A Fiumei úti sírkertben január 8-án helyezik örök nyugalomra Bónis Ferenc zenetörténészt – közölte a Magyar Kodály Társaság elnöksége az MTI-vel.

A közlemény szerint az Erkel Ferenc-, Szabolcsi Bence- és Széchenyi-díjas zenetörténész, a Magyar Kodály Társaság néhai elnökének hamvasztás utáni búcsúztatása és temetése a református egyház szertartása szerint zajlik 10 óra 30 perctől.

A társaság elnöksége azt kérte, hogy a búcsúztatás résztvevői egy szál virággal fejezzék ki gyászukat.

Bónis Ferenc – aki december 3-án, életének 87. évében hunyt el váratlanul az otthonában – a magyar zenetudomány kiemelkedő alakja volt, rendkívül gazdag és szerteágazó szerzői és szerkesztői életművet hagyott az utókorra elsősorban Kodály és Bartók vonatkozásában, de nevéhez fűződik a 19. századi zenetörténeti kutatások megindítása is.

Dolgozott a Magyar Rádióban, a Magyar Tudományos Akadémia Bartók Archívumában, a Zenetudományi Intézetben és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. A Magyar Kodály Társaság elnöke volt 1992 és 2007 között, emellett elnöke volt az Erkel Társaságnak is.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.