A DK-s országgyűlési képviselő, Gréczy Zsolt a Klubrádió vendége volt, ahol a körülötte kialakulóban lévő szexbotrányról, a közzétett intim fotókról, illetve a névtelen levélíró zaklatásról szóló vádjairól beszélt.

Gréczy: Én ebben a történetben nem a zaklató, hanem az áldozat vagyok

Én ebben nem a zaklató, hanem az áldozat vagyok.

- kezdte Gréczy, aki szerint olyan hírbe próbálják belekeverni, ami hazugság. Valakik, ki tudja, honnan megszereztek róla készült képeket, és a képek felhasználásával hazug vádakkal illetik. Egy hazug történetet kreálnak a képek köré szerinte. Majd végigvette röviden az őt ért vádakat.

Ahogy azt megírtuk, rövid időn belül már a sokadik cikk jelent meg arról, hogy Gréczy Zsolt így vagy úgy, de nőket ostromol kéretlenül. A Borsban megjelent, egyébként a vádló Facebook-poszt önkéntes eltávolításával zárult „ Dolly Roll-sztori” volt az első. Erre Gréczy most elmondta, a posztot levették, majd mind a zenész, mind annak vőlegénye lenyilatkozta, hogy szó sem volt ilyesmiről.

(index.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI/Kovács Attila

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
A legtávolabbi látszatát is kerülni szeretném annak, hogy a Fideszes majmok mellett állnék, de...
Grétzykém, te se zaklató, se áldozat nem vagy. Te egy szimpla hülye barom vagy. Ilyen képeket akkor se küldök, ha nem számítógépen (tudod:: felkerül a felhőbe), hanem a számítógéppel követhetetlen fényképezőgéppel (photocamera) készíteném el. Ilyet legfeljebb személyesen, egymás között.
Arról nem is szólva, hogy a farkam/puncim max. NÉGYSZEMKÖZT villogtatom, de nem mutogatom úton-útfélen.
Legalább ötven éve ismerem és vallom azt a még régebbi mondást, hogy :: ""Csak a hülye ember dicsekszik a f@szával!"". És ez a mondás az évekkel csak nemesedik, mint a jó bor.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Ebben az esetben is igazolódik az örök női dilemma: Az egyik férfi túl sokat akar, a másik túl keveset!
jesz
Fordult a kocka..már csak az időpontra várunk, mikor avatják szentté. Sajnos csak használt glóriát sikerült szerezni az avatásra, azt most dukkózzák szép csillogó fehérre.
Béla333
Milyen kellemetlen...
Gréczy mint a Nyugatifény nevű szennyblog egyik szerkesztője milyen lelkesen esett neki például Hadházynak, a családjának, vagy például Szél Bernadettnek vagy Schiffert mocskolták, igaztalanul, szemét aljas módon, a rajongó tábor lelkes tapsa közepette. Az nem volt gond a DK-s fanatikusoknak!
Akkor most küzdjön a Zsóti...
Macskaszem
Ez egy névtelen levél volt úgy tudom, ebből így semmilyen ügy nem lesz, mert nincs hús-vér sértett, a Gréczy farka meg önmagában nem egy országos jelentőségű dolog. Nem lopott közpénzmilliárdokat mint a Borkai family.
verőce21
Ha majd hervad már a virág, alábbhagy ez az érvelés. És addigra rájön, hogy a szerelmi gázolások tetteseit, következetesen felmenti(k). :)
rokker33
@Macskaszem: Ez nevetséges rágalmazás!Ha legalább lenne kézzel fogható bizonyíték, akkor azt mondom vétett,de így hogy egy áldozat se jelentkezett egyenlőre tisztának tűnik.
tudode
Rövid az élet, hosszú a sír, cicózzon mindenki ameddig bír!
.
De gyönyörködni a saját "csunyájában" az már azért szokatlan önizgatás!
namihami
A legtávolabbi látszatát is kerülni szeretném annak, hogy a Fideszes majmok mellett állnék, de...
Grétzykém, te se zaklató, se áldozat nem vagy. Te egy szimpla hülye barom vagy. Ilyen képeket akkor se küldök, ha nem számítógépen (tudod:: felkerül a felhőbe), hanem a számítógéppel követhetetlen fényképezőgéppel (photocamera) készíteném el. Ilyet legfeljebb személyesen, egymás között.
Arról nem is szólva, hogy a farkam/puncim max. NÉGYSZEMKÖZT villogtatom, de nem mutogatom úton-útfélen.
Legalább ötven éve ismerem és vallom azt a még régebbi mondást, hogy :: ""Csak a hülye ember dicsekszik a f@szával!"". És ez a mondás az évekkel csak nemesedik, mint a jó bor.
Béla333
Ez, meg a másik semmirekellő Vágó osztotta az észt és az ERKÖLCSÖT a DK szennyoldalain: a Nyugatifény blogon és az Európakávéház blogon!
Az ember gyomra felfordul a DK erkölcsiségén! Szemét banda ez is!
Sámannus
Zsóti ne szégyelld kiráztad őket a farkadból és mind magára ismert akik rácuppantak, mint a harcsa a horogra. A ner valósággal elolvadt a gyönyörtől amikor magukra ismertek:DDDDD
Sámannus
@luiz: Hát a pohos is mindig a zacskót rángatja
Yoda69
Elegge manipulaltak a kepek.
Kitartast Zsolti, kemeny csatanak nezel elebe, de ne add fel!
Yoda69
@Shikari: A fideSSes borkainak persze nagyobb a farka, mert felturbozta a kozpenzen vett kokaion.
advocat
Csak egy kérdés. Miért kell ilyen fotókat feltenni? A csaj majd ha kézbeveszi eldönti! Szerintem. De ez a hülye szelfi, meg ilyen faszságoktól még a viszonylag normálisok is hülyék lesznek.
dodóka
Zsolt ! Te is egy luzer vagy, hogy ilyen fotókat csináltatsz magadról. Tudhatnád okosnak tűnő emberként, hogy mindennel visszaélhetnek ezek a piszkos mocsok narancsosok... Ebből a szarból nehezen fogsz komászni, de ezt magadnak köszönheted...
36
Nehéz élete lehet ennek a Gréczynek.

