Börtönbüntetésre ítéltek egy párt templomi perselypénz ellopása miatt.

Börtönbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken, nem jogerősen egy párt, mert ellopták a perselypénzt a nyíregyházi főtéren álló római katolikus templomból – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Resán Dalma a közleményben azt írta, hogy

az élettársak kedden italozás után mentek be a templomba, ahol – kihasználva a templom segítőinek jóindulatát – egyedül maradtak, ekkor beszakították a lezárt adománygyűjtő doboz tetejét, kivették az abban lévő 2985 forintot, majd távoztak.

A lopásról a templom egyik dolgozója értesítette a rendőröket, akik a helyszín közelében elfogták a tetteseket.

A bíróság a párt gyorsított eljárásban társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt egy év hat hónap börtönre ítélte. A büntetés kiszabásakor figyelembe vették, hogy a bűncselekmény erkölcsileg rendkívül elítélendő, továbbá mindkét vádlott különös és többszörös visszaesőnek minősül, a legutóbb az év elején szabadultak – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@Pálinkás Pál: @csak úgy...: ""Mészárosi/orbáni"" üzletek. Akármelyik összeggel kalkuláljuk...
Pálinkás Pál
@csak úgy...: no igen...szerintem másodfokon megváltoztatják az ítéletet...ez az a kategória,ami erősen ráfizetéses...nem sérült senki,nem volt erőszak,és egy közepes pizza ára csak!!!:)
csak úgy....
@Pálinkás Pál: akkor meg minek ez a nagy csinnadratta? :)
division
" mindkét vádlott különös és többszörös visszaesőnek minősül, a legutóbb az év elején szabadultak"
Ez itt a fő probléma.
namihami
Nem lehet minden enyveskezű miniszterelnök vagy vő (rokon, százlábú, családtag, stb.). Van akinek kisebb összeggel be kell érnie.
A dolog hátulütője, hogy ezek a helyzrtükből adódóan a közel 3 ezer froncsiért jobban megbűnhödnek, mint egy miniszterelnök vagy nemstróman a százmilliárdokért. Rosszabb pozícióból indultak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.