Vizsgálatot rendelt el Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Szent Margit Kórházban, ahol Imreh Domonkos főorvos menesztése és nyugdíjazása után hét sebészorvos adta be felmondását. Az Index információi szerint nem az ügyeleti díjak miatt akarnak távozni az orvosok, hanem az új osztályvezető személyét nem fogadják el. A Magyar Nemzet azt írja, a kórház vezetője szakmai és magatartásbeli tényezőkkel is indokolta a nyugdíjkorhatárt elérő Imreh Domonkos főorvos-sebész felmentését, volt kollégája, Csókay András azonban úgy véli, "megindult az 50-es évek mintájára a kormánypárti és jó szakemberek kinyírása".

Vizsgálatot rendelt el Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Szent Margit Kórházban történtek miatt, miután Imreh Domonkos főorvos menesztése miatt további hét sebész mondott fel azonnal

— írta meg a Magyar Nemzet. A cikkből kiderül, hogy az intézmény sebészeti és annak ügyeleti rendje gyakorlatilag összeomlott, az akut ügyeletet lemondták, számos műtétet elhalasztottak. A lap szerint komoly veszély fenyegeti Óbuda-Békásmegyer, illetve az agglomeráció mintegy 180 ezer fős lakosságának sürgősségi ellátását.

A főigazgató november 28-án közölte a főorvossal, hogy a kórházban ledolgozott 38 esztendőt követően másnap reggel már nincs rá szükség, a parkolót sem használhatja, dolgoznia sem kell a felmentés több hónapos ideje alatt. Az indok az volt, hogy a főorvos elérte a nyugdíjkorhatárt 64 évesen, noha a továbbfoglalkoztatását engedélyező kormányhatározat jóval előbb, a nyár derekán megszületett. A vezető menesztése után

az osztály tízfős közalkalmazotti orvoscsapata közül heten azonnal beadták a felmondásukat.

A Magyar Nemzet megkérdezte Kásler Miklóst, hogy indít-e vizsgálatot. Elmondta:

Az Országos Onkológiai Intézet felelős vezetőjeként huszonhat esztendőn át egyszer sem tűrtem el, hogy visszaéljenek a betegek szenvedéseivel, hogy hecceljék őket, alaptalan félelmeket gerjesszenek és felkorbácsolják a szenvedélyeket. Minden munkatársamnak, mielőtt felvettem, azt mondtam, két feltétel létezik: a szakmai és az emberi kiválóság, világnézettől függetlenül. Másnak a kórházban nincs helye. Nem lehet átpolitizálni, mert a betegség nem válogat a balliberális vagy a nemzeti érzelmű páciensek között. Miniszterként sem gondolom másként. Minden vizsgálatot igénylő ügyben, így a Margit kórházban történtek esetében is a vizsgálatot elrendelem.

Az Index azt írja, az eset óta azt találgatja mindenki, mi lehetett az elismert főorvos menesztésének és a többi sebész távozásának valódi oka. Imreh Domonkos elismert név a szakmában.

Olyan érvarrási technikát dolgozott ki például, amely nemzetközi tudományos elismerést vívott ki az idegsebészetben is, és amelyet a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásához való felkészülésben is felhasznált Csókay András idegsebész és csapata

- írja a Magyar Nemzet. 

Az ügyről először a 24.hu írt. A kórház vezetése akkor azt közölte: természetes, hogy egy vezetőváltás kapcsán átmenetileg felerősödik a mobilitás egy ilyen osztályon. Az osztályvezetői feladatok ellátására pályázatot írtak ki, amely már olvasható a Szent Margit Kórház honlapján.

A kormányzathoz közelálló Magyar Nemzet ugyanakkor most Csókay András szívsebészt idézve arra utalgat, hogy a főorvos menesztése mögött politikai okok húzódnak meg.

Csókay a cikkben azt állítja, hogy "megindult az ­50-es évek mintájára a kormánypárti és jó szakemberek kinyírása", illetve hogy "sok intézményből a balliberális kórházvezetők igyekeznek eltávolítani azokat, akik keresztény és nemzeti gondolkodású orvosok, miközben fennhangon szidják a magyar egészségügyet, amelyet már régóta ők tesznek tönkre". A cikkben megemlítik, hogy Badacsonyi Szabolcs, a kórház főigazgatója korábban a SZDSZ-ben politizált, míg Imreh doktor közismerten jobboldali és keresztény irányultságú.

Badacsonyi Szabolcs az Index kérdésére ezt írta:

A kórház főigazgatója arra törekszik, hogy a Kórházat megóvja a politikai támadásoktól, erre kérte a helyi közélet meghatározó szereplőit is. Ennek megfelelően nem kíván a sajtóban reagálni a személyét és ezen keresztül a Kórházat ért nemtelen politikai támadásokra.

