Az embereket be kell vonni a döntésekbe – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az atv.hu oldalon kedden megjelent interjújában.

A politikus arról is beszélt az atv.hu-nak:

nem lát kultúrharcot a színházakat érintő törvényjavaslatban, Karácsony Gergellyel "pillanatnyilag korrekt" a viszonya, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivői kinevezésétől pedig a kormányzati kommunikáció hatékonyságának javulását várja.

Gulyás Gergely az októberi önkormányzati választás eredményeit értékelve azt mondta: a kormány támogatottsága országosan erős, 52-53 százalékos. Kiemelte: országosan a kormánypártok adják a legtöbb polgármestert, 19-ből 19 megyei közgyűlésben szereztek abszolút többséget, 13-10-re nyerték a megyei jogú városok polgármesteri székeit, míg a fővárosi közgyűlési többség és a főpolgármesteri cím az ellenzéké lett.

Szerinte a fővárosi eredményekhez az ellenzéki pártok összefogása – amit Lázár János úgy fogalmazott meg, hogy van a Fidesz és a "nem-Fidesz" – valamint Borkai Zsolt adriai szexvideója is jelentősen hozzájárult, utóbbi szerinte az ellenzéki szavazókat mozgósította.

Gulyás Gergely arról is beszélt: nem lát kultúrharcot a színházakat érintő törvényjavaslatban, és a színházak elfoglalásáról is nehéz szerinte úgy beszélni, hogy valamennyi ma hivatalban lévő színházigazgató – azok is, akik ellenük tüntettek – a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP-s többségétől nyerte el a megbízatását.

A színházak kapcsán nincs szó kultúrharcról, csak felelősségvállalásról és egy egyszerű, világos, finanszírozási kérdésről

- emelte ki.

Azonban aggasztó jelenségként ítélte meg azt, hogy a főváros nem hosszabbította meg a Szabad Tér Színház vezetőjének megbízatását, és jövőbeni fenyegetések is elhangzottak az Újszínház esetében a főpolgármestertől. Emellett elfogadhatatlannak minősítette azt, ami Katona József Színházban történt, mondta, utalva a zaklatási ügyre.

A Karácsony Gergely főpolgármesterrel való viszonyát "pillanatnyilag korrektnek" nevezte. Hozzátette: "személyekben rejlő akadálya nincs annak, hogy Budapest érdekében, ott ahol szükséges, a kormány és a főváros együtt tudjon működni".

Arról is beszélt: rendszeresen szokott Tarlós István korábbi főpolgármesterrel beszélni, és budapesti ügyek is szóba kerülnek.

Az elmúlt kilenc év fővárosi fejlesztéseiről elmondta: azok többsége nem ideológiai színezetű volt, hanem a főváros fejlődését, jövőjét, egy XXI. századi európai világváros mércéjét alapul véve szolgálta. Ennek szerinte része, hogy minél több sportesemény van Budapesten, hogy jó a tömegközlekedés, hogy van olyan múzeumi negyed, mint amilyen a Liget-projekt. Része az állatkert és a budai Vár fejlesztése, de az egészségügyben a járóbeteg-ellátás fejlesztése is. Utóbbiban állnak talán a legközelebb az egyetértéshez a főpolgármesterrel – vélekedett Gulyás Gergely.

A szuperkórház kapcsán úgy fogalmazott: reméli, hogy "ha már a stadionstopot sikerült feloldani, talán a kórházstopot sem fogja hosszú ideig fenntartani a főpolgármester".

A kormány továbbra is úgy gondolja, hogy Budapestnek szüksége van egy új, zöldmezős beruházás keretében megépülő közkórházra.

A kormánykommunikációban Gulyás Gergely szerint az a legjobb, ha minél világosabban, minél érthetőbben és főleg minél naprakészebben tudnak a média legszélesebb spektrumán megjelenni. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivői kinevezésétől azt várja, hogy mivel "modern kommunikációt teljes egészében jól ismerő személy", és közéleti tapasztalatai is vannak, a kormánykommunikáció hatékonysága érkezésével javulni fog.

Fontos kormányzati hagyománynak nevezte, hogy az embereket, ha lehet, be kell vonni a döntésekbe. Ennek minden formáját keresni kell – utalt a nemzeti konzultációktól a piaci aláírásgyűjtésen át nagygyűlés rendezésére is.

Orbán Viktor miniszterelnök szerinte politikai értelemben középkorú politikusnak számít Európában.

