Az M1-nek sikerült megszólaltatnia egy német nőt, akit majdnem megerőszakoltak a migránsok, és majdnem feljelentést is tett, de aztán mégsem. A nő elmondta, hogy Németországban pokoli állapotok uralkodnak, állandó rettegésben élt, már akkor elfogta a rettegést, ha az utcán lépéseket hallott maga mögött. Itt viszont biztonságban érzi magát. A nő szerint egyre több német tervezi, hogy Magyarországra költözik. Az M1-nek sikerült megszólaltatnia egy másik Magyarországra emigrált németet is, aki korábban „személyi védelemmel foglalkozott”, most viszont, a riport tanúsága szerint amatőr politikai és gazdasági elemző, és úgy véli, hogy Németország az iszlamizálódás felé halad.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Mégis azok a magyarok vannak túlnyomó többségben, akik innen oda menekülnek.
Aki járt már Németországban, az tudja, hogy ez egy mérhetetlen nagy ferdítés.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
Mégis azok a magyarok vannak túlnyomó többségben, akik innen oda menekülnek.
Aki járt már Németországban, az tudja, hogy ez egy mérhetetlen nagy ferdítés.
RonaGyuri
@Aki Én: na ja, de sokan nem voltak s a birkák ha voltak is jobban hisznek nekik, mint a saját szemüknek! Ne felejtsd el ugyanezek a vakhitű birkák bevették azt is - sőt érezték!!! =)) - rohad a kapztalizmus! =))
solidedge
Én is átúsztam a Niagarát lentről felfelé.
kokopelli
@nevemnick: ...az a csaj,mint később kiderült az egész ház lakóival szembekerült,és még valamilyen tettlegesség.
ért (a idős szomszéd nénivel szemben) büntetett előéletű lett! Nem értem,hogy Mo.-nak ez jó ajánlólevél?PL.: ilyen
szemeteket visszavenni?Igaz,ha durbincs-félék itt teleokádhatják a fórumot is,akkor érthető a "fityisz politika"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.