Amikor egy száll ingben és egy faxban áll, na az olyan szocreál.:)))
36
Pedig, ha az ing még kockás is lenne, azzal már a pedagógusok felé is jelezne. Ja, az az idő már elmúlt.
Eladott Ország
Minden mocskosságra fel kell készülni. Törékeny az ellenzéki összefogás, és a kémek és ügynökök kiváló lehetőséget nyújtanak a repesztgetésére. A bosszú hamarosan végig fog söpörni az országon, mint egy tornádó. Naiv dolog lenne azonban abban reménykedni, hogy most kitör a béke és a nyugalom, kezdődik az aprómunka, mától úgy fog működni minden, ahogyan az egy normális társadalomban elvárható. Ez tökéletesen kizárt. Ha a választási kampány undorítóan mocskos volt, akkor a most következő időszak gyilkos lesz. A fidesz – bár értelmetlen fideszről beszélni, hiszen olyan nincs, Orbán Viktor van -, tehát Orbán Viktor nem tud sem nyerni, sem veszíteni. Veszíteni főleg nem tud. És a végtelenségig bosszúálló. Nem hiszem, hogy van olyan aljas geciség, olyan sunyi mocsokság, amit be ne vetnének az ellenzéki polgármesterek, önkormányzatok, pártok és szavazók elpusztítása érdekében. Orbán Viktor soha életében nem volt becsületes játékos, most sem lesz az.
Eladott Ország
@Pegero: Invokáció a fidesz-birkákhoz

Már csak néhány milliárdot
szeretnék lenyúlni,
már csak néhány luxuskurvát
szeretnék meghúzni.

Engedjétek, polgártársak,
vágyaim' kiélni!
Ígérem, hogy helyettetek
fogok majd kefélni!

Nevetekben nyitok offshore
számlát a pénzemnek
- s röhögök a sok birkán, ki
újra megéljenzett.

Kóter helyett Kótéban lesz
ismét sokszor részem:
őt fogja megint átjárni
huncut hancúrlécem.