Hangsúlyozta:

a magyar politikában a jelenlegi kormánypártoknál és ezen belül a hivatalban lévő miniszterelnöknél jobban senki nem ismeri a néplelket.

Ezt nem csupán az elmúlt három választás eredményével, vagy az 1990 óta tartó fideszes eredményekkel, hanem azzal is magyarázta, hogy a kormányfő ma is nagy figyelmet fordít arra, hogy legyenek olyan csatornái, ahol közvetlen visszaigazolást kaphat egy-egy kormányzati döntésről.

Gulyás Gergely ezért nem tartja reálisnak, hogy 2022-ben más legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, mint Orbán Viktor.

Szerinte a kormánypártok 2022-es győzelmi esélyei nem attól függenek, hogy kik a kihívók. Jó kormányzati teljesítménnyel és ennek érthető kommunikációjával és kézzelfogható, a mindennapokban is megnyilvánuló eredményekkel lehet választást nyerni 2022-ben – hangsúlyozta. Hozzátette: a 106 egyéni választókerület indulóiról még nem született döntés.

Politikai ellenfeleik közül a DK-t nevezte a legerősebb ellenzéki pártnak, de mint mondta: Gyurcsány Ferenc DK-elnök népszerűségét a fiatalok körében nem látja.

A Momentumot az SZDSZ újjászületéseként, egy korosztályos pártként jellemezte "sokkal rosszabb szellemi kapacitással és a saját hazájukhoz való még gyengébb kapcsolódási pontokkal".

Az Európai Néppárttal való viszonyról úgy fogalmazott: a Fidesz maradása vagy távozása a néppárt számára irányválasztás kérdése.

Ha a néppárt az a kereszténydemokrata, jobbközép, konzervatív pártcsalád kíván lenni, amely célok mentén a hetvenes években létrejött, akkor az nélkülünk és azok nélkül, akik ma a Fideszhez Európában barátilag viszonyulnak, nem fog menni – mondta.

Gulyás Gergely szerint a Fidesz távozása "a Néppárt számára a vég kezdete" lenne, a Fidesz számára pedig "valami újnak a kezdete".

Forrás: ATV, MTI

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Az év utolsó napját sem hagyja ki, hogy benyaljon.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Az embereket be kell vonni a döntésekbe??? tényleg ismeritek a birkáitokat, akik még ezt is beveszik! =))
justhpeter
Az év utolsó napját sem hagyja ki, hogy benyaljon.
Leszvalahogy
Ennek a néprétegre utazni szemétség
.
----- A Fideszre szavaztam, nem arra kellett volna?
.
www.youtube.com/watch?v=5X3hKKwArxs&t=76s
.
Mint az ószeres guberálja össze a voksait, hasonlóan ahogy a székházmutyit is megcsinálta szektafőnökként!
Lepényleső
...ám amikor majd a nép egyesével veszi elő a vétkes lelkeket,akkor hol lesz az aki a legjobban ismeri őket?
Nessy
Ez valami szilveszteri kabaré akart lenni? Abszurd volt, de nem vicces!
SystemError
Imád a nép gyengeségére és hiányosságaira építeni és felhasználni azt a saját előnyére. Igen ez az egyik történelmi bűne!
Persze a legnagyobb "geciségeket" Habony és nem ő találta ki, ha már itt tartunk...aki szintén úgy ismeri a népet, mint egy maffiózó, aki ismeri a lehetőségeit...
solidedge
Orbán megtalálta a tanulatlan, önálló gondolkozásra képtelen népréteget. Őket hülyíti sunyi módon. Amihez ért tehát a becsapás.
simmering73
A néplelket majd akkor ismeri meg, amikor az elszámoltatás jön. Állítólag Ceausescu is ismerte népe lelkét.
kissé felnőttem
ez most jóslás ból fakad vagy nyalás a főurnak? ha az országon belüli dolgokra figyelnél értenéd láthatnád mi is zajlik.unió max a népet sajnálja nem az ur modorát már kiismerték.etika az itt már nem élő fogalom. de ne aggodj nem maradtok nyeregben örökké. azutániakat én már nem élem meg, de nektek keserü lesz a multat visszaidézve tudatomnál voltam mikor az urad született kevés dolgot élt át gyülöletből én rendszereket éltem át
ha felfogod 1947- 2019-ig korszakát rákosi kádár meg a tőbbiek. Álmodj tovább magadnak álom világot majd hidegzuhany lesz az ébredés nehogy Ujzélandig fussatok .
Sámannus
Csak egy lócsíszár képes annyi gazemberségre mint ti, pontosan ilyen adottságokkal.
Leszvalahogy
Akkor, ha a rajongói tudnák azt, hogy még az Édesapját is kiadta, hogy hülyére verte, a mai jogszabályok szerint büntetendő lenne, tehát panaszkodott, mint egy fürdős:
.
www.youtube.com/watch?v=tFQ9yphPsIo&t=161s
.
Ezen kívül azt sem tudják, hogy jellemhibás
.
index.indavideo.hu/video/Orban_nevetve_Nincs_is_kormany
-
stb., stb. Kiábrándító egy figura!
fahrenheit451
A zsíttya paraszt kőbunkó dzsentri házmester hazug tolvaj, kétkulacsos áruló, gyáva primitív az ovódában zsírszalonna jelű kilóra megvehető néplelket valóban ismeri - mert ő is ilyen a lelkében.
Yoda69
gulyas, legalabb Szilveszterkor huzd ki a nyelved poraztartod hatsojabol es vedelj pezsgot!
BUEK
dr. prédikátor
máris megkezdődött a 2022 es választási kampány a fityma csürhénél!!!Beindult az agymosás!!!
RonaGyuri
@RonaGyuri: S még mondja valaki, hogy elmaradt a kabaré

