A bíróságoknak is mindig figyelembe kellene venniük a társadalom elvárását és a családok védelmét, és ezek alapján kellene meghozniuk a lehető legszigorúbb döntést – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Völner Pál felidézte,

a győri gyerekgyilkosság elkövetőjét korábban azért ítélték szabadságvesztésre, mert kalapáccsal bántalmazta az ágyban fekvő élettársát.

A bíróság ebben az ügyben öttől tíz évig terjedő börtönt szabhatott volna ki, de a legcsekélyebb büntetés mellett döntött, és később még ebből is elengedtek, hiszen az ítélethirdetés után két évvel a férfi már szabadlábon volt.

Hozzátette, a gyermekek felügyeleti jogát ugyan megvonták a férfitől, de a láthatást engedélyezték neki. Hiába fellebbezett az ügyészség a döntés ellen, a bíró ennek ellenére kiengedte a férfit.

Az államtitkár szerint a bíróságokra 1990 óta folyamatos nyomást helyez az a civil szervezetek által erőltetett szemlélet, miszerint az elkövető is áldozat.

Kitért arra is, egész Európában a magyar büntetőjog az egyik legszigorúbb, de ez nem elég, hiszen a jogszabályokat a bíróságoknak alkalmazniuk is kell.

Völner Pál a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott, a felsorolt problémák azt támasztják alá, hogy

működési zavarok vannak a bírósági rendszerben.

Hozzátette, az igazságügyi miniszter által az ügyben kezdeményezett vizsgálat nyomán biztosan lesznek olyan intézkedések – akár a felelősség, akár a szabályozás tekintetében –, amelyek a jövőben szűkítik az ilyen esetek lehetőségét.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Megismétlem!!!
.
A bosszúállásra épülő, félresikerült politikusoknak itt semmi keresni valója nem lehet!
.
Miért?
.
Amiatt, mert a szülők a gyerekeiktől nem válnak el!
.
Ki tudja a gyermekgyilkos apa mit hozott magával gyermekkorából!
.
Ha elhatározta, hogy az exfeleségének bánatot okoz, ha most nem, máskor is végrehajtotta volna ezt a szörnyűséget!
.
A bosszúállás rossz tanácsadó, lásd a fideSS pajtik hogy nyírják már egymást is, és azokat a helységeket, akik nem rájuk adták a voksukat, éhhalálra kárhoztatva a perkopf lóvé csökkentésével!
.
Arról nem is szólva, hogy városnyian válnak narancsköddé, miközben őféleségének megakadt a lemeztűje
.
--- Az Orbán-kormány a sportakadémiákat nyomatja
.
privatbankar.hu/vallalatok/az-orban-k...
,
!!!.
Eladott Ország
Mi meg azért vagyunk áldozatok, mert nap mint nap ilyen hülyéket, fidesz barmokat kell hallgatni, mint Völner Pál parlamenti államtitkárt. Az impertinens okádéknak ismételten sikerült belerúgnia a civil szervezetekbe, miszerint:"a bíróságokra 1990 óta folyamatos nyomást helyez az a civil szervezetek által erőltetett szemlélet, miszerint az elkövető is áldozat." Ha lehetne független igazságszolgáltatásról beszélni Magyarországon, akkor Farkas Flórián, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István is előzetes letartóztatásban élvezhetné egymás társaságát, nem pedig a parlament üléstermében, illetve szabadlábon éppen valahol.Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Soros soros. Gondolom, a többiek edzőtáborban vannak és egy darab zseblámpa halovány fényénél migránsokat keresnek a rekkettyésben éjjel kettőkor. Szar ügy, mert köztudott, hogy a migránsok feketék, de minimum erősen barnák és ezért a sötétben még nehezebb meglelni őket, mint mondjuk a Keleti pályaudvaron, ahol nem annyira nehéz. Szerencsére itt van nekünk Völner úr, akiről eddig sem tudtam, hogy kicsoda, most sem tudom, de nem baj, mert nem is érdekel. Arra a kis időre, ami nekik hátravan, már igazán nem érdemes az amúgy is túlterhelt gyenge agyamat rongálni a megjegyzésével.
CsipkeRózsa
El akarnak távolítani egy bírót, aki nekik nem felelt meg, ez egy jó ürügy lett a célra.

Egyébként, a főbűnös a gyerekek anyja, hiszen tudta a körülményeket, mégis egyedül hagyta őket az apánál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.