A kórház korábbi közleményében szakmai és magatartásbeli tényezőkkel indokolta Imreh Domonkos felmentését. Az Indexnek küldött újabb közleményükben ezt írják:

Ismételten hangsúlyozzuk, hogy dr. Imreh Domonkost az öregségi nyugdíjkorhatár elérése miatt mentette fel a Szent Margit Kórház főigazgatója. Ez nem egy hirtelen döntés eredménye volt, hiszen erről a főorvost a főigazgató már egy évvel korábban, 2018 szeptemberében tájékoztatta.

Imreh Domonkos 1983 óta dolgozott a Szent Margit Kórházban.

Forrás: Index, 24.hu, Magyar Nemzet

Címlapkép (illusztráció): Pixabay CCo

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Milyen jól megfogalmazta Bródy: "édesapám, ezek ugyanazok".
Változatlanul kommcsi hatalom alatt nyög az ország. :(
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
görbetükör
Milyen jól megfogalmazta Bródy: "édesapám, ezek ugyanazok".
Változatlanul kommcsi hatalom alatt nyög az ország. :(
Dr plágium
" Csókay András azonban úgy véli, "megindult az 50-es évek mintájára a kormánypárti és jó szakemberek kinyírása"."
Ha már kinyírásról van szó, a nem kormánypártiakat nyírják.
CsipkeRózsa
"Ismételten hangsúlyozzuk, hogy dr. Imreh Domonkost az öregségi nyugdíjkorhatár elérése miatt mentette fel a Szent Margit Kórház főigazgatója. Ez nem egy hirtelen döntés eredménye volt, hiszen erről a főorvost a főigazgató már egy évvel korábban, 2018 szeptemberében tájékoztatta."

Miért volna ez politikai döntés, hiszen évek óta vezetője a kórháznak Badacsonyi Szabolcs, eddig is eltávolíthatta volna. Csókay András csinál a témából politikai ügyet. Mert valaki, valamikor SzDSz- ben politizált? Na és?
Azok az orvosok, akik most eltávoznak, miért mondtak fel, hiszen eddig is Badacsonyi Szabolcs volt a vezető, akkor rendben volt, most miért nem?
kokopelli
Őt kellene megvizsgálni,és nincsen "Daktari" a kéznél?
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
És mit fog vizsgálni? A dokikat ugyan nem tarthatja vissza, azt meg felesleges vizsgálgatni, hogy mennyit keresnek, mennyit nem. Nála biztosan sokkal kevesebbet, sokkal sokkal több munkával.
jesz
Elegendő a kórház igazgatójának megszorongatása. Vagy a zacskó satuba fogása, vagy megkérni, hogy írja meg a lemondását...illetve felszólítani...a helyére azonnal lenne jelentkező..több is.

Mindig az igazgató a hunyó..aztán magyarázza meg.
Nessy
@CsipkeRózsa: Badacsonyi Szabolcs a kórház vezetője. A sebészetre jön majd új főorvos. Lehet, hogy már tudják ki lesz, azért léptek.
A műtőben nincs, nem is lehet helye sem az orvosok, sem a beteg részéről pártszimpátiának, vallásnak! Ott a beteg részéről bizalom van azokban, akikre rábízza az életét! Egyszer már hazavágták a sebészetet, amikor a Jánoshoz csatolták ( Áldassék Tarlós neve), és zsínorón rángatták az orvosokat. Ma megoperált egy beteget, aztán majd csak napok múlva látta ismét, mert éppen a másik intézményben ügyelt, vagy operált hasonló megoldással. Akkoriban a Chron betegek gyógyításában elismert orvos team távozott.
gazdag dezső
Sajnos egyre több ,és töb ilyenről hallunk hírt.Talán féltékenység ...meg hasonló dolgok lehetnek az igazi okok. Világhirű sebészt kirúg egy fele annyi tudással ,és tekintéllyel rendelkező orvos akit kineveztek a barátai igazgatónak ,osztályvezetőnek?. Pap Lajos professzor esete is ?
gazdag dezső
Az ilyen embereket akiket a világon mindenhól tásrt karokkal fogadnának !! Nevetve megy el csak a tisztesség a sok éves ottani munka,az életük nagy része,és egy senkiházi mindezt felrúgja amikor orvos hiány van de nagyon !!Az lenne az igazi ,ha kirúgná a miniszter az igazgatót ,és átgondolnák azt is hogy kit nevezzenek ki osztályvezetőnek .Olyat aki már nagyon nagyot bizonyított ,világhírre tett szert .Ehhez képest egyik vezető is csak kezdő a szakmában.Nem csoda ,hogy ekkora összetartás van a kollégáikban .Nagy kár hogy nem mindenki mondott fel.Akik maradtak azok talán nagyon gyenge szakemberek,és máshól csak kezdők lehetnének.Talpnyalók.
Lepényleső
A vizsgálat legelső lépéseként talán rögtön nézzen meg egy síktükröt szemből,
az ok nyilván láthatóvá válik egyből,- hacsak nem a bán les vissza a tükörből?
Szerencsi Irma
Imreh Domokos keresztény, Badacsonyi Sz. nem annyira... az új polgármester 17 éves kora óta komenista.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.