A derék hvg.hu fizetőse sikerrel pótolja mindet

„A NER még mindig buli, de nem jut Ráhel minden srácnak” címmel rittyentett cikk igencsak tanulságos. Ahogy az a szerzők okán remélhető volt, s ezt sugallja az indításuk „Hacsek és Sajó képzeletbeli kávéházi asztalánál rendeztek évzáró tányércsapkodást a HVG publicistái”.
Nos, nem tudom, hogy a derék szerzők mennyire voltak tisztában azzal a ténnyel, hogy Vadnay visszaemlékezései szerint: „Genfben nem tudom, hányszor ült össze a békekonferencia. Gondoltam. írni kellene erről egy kis tréfát, ahogy két pesti polgár elképzeli a békecsinálást.” volt a kezdet.
Ami pedig a mostani szereposztás illeti, nem vagyok benne biztos, hogy nem fordítva van a dolog! =))
RonaGyuri
Elsőre szimpla baromság

azonban részletezve már egy még a szokásosnál is ócskább idétlenkedés

Az év-végi dömping részeként „Gulyás Gergely Nagyinterjú” az atv.hu-n. A derék főminiszter elemében volt, s számos kérdésben hozta a formáját. Azonban volt kettő, amiben még a többinél is olyanabb volt.
Egyfelől: „A színházak kapcsán nincs szó kultúrharcról, csak felelősségvállalásról és egy egyszerű, világos, finanszírozási kérdésről.”, majd hozzátette „Tarlós István időszakában senki nem vitathatja, hogy nem pártpolitikai alapon történtek kinevezések”, na ja tényleg!!! =))
Másrészt; s ha lehet ez még a másikat is felülmúlja, azaz a narratíva, amit a portál és a miniszter pas de deux-a összehozott az EPP contra Fidesz gyben.

S a csúcs azon kijelentés, az illiberális kifejezésről, hogy: „– A szemantikai vita természetesen nagyon fontos, de hiába vetődik fel értékvitaként, nem az. Vagy ha mégis, akkor csak arra alkalmas, hogy az Európai Néppárt néhány alapvető kereszténydemokrata értékeket feladó tagpártja a liberális demokrácia szavakból felépített paravánjával takarja el azokat az elvszerűnek nehezen tekinthető változtatásokat, amelyeket az elmúlt évtizedben saját politikai irányvonalában végrehajtott.”!
Nos ebben egyet tudunk érteni: tekintettel arra, hogy a kifejezést maga Orbán terjesztette el, s a valódi „kereszténydemokrata értékeket” sutba vágó valóban jellemző jelző rá, ahogyan az is telitalálat, hogy: „elvszerűnek nehezen tekinthetők azok a változtatások, amelyeket az elmúlt évtizedekben saját politikai irányvonalában végrehajtott”!! =))
Jozefina
Talán a kipcsakokról beszélt???!! Azokat vélhetően jobban ismeri!!??
csak úgy....
mondhatta vóna úgy is a gergö,hogy orbánnál jobban senki nem veri át a prolit...
ómió
Azért csak semmi elbizakodás! A "bolsi lelket" (nem tudom, van ilyen?) még Lenin apjuk se ismeri!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.