Decemberben a GKI konjunktúraindexe hároméves mélypontjára esett, az üzleti várakozások markáns romlásának következményeként, a fogyasztói várakozások azonban, ha csak minimálisan is, de javultak – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.

Hároméves mélypontján zárta az évet a GKI konjunktúraindexe

A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint a konjuktúraindex az októberi mínusz 0,7 pontról, 2,8 pontra erősödött novemberben, decemberben azonban már mínusz 1,1 pontra süllyedt. Az üzleti bizalmi index az októberi 2,5 pontról, novemberben 7,0 pontra nőtt, decemberben pedig már csak 1,5 pontot ért el. A fogyasztói bizalmi index az októberben mért mínusz 9,8 pontról, novemberre mínusz 9,2, decemberre pedig mínusz 8,4 pontra javult.

Az üzleti várakozásokon belül az ipari és építőipari várakozások jelentősen estek novemberhez képest, a kereskedelmi és szolgáltatói bizalmi index viszont gyakorlatilag nem változott. Az ipari bizalmi index két havi emelkedés után, decemberi zuhanása következtében még a szeptemberi, nagyon alacsony szintjétől is kissé elmaradt, és ezzel hatéves mélypontjára esett.

Romlott az elmúlt időszaki termelés és a rendelésállomány – ezen belül az exportrendeléseké is –, valamint a készletek megítélése, és kedvezőtlenebbek lettek a termelési várakozások.

Az építőipari bizalmi index decemberben számottevően esett, de továbbra is ez a legoptimistább ágazat. Az idei év utolsó hónapjában a magas- és a mélyépítő cégek is borúlátóbbá váltak. Az előző háromhavi termeléssel és a rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség is romlott novemberhez képest.

A kereskedelmi bizalmi index a novemberi enyhe emelkedéssel megegyező mértékben csökkent, míg szolgáltatói bizalmi index decemberben stagnált. Az általános üzleti helyzet megítélése rosszabb lett, a forgalmi várakozások viszont javultak.

A foglalkoztatási várakozások a novemberi javulás után kissé romlottak, ami az ipar és a kereskedelem gyengébb létszámbővítési szándékának következménye, az építőiparban és a szolgáltató szektorban ugyanis szerény erősödés történt. A lakosság munkanélküliségtől való félelme csökkent.

Az áremelési szándék a kereskedelem kivételével gyengült. A fogyasztók inflációs várakozása viszont továbbra is hullámzó, decemberben éppen csökkent, igaz hibahatáron belül.

A magyar gazdaság jövőjéről alkotott vélemény a novemberi javulás után összességében kissé romlott, ezen belül az iparban és a kereskedelemben érezhetően, miközben az építőiparban és a szolgáltató cégeknél javult, miként a lakosság körében is.

A GKI fogyasztói bizalmi index novemberhez hasonlóan decemberben is emelkedett kissé. A lakosság saját pénzügyi helyzetét és megtakarítási képességét javulónak érzékelte, a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét viszont kissé romlónak.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
GKI? Az hány évtizede talált el valamit?
Jozefina
Kvázi a kormány miniszterei és a propagandájuk aljas hazugsággal traktálnak bennünket??!!! Majd a nézőpont másképp látja!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.