Koporsóval jelent meg a Párbeszéd Áder János főhadiszállása előtt, a Sándor Palotánál.

Koporsót vittek Áder Jánosnak – videó

A párt ezzel az akcióval tiltakozott a tb-törvény ellen, amely százezreket rakhat ki az orvosi ellátásból – ha a köztársasági elnök aláírja. 

Koporsót hoztunk Áder Jánosnak. Ne írja alá a TB-törvényt, mert az emberéletekbe kerülhet!

- írja Facebook-oldalán a posztnál Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője.

A Fidesz közleményben reagált:

Karácsony Gergely pártja most már gátlástalanul alkalmazza a Soros-féle migránspárti szervezetek ízléstelen kampányeszközeit is

- reagált a Fidesz a Párbeszéd hétfői koporsós tiltakozására.

A Fidesz szerint a mai koporsós és temetést imitáló akció nemcsak ízléstelen, hazug, hanem jól ismert a Soros-egyetem és a Soros-féle szervezetek magyarországi és külföldi tüntetéseiről is.

A tb-törvény módosításának egyetlen célja van, hogy az eddig feltárt 75 ezer adóelkerülőnél ösztönözze az egészségügyi járulék rendszeres fizetését – szögezték le közleményükben.

Előzőleg a Párbeszéd koporsóval tiltakozott a társadalombiztosítási törvény szigorítása ellen a köztársasági elnök hivatala előtt. Tordai Bence, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője arra szólította fel Áder János államfőt, hogy ne írja alá, hanem küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek a múlt héten elfogadott jogszabályt, mert az "emberéletekbe kerülhet".

- írta közleményében a kormánypárt.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsodi
Nagy ívben leszarja,mit visznek neki,a lényeg mit mond Orbán.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Pedig Budapestnek kéne, ha Karigeri zuglósítja!
SystemError
@Pegero: A Zétényi-Takács ügy elött nettó vádaskodás, amit írsz. Tehát megfoghatatlan vita szempontjából. Vagy konkretizáld...

Zétényi-Takács ügy:

"Göncz Árpád akkori köztársasági elnök előzetes alkotmányossági vizsgálatot kezdeményezett, melynek eredményeként a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság 11/1992-es határozatában kimondta, hogy a törvényszöveg sérti a jogbiztonság követelményét, mivel indoklása szerint jogsértéssel nem lehet korábbi jogsértést orvosolni, „jogsértéssel nem lehet jogállamot építeni”. "

Tehàt ezért volt patkány Göncz, mert a Sólyomnak vagyis az alkotmánybíróságnat elküldte? Sólyom akit amúgy a jobboldal mindig is(maffia korszakig) támogagott... Tehát az alkotmányossági vizsgálat a szemedben tüske, amit Sólyom vezetett...? Látod Ádernél ez nem probléma...:) Tudod önmagában az, hogy 1956-os elitélt volt, már ezért lábat kéne csókolnotok neki, ha létezne az eredeti elveitekből bármi.. Nem azt mondom, hogy csipázni kell Árpit, de ne tegyük már emellé a dörmögő bábjáték mellé...:) Tudod, tedd fel magadnak a kérdést, hogy ha az ellenzéknek lehetne egy Áder gerincű bábja, akkor nyugodt lennél? Fékek és egyensúlyok, stb.., tudod jogállami garanciák, amit a gyógyszerfüggő leépitett..

Amúgy tudod, hogy az ügynöklisták nyilvánosságra hozását milyen patkányok akadályozzák folyamatosan? :)
SystemError
@Pegero: Az első mondatot elfogadom... A többi nem szól semmiről, ezért is maradjunk az elsőnél..:) Akkor beszélgessen veled a halál! :)
Lepényleső
Na és nem élt a kínálkozó lehetőséggel,hogy az ellenzék temesse őt el?
SystemError
@Pegero: Jól van na. Mondtam, hogy elfogadtam a semmit! :) A semmi is valami!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.