Olaszországban meg is gyanúsították az életben maradt sofőrt.

A 24.hu cikke szerint a sofőr mögött ülő koronatanú (a kirándulás főszervezője) már két éve vallomásában elmondta, hogy V. János vezette azt a buszt, melyen többnyire középiskolás budapesti diákok tartottak hazafelé, és amelyik 2017. január 20-án éjjel az olaszországi verona közelében az autópályán balesetet szenvedett és kigyulladt. Az utasok közül 17-en haltak meg. 

Veronai busztragédia: már két éve elmondta a koronatanú, ki volt a sofőr

Fotó: Twitter/Vigili del Fuoco

A cikk szerint eddig nem lehetett biztosan tudni, hogy ki vezette a tragikus baleset pillanatában a buszt, a tanúvallomás azonban megnevezte V. Jánost sofőrként, aki túlélte a balesetet (váltótársa, K. Zoltán viszont nem). Az olasz hatóságok vádat emeltek is emeltek már a férfi ellen. 

Erről Szendrei Endre és Krizsány László, az elhunyt gyerekek rokonai beszéltek az ATV műsorában, ahol arra is kitértek, hogy a fontos tanúvallomásról a nemrégiben elhunyt tornatanár, Vígh György temetésén szereztek tudomást (aki két gyermekét vesztette el a balesetben, ahol súlyosan megsérült ő is, de több gyereket ő mentett ki a lángoló buszból). A koronatanú már két évvel ezelőtt egyértelműen megnevezte a Nemzeti Nyomozó Irodánál egyébként, hogy ki vezette a buszt a tragédia pillanatában.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fox W Mulder
Én simán megmondom mi volt úgy hogy csak a szimulációt láttam . ez vagy elaludt vagy félreértelmezte a GPS -t
vagy hirtelen kerékdefekt , más kizárt :-((((((((((((
Eriksson
@Fox W Mulder: Hát ez egyértelmű. :)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.