Nem lesz könnyű Vajna Timi számára az ünnepi időszak, mivel a szentestéje egyedül telik, csak a cicája lesz vele és másnap csatlakoznak hozzá a barátai.

A filmmogul özvegye a karácsonyi ünnepeket Los Angelesben tölti – tudta meg a Bors Vajna Tímeától, aki sajtósával üzent a lapnak.

Szenteste csupán szeretett cicája lesz vele, majd másnap szerencsére egy-két barátja is ott lesz körülötte, akik szintén a szeretteik nélkül maradtak, ezzel is kicsit elterelve Timi gondolatait a gyászról és a magányról.

Timi kifejezetten szereti a tradíciókat, furcsa lesz neki, hogy újra ő díszíti a karácsonyfát, amit kislányként na­gyon szeretett, ugyanis Andy mindig hatalmas fákat vett és szakemberekkel díszíttette fel – adta át az özvegy üzenetét sajtósa, aki azt is elárulta, Tímea már felszámolta a villát, ahol néhai férjével lakott.

Kiderült az is, hogy c

saládja sem csatlakozik hozzá az ünnepekre Los An­geles-ben, ezért még nehezebb lesz megküzdeni az emlékeivel, mivel nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolna férjére.

Mint korábban szó volt róla, Timi jövőre egy teljes esztendőre hagyja el az országot és Los Angelesbe költözik, ahol jelenleg is lakáskeresőben van, és szeretné beindítani az új életét, forgatókönyvíróként és producerként kívánja megállni a he­lyét, valamint lobbizásával a magyar film hírnevét szeretné öregbíteni.

Címlapkép: Facebook/Timea Vajna

(borsonline.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Csak akad majd egy ""arratévedő hajléktalan"", akivel megoszthatja nagy ""magányát"". Ha más nem adódik, befogad egy új ""Télapót"".
kereső
És??? Hány száz-ezer ember tölti egyedül a szeretet ünnepét? Őket miért nem sorolja fel a propi? Kicsoda-micsoda ez a lotyó, hogy minden levegő vételéről tudósit az "ujság"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.