Jelenleg az állományban körülbelül 60 ezren vannak, ebből 50 ezren meg is kapják ezt az év végi juttatást.

Plusz félmillió forintot kaphat minden rendőr karácsonyra – írta meg korábban a 24.hu a Zsaruellátó alapján. Bárdos Judit a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke viszont az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy

a juttatás csak a szolgálati viszonyban állókra vonatkozik, így csaknem 10 ezer rendvédelmen belül dolgozó ember kimaradhat a jutalomból.

Jelenleg az állományban körülbelül 60 ezren vannak, ebből 50 ezren meg is kapják ezt az év végi juttatást Bárdos szerint.

Jutalom nélkül maradhat 10 ezer rendvédelmi dolgozó

Bárdos az ATV-nek azt nyilatkozta:

Mindenki azt mondta, hogy ez akkortól hatályos, amikortól megjelenik a Magyar Közlönyben, és ez a Magyar Közlönyben való megjelenést már 23-ra tervezték. Én abban bizakodom csak, hogy azért nem jelent még meg – mert a mai napon sem jelent még meg – mert a minisztérium azon dolgozik, hogy hogyan lehet a kimaradó több mint 10 ezer kollégát, akik rendvédelmi, igazgatási jogviszonyban állnak vagy munkavállalóként dolgoznak szintén ilyen típusú jutalomban részesíteni.

Az ATV Híradó megkereste a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság Sajtóosztályát is, de kérdésükre nem válaszoltak.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(24.huatv.hu

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Valahogy meg kell vásárolni a rendvédelem lojalitását. Ki tudja mit hoz a jövő...Valamire készülnek a NER-ben ünnepek után, és ez a valami nekünk nagyon fog fájni, tömegek megmozdulására számítanak. Le kell fizetni a rendőröket. "Ne lőjj, fiam, mert én is ott leszek!" Pintér Sándor ( 85 évre titkosított olajszőkító maffiózó) beszéde és kimenekítése a rendvédelmi demonstráción (vágatlan)
www.youtube.com/watch?v=kCxra3vzjl4
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
...ám a többiek örülhetnek,- a harminc ezüstnek? Ám Júdás sorsára ugye nem kerülnek?
tudode
Persze bezupáltatták a tintanyalókat, az orvosokat, stb ugyanúgy vezényeltethetik őket, mint a bakákat, a 20%-os béremelés ellenében.
.
A btto 500 ezer is smanca, ami egy évre elosztva jó ha havi 30 ezer froncsi, életük és vérükért!
Eriksson
@cikicakk55: tegnap, 16:19
Most olvasom az írásod a fiad fizetésemelésével kapcsolatban.
"Mire fel döngeti a mellkasát a minidiktátor,mint egy hím gorilla,hogy milyen sokat emeltek az egészségügyi dolgozóknak."
Különösnek találom, hogy egyenesen a fent nevezettől várjátok a fizetésemelést, holott az mindig a munkahelyi vezető kompetenciája. Nem hiszem, hogy a fent nevezett, bármelyik eü. dolgozónak személyesen állapította volna meg a fizetésének mértékét.
Bocsi, nem személyeskedni akartam, csak úgy kikívánkozott belőlem.
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 18:58; Megkaptam az új WC papíromat. viccmaker.eoldal.hu/img/mid/473/orban-viktor-wc-papir.jpg
A KESMA- a fidesz kormányfelszopó szennylapjait nem olvasom, így a seggemet sem tudom kitörölni vele! De Szántó Miklós paróka kapható, azt jól verd be neki és a csúti seggébe is! uploads.disquscdn.com/images/09f2c4b126c5a7424897379605dc4f43e7f37f3b4e01841d4e9144f8d24af848.jpg?w=600&h=417
Indulhat a nóta: www.youtube.com/watch?v=E-_D_-3iCfA&feature=youtu.be

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.