Új festőhangárt építenek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén, ahol egyszerre akár két keskenytörzsű gép festését is el tudják végezni – közölte szerdán a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-vel.

Új festőhangárt építenek a budapesti repülőtéren
Fotó: MTI/Jászai Csaba

Az új hangárba a francia Satyis Group fog beköltözni, ezzel jelentősen bővül a Ferihegyen elérhető karbantartó és javító szolgáltatások köre. Az új hangár a Budapest Airport finanszírozásában épül meg, és a tervek szerint 2020 végén adják át, a költségekről a Budapest Airport az MTI megkeresésére nem adott tájékoztatást.

Az üzemeltető közlése szerint az iparági szereplők üdvözlik ezt a fejlesztést, hiszen

a repülőgép-festéssel kiegészülve európai szinten is egyedi szolgáltatási portfólió áll majd rendelkezésükre.

Christophe Cador, a Satys Group alapítója és vezérigazgatója azt mondta, Budapest stratégiai fontosságú helyszín, három jelentős karbantartó cég is települt a repülőtérre, de egyik sem rendelkezik festőhangárral. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a magyar szakirányú képzéseknek köszönhetően jó kvalitású szakemberek dolgoznak a különösen nagy precizitást igénylő repülőgép-karbantartó szektorban, ami kiváló karrierlehetőséget biztosít számukra a későbbiekben.

A közlemény idézi Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, aki elmondta, a Satys és a Budapest Airport bejelentése

új fejezetet nyit a magyar légiközlekedési szektorban, hiszen az új repülőgépfestő hangár, amely a meglévő karbantartási szolgáltatásokkal közös helyszínen, ugyanazon a repülőtéren nyújtja majd szolgáltatását, egyedülálló lesz Európában.

Ez a döntés is visszaigazolja a közvetlen külföldi tőkeberuházásokat ösztönző stratégiát – tette hozzá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.