Csúcsteljesítménnyel zárhatja az évet a magyar kiskereskedelem: a lakosság decemberi fogyasztása elérheti az 1200 milliárd forintot, jócskán meghaladva az előzetes várakozásokat.

Elképesztő – ennyit költöttünk decemberben

Aranyvasárnap hétvégéjén minden korábbinál nagyobb tömeg volt a bevásárlóközpontokban, a piacokon és az adventi vásárokban. Akadt olyan áruház, amelynek parkolóját napközben lezárták, mert nem fért el több vevő. A rekordlátogatottság a piaci szereplőket is meglepte, akik hétfőn, az ünnepek előtti utolsó beszerzési napon szintén nagy rohamra számítanak.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta a Magyar Nemzetnek, hogy biztosnak tűnik, hogy a tavaly decemberben mért 1141 milliárd forintos összforgalom után az idén meghaladja az 1200 milliárdot a háztartások költése az utolsó hónapban.

Míg korábban úgy számoltak, hogy csak kifejezetten az ajándékokra az idén 100 milliárd forintot fordítanak a magyarok, most már úgy tűnik, erre a célra legalább 110-120 milliárdot költenek decemberben.

Kitért rá, hogy az üzletek hétfőn utoljára tartanak nyitva a hétköznapi rend szerint, kedden pedig legfeljebb 14 óráig tudnak boltba menni az emberek. Karácsony mindkét napján zárva lesznek az áruházak, péntektől viszont a már megszokott nyitvatartással üzemelnek egészen december 31-éig, amikor 16 vagy 18 óráig lehet vásárolni. Ezt követően január 2-án tér vissza a megszokott kerékvágásba a kiskereskedelem.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
két dolog:
egyfelől; egy kérdés: ebből mennyi volt hitel???
másrészt; ügyes (de szokott): a forgalom pénzbeli volumenének növekedését elosztották a hivatalos inflációval, s ebből megállapították, hogy micsoda növekedés, mennyivel többet vásároltunk! =))
ómió
Hát, ha egyszer "így nő a mélyszegénység", nem csoda! Mély összefüggésekben tanuljatok meg hazudni, efftársak! Mi ez a "felszínesség"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.