Jövő év január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos – jelentette be Varga Mihály hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Minimum ennyit kell kapnia a munkájáért

A pénzügyminiszter közölte: a magyar gazdaság idén kimagasló mértékű növekedést produkált, a GDP várhatóan közel 5 százalékkal emelkedett 2019-ben: a Pénzügyminisztérium számításai szerint éves átlagban 4,9 százalékkal. Ezt a növekedést a kétszámjegyű béremelkedés is nagyban támogatja a fogyasztás erősödésén keresztül – tette hozzá a tárcavezető.

Elmondta: a minimálbérről szóló döntés még idén megjelenik a Magyar Közlönyben.

Varga Mihály jelezte, a keresetek növekedésére érdemi hatással van a minimálbér és a garantált bérminimum emelése is. Ennek is köszönhetően az idei első háromnegyedévi bérnövekedés 2017 és a tavalyi év után újra kétszámjegyű volt. Idén az első háromnegyedévben közel 11 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek – fűzte hozzá a miniszter.

Varga Mihály kifejtette: az idei bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán folytatódhattak a kiváló makrogazdasági adatoknak köszönhetően, mely feltétele volt a tárgyalások újraindításának. A munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletek között az egyeztetések azonban nem vezettek eredményre.

A miniszter közölte: a kötelező legkisebb bérek a 2018. végén – a hatéves bérmegállapodás keretén belül – kötött két évre szóló egyezségnek megfelelően növekednek.

Varga Mihály emlékeztetett arra: 2010-hez képest így a minimálbér összege 119 százalékkal, a garantált bérminimumé pedig 135 százalékkal emelkedik. A kormányzat tehát elkötelezett a jövedelmek emelkedése mellett – jelezte.

Varga Mihály rámutatott: a nettó keresetek 2010 és 2019 között 87 százalékkal emelkedtek a családi adókedvezményt is figyelembe véve.

Emlékeztetett: 2010 és 2018 között a nettó keresetek reálértéke kedvezmények nélkül mérve 40,6 százalékkal, a családi kedvezmények figyelembevételével átlagosan 47,2 százalékkal nőtt. Kiemelte: a kétgyermekesek reálkeresete 58,6 százalékkal, a háromgyermekeseké pedig 76,1 százalékkal nőtt 2010-ről 2018-ra.

Varga Mihály jelezte: a kormány célja továbbra is az, hogy a jövőben tovább emelkedjenek a bérek Magyarországon, 2020-ban várakozásaik szerint 8-9 százalékot meghaladó átlagkereset-emelkedés várható Magyarországon.

Kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szegfue
@tudode: Azért van ám különbség, hogy a nyugdijasok 2,8 % emelés kapnak, a munkavállalók pedig 8 %-ot!!! U.is a nyugdijasok az emelést a költségvetésből kapják, a munkavállalók meg a munkaadóiktól, ami persze kötelező! Nem mondom, hogy ez sok, de a munkáltatók a 8 %-kal emelt bérek után fizetnek még -- a m.vállalóktól levont járulékokon kivül -- járulékot és többek között ezekből a befizetésekből fedezik a nyugdijasok járandóságát! Mecsoda különbség, hogy 8 %-kal több adó folyik be a költségvetésbe és 2,8 %-kal "megy ki" a nyugdijakra!!!:((
tudode
@szegfue: .
Nem tudom követni a változtatásokat, de azt saját megélhetésemen érzékelem, hogy a SVÁJCI INDEXÁLÁS helyett bevezetett INFLÁCIÓT KÖVETŐ emelés egy nagy átverés, amelyet az alábbi cikk is alátámaszt:
.
--- Ketyeg a nyugdíjbomba: ezt nem lehet helyrehozni, ők az első áldozatok
.
www.penzcentrum.hu/nyugdij/ketyeg-a-nyugdijbomba-ezt-nem-lehet-helyrehozni-ok-az-elso-aldozatok.1076229.html
.
A cikkíró azt a következtetést vonja le, hogy
.
(...) Az biztos, hogy jelentős nyugdíjreformra van szükség, mivel ha nem alakítanak a jelenlegi rendszeren, az további igazságtalanságokat, hosszútávú veszteségeket okoz majd. Azonban a már létrehozott méltánytalan különbségeket ez sem tudja majd korrigálni. """ (...)
.
Ma már a KIROVÓ, ELOSZTÓ RENDSZER helyett valami szorzót alkalmaznak!
szegfue
@tudode: Sajnos "önállóan" a nyugdij emelést nem lehet nézni, főleg bármely országgal összehasonlitani. Természetesen én sem tudom annyira követni a változásokat, de belátható, ha M.on van kb. 4,5 millió keresőképes ember és valamivel több, mint 2 mill. nyugdijas, akkor a keresőképes emberek 8 %-os béremelése, u.ennyi járulék bevétel többletet jelent, u.akkor a 2 mill. nyugdijasnak meg csak 2,8 % jut. És most őszintén: ki a fenét érdekli, hogy milyen "szorzót" alkalmaz?! Szerintem a lényeg, hogy több járulékot szed be, mint amennyit költ a nyugdijakra.
Sámannus
A nyuggerek meg rohadjanak meg. Nőjön pata a farkatokra.
tudode
@szegfue: .
Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amikor egy 5 fős családot 200 Pengő fixel el tudott tartani polgári szinten az Édesapám. 738 Ft bérrel kezdtem el dolgozni, 10.500 Ft-tal mentem nyugdíjba. Átélve a II. vh-t, megtanultam úgy élni, mint egy polgár, és egy koldus a háború utáni szegénységben, örülve annak, hogy nem lett egyik szerettem sem áldozat.
.
Nyugtalanító számomra az, hogy milyen gyorsan értéktelenedik el a fizetőeszközünk. viszonyítva a lengyelekhez a MOL vezérrel kapcsolatban milyen mértékben értéktelenedik el a forint pl.
.
""""Sanadernek és Hernádinak mintegy 60 ezer kuna (mintegy 2,6 millió forint) perköltséget is ki kell fizetnie."""
Ronin2
Ebben a büdös nagy hallelujában megjegyezném,hogy az idő múltával a gyerekek cseperednek.
Mit ad Isten,egyetemisták lesznek.
Megszűnik a családi pótlék,s a családi kedvezmény is.
Mit akar okosodni a büdös kölke ahelythogy félhülye lenne,akikért jár a csp!
Jóval több adót fogok befizetni,arról nem is beszélve,hogy tízezerszámra vannak ám kisvállalkozások,ahol sziszegve tudják kifizetni a megemelt bért.
Egy embert el kell bocsátani.
A többi "majd bedolgozza az ő részét is".
Nem tudom kik,és minek alapján állapítják meg a kötelező béremelést,de ne az Audit vegyék alapul.
Mondjuk a Suzukit.
Ahonnan kivágták a szakszervezetet,mint a macskát.
Hosszú...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.