utána a tb-járulékot. A törvény szerint ugyanis, ha valakinek háromhavi járuléknak megfelelő – 23 ezer forint – hátraléka mutatkozik a számláján, akkor elesik az ingyenes ellátástól, s a máskor rutin vizsgálatért több tízezret, komolyabb beavatkozásért pedig több százezret, vagy akár egymillió forintnál is többet kell fizetnie – olvasható a közleményben.

A MASZSZ szerint "képtelen helyzetbe" kerülhetnek az orvosok is azzal, hogy a nem fizetőktől meg kell tagadniuk az ellátást, hiszen a gyógyításra esküdtek fel. "A szolidaritás elve szerint ma nekem, holnap neked lesz szükséged segítségre, a kormány azonban éppen most tapossa sárba a szolidaritás alapelveit" – idézik a közleményben a szervezet elnökét.

Kordás László szerint nem véletlen, hogy a törvény előkészítésekor a "szakszervezeteknek sem volt alkalmuk tiltakozni és megpróbálni megállítani ezt az ámokfutást", hiszen a kormány "szinte a szavazásig hét lakat alatt őrizte" a szándékait.

(Kép: Flickr)

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Dől a pénz bevétel oldalon. Kiadás oldalon pedig annyi nincs, mint előtte. Hol a pénz rühes tolvajok?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Ez leginkább azért is moslék egy törvény (nem csak megszavazóik által),mert a külhoniak egy fillér fizetés
nélkül a legkiválóbb ellátásban válogathatnak,- soron kívül? Pl; egy tb-t fizető országbelinek egy szív-
műtétre várnia kell két évet(meg éli - e?),ez az említetteknek max. két hét,válogatva az orvosok,
klinikák között?
Clavigo
@Jozefina: Ezek?? Szerintem " egyeztetni " voltak... Ezek ? Még egy szaros két órás sztájkocskához is engedélyt kérnek,??? Hogy Kegyes Urunk nehogy megsértődjön..:):)))
F_Viktor
@Jozefina: & @Clavigo: Írod:
"Miért nem vitték a népet az utcára???"

Pár napja orbán rámutatott valamelyik szavazógépére, hogy nyújtsa be a törvényjavaslatot, jövő héten pedig meg is szavazzák (hála a román hazaárulóknak, mert csak velük lett meg a maffia 2/3-a!).
Nem volt senkivel semmilyen egyeztetés, nem volt rá ideje senkinek eddig reagálnia.
F_Viktor
@István Gyula Németh: Írod:
"... én baszok fizetni azért, hogy a munkanélküli, a dolgozni NEM IS AKARÓ szemétládák ellátása biztosított legyen!"

orbán legkedvesebb Gyulája, én pedig szívesebben fizetnék annak a rászorulónak az orvosi ellátásáért aki nem tudja zsebből befizetni a TB-jét, mint neked, a közpénzen fizetett orbán-trollnak, vagy a csüngőhasú oligarcháinak, akik szétlopják az országot, kisemmizik a nemzetet!
Nessy
Ebben az a mocskos leginkább, hogy a fidesz benyújtotta, a sok agyhalott gombnyomogató megszavazta, a NAV a tökit vakarja, és a "végrehajtást" rábízta az ellátó orvosra, aki a gyógyításra esküdött, nem a passzív eutanáziára! Ezt sem a megszavazók, sem az emberek nem gondolták végig, mindenki szó nélkül tudomásul vette! mert fogalmuk nincs, hogy hány vétlen embert fog ez érinteni. Lehet "lumpenezni", de senki nem tudhatja, hogy ma még van állása, de esetleg egy rossz szó valahol,amiért kirúgják, csődbe megy a munkaadója, a multi csökkenti a termelést, és vele a létszámot,és holnap nincs biztosítása, nincs jövedelme. Igaz, minimálbérért segédmunkás még lehet.
Sámannus
@Jozefina: A nép védtelen, mert itt a csürhe rohanta le a népet, és akik a népet megpróbálta képviselni, a lejáratásuk olyan jól sikerült, hogy azóta is szabad préda minden szerzett jog, ami az előző rendszerek ben megvolt. Az utca kizárólag a népnyúzó csürhe területe, amelyet a hatalom segítségével bitorol, még úgy is, hogy az esetleges megmozdulásokat a totális médiafölénnyel ellehetetlenít. Ha itt a nép megy ki az utcára, akkor a pohost a csatornából fogják kirángatni mint egy patkány. Ha Gyurcsány népszerűsége egyszer megfordul a pohos mehet a moszlim haverjaihoz akik üldözuik a keresztényeket, és az árulójuk ott találhat menedéket. Nefeledd a pohos haverjai elfogynak a civilizált politikusok között, már kiröhögik és szarba sem veszik. Már csak a távoli országokat sikerül elkábítani, akik nem ismeri az európai helyzetet.
Akkor gondolom nem fogsz örülni, hogy a nép az utcára megyen, de én szívből kívánom hogy teljesüljön ez az elvárásod és a pohos a patkányoknak épített alagútból rángassák ki, mint egy ürgét amit kiöntenek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.