Lóvá teszlek benneteket,
s már csak a csikó lát,
mikor hófehér seggéről
szívok egy csík kólát.

És ha végül kufirc közben
vinne el az ördög,
emlékezzetek rám úgy, ki
mindhalálig pörgött.

A koporsómból kinyúlva
írom végső posztom,
és az illő százalékot
így is visszaosztom.
jesz
Tudható ki az a szerencsés, aki Gréczyről fotókat készíthetett? Ő sokat tudna mesélni
Katalina62
Akár jobb akár baloldali, de aki hülye...!
Eladott Ország
De azt azért tegyük hozzá, hogy akiről nem készülnek pornográf tartalmú képek (akárki is csinálta azokat), annak a pornográf tartalmú képeit nem lehet megszerezni és kiszivárogtatni. A zaklatásra egyelőre nincs bizonyíték, semmiféle korrupció esete nem áll fenn, nem Gréczy az első és nem is az utolsó politikus, aki ilyen hervasztó dolgokat művel, de ez erkölcsileg akkor is botrányos, ha a fidesz szivárogtat, ha nem.
hvg.hu/itthon/20191219_Greczy_Megszereztek_a_privat_kepeimet
Eladott Ország
@Pegero: ma, 00:19; Buzizok, buzizok, de közben, közben szőrtelenítve megy az oral fisting.
m.blog.hu/nf/nfnw/image/bayer_zsolt_fidesz_ujsagiro_parti_1.jpg
A kiscukker bránerszopók nagyüzemi bevetés előtt.
uploads.disquscdn.com/images/60b0d2a846ac4bae353642a5e8c0893cacb558e10174ee5a75dff08c54284e78.jpg
Eladott Ország
@Pegero: ma, 14:51; Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!
Hofi Géza 2018 Csöngess be anyádhoz, jó barát... Orbán Viktor
youtu.be/Au8czGHcUBQ
Csizmás Kond
Most akkor ő vajon hogy a picsába tud majd az utcára kimenni... ?
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 19:29; A TÉBOLY KÉPEI. A GRAZI ÁPOLTTÓL A LIBASZAROS FOCIPÁLYA MELLETT ELPÖFÖGŐ KISVASÚTIG...
www.facebook.com/watch/?v=2217121705023042
Az életszínvonal olyan mint a léghajó...
uploads.disquscdn.com/images/1cc498b7257cd5a63fb0abf1a90d3aaa60ef102c55faaa9026c11e5f629025a8.jpg?w=600&h=432
Eladott Ország
@Shikari: tegnap, 19:43; A magyar reformok működnek.
static.wixstatic.com/media/a27d24_760f0088729b4d2094ba3940f63c1815~mv2.jpg/v1/fill/w_740,h_757,al_c,q_90,usm_0.66_1.00_0.01/a27d24_760f0088729b4d2094ba3940f63c1815~mv2.webp
Invokáció a fidesz-birkákhoz

Már csak néhány milliárdot
szeretnék lenyúlni,
már csak néhány luxuskurvát
szeretnék meghúzni.

Engedjétek, polgártársak,
vágyaim' kiélni!
Ígérem, hogy helyettetek
fogok majd kefélni!

Nevetekben nyitok offshore
számlát a pénzemnek
- s röhögök a sok birkán, ki
újra megéljenzett.

Kóter helyett Kótéban lesz
ismét sokszor részem:
őt fogja megint átjárni
huncut hancúrlécem.

Lóvá teszlek benneteket,
s már csak a csikó lát,
mikor hófehér seggéről
szívok egy csík kólát.

És ha végül kufirc közben
vinne el az ördög,
emlékezzetek rám úgy, ki
mindhalálig pörgött.

A koporsómból kinyúlva
írom végső posztom,
és az illő százalékot
így is visszaosztom.
Eladott Ország
@Pegero: december 2., 19:53; Írod: "Nagyon igénytelen mém gyártók, akiket ide belinkelgetsz!" Akkor azért kellett ellopnod a "kapucnis középső új" linkemet, te mocskos szarházi fideszes barnanyelvű, faszszopó, okostojás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.