Még januárban levonja az önkormányzati választás konzekvenciáit a Fidesz elnöksége – értesült a Népszava. Erősödik a belső kritika.

Nagy változás előtt a Fidesz – Habony Árpád újra a startvonalon

A Népszavának nyilatkozó – de névtelenséget kérő – fideszes polgármesterek közül volt, aki már azon bosszankodott, hogy a „központból küldtek le” embereket, más inkább azt kifogásolta: a tanácsadásért fizetniük kellett. Arra pedig több vesztes Fidesz-induló is panaszkodott, hogy a rájuk erőltetett kampánycsapat rossz döntéseket hozott.

Erről beszélt az Indexnek október 13. után Tarlós István, vagy a 24.hu-nak adott interjújában a Siófokon próbálkozó Gruber Attila is.

Egy fideszes országgyűlési képviselő csak annyit mondott a Népszavának, amikor a kudarc okairól kérdezték:

„Több helyen tanítanivalóan hülyék voltunk”.

Ezzel többek között Szerencsre utalt, ahol a belső ellentétek miatt a Fidesz saját korábbi polgármestere ellen indított jelöltet, és hiába szállt be a kampányba Orbán Viktor miniszterelnök is, a képviselő-testületbe végül egyetlen kormánypárti jelölt sem jutott be.

A lapnak nyilatkozó országgyűlési képviselő amiatt is értetlenkedett, hogy a párt vezetése korábban minden hasonló esetben idejében felismerte, és kezelte a problémát, például a helyi szervezet feloszlatásával, ezúttal azonban tehetetlennek bizonyult.

Azt, hogy az önkormányzati választási eredmény „nagyot ütött” a Fideszen, épp az is mutatja: hosszú évek óta most hallani először komoly belső kritikákat. Arra pedig évtizede nem volt példa, hogy olyan kemény bírálatok hangozzanak el, mint például Lázár Jánosé. A fideszes politikus a közelmúltban a Rádió 7 nevű hódmezővásárhelyi csatornának azt mondta: a Fidesznek változnia kell, nyitottabbá kell válnia a fiatalok felé és meg kell hallgatnia az emberek problémáit, csak így juthat sikerre 2022-ben.

Két nappal később Lázár a helyi tévének már azt mondta, nem több, mint 50 százalék az esélye a Fidesz győzelmének 2022-ben.

Répás József Kiskunlacháza kormánypárti polgármestere szintén a kommunikációt bírálta a Magyar Hírlapnak, és egyenesen egy alternatív párt felépítését javasolta.

Stratégiai hiba volt kizárni a polgármestereket a parlamentből. A Fidesz elnöksége már jó ideje csak az országgyűlési frakcióra koncentrál, miközben a választókhoz mégiscsak a polgármesterek állnak a legközelebb. De mivel ránk már nem kíváncsiak, azt sem tudják, a választók igazából mit szeretnének. Szerintem Orbán Viktor sincs tisztában az ország valós állapotával, és azt is el tudom képzelni, hogy a környezete tudatosan tart tőle vissza információkat

– mondta a lapnak egy, a választáson nyertes fideszes polgármester.

Többen kritizálták a korábban szintén sokkal jobban működő, belső felhasználásra készült közvélemény-kutatások minőségét is. Egy forrásunk megemlített egy nagyvárost, ahol nem tudták előrejelezni a végeredményt megbízhatóan, miközben a párt kampányának irányítói ezekre az adatokra építettek, a helyiek pedig hiába mondták nekik, hogy szerintük rosszak a számok és emiatt a következtetések is.

A Népszava forrásai szerint egyébként az önkormányzati választás eredményének értékelése még mindig nem fejeződött be a Fideszben, úgy tudják, a párt januári elnökségi ülésein várhatók konkrét döntések. Emiatt Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Kubatov Gábor, a Fidesz elnökségi tagja sem lehet teljesen nyugodt.

Már csak azért sem, mert mint azt a lap korábban megírta:"hazatért" Londonból Habony Árpád és csapata is.

Egy képviselő nemrég azt mondta: a 2020-as év durvább lesz a tavalyinál, de békésebb, mint a 2021-es és a 2022-es. Lázár János pedig a tévéinterjújában azt mondta, "az elmúlt harminc év legdurvább, legvadabb és legfontosabb választási kampánya következik 2022-ben". Ez utóbbira egy kormánytag a kulturális tao átalakítását – a független színházak ellehetetlenítését – említette példaként a Népszavának: szerinte Orbán kvázi bosszúból lépett, mert elege lett a sporttaót ért támadásokból.

Kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Forrás: Népszava

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
„Több helyen tanítanivalóan hülyék voltunk”.
Az volt eddig a szerencsétek, hogy akik eddig rátok szavaztak még hülyébbek voltak. De már megkezdődött a (narancs)köd feloszlása.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
"A 2020-as év a politikában durvább lesz a tavalyinál, de békésebb, mint a 2021-es és a 2022-es."
verőce21
A lypsik számára közeleg a 22-es csapdája.
1magyar
Nem tetszett a népnek a nyúzás és a pazarlás, ezt még Habony sem tudja nem megtörténtté tenni.
jesz
Az új kormányszóvivő egy fiatal hölgy, akinek minden szavát párás szemmel fogja inni a hallgatóság. Természetesen a fiatalok megnyerése a cél, az elégedett nyugdíjasokkal már nem kell foglalkozni. Ha Gyurcsánynak vannak eredményei a fiatalok meghódításában, akkor a fidesz sem maradhat le...
nezelodo
Elő kell venni fiúk, az apáitok, nagyapáitok bevált módszereit, amit még a mi vezérünk is gyakorolt ifjúkorában, hogy asszongya "Párttal a néppel egy az utunk, vagy sződd a selymet (ferde szemű) elvtárs", esetleg arccal a felcsúti kisvasút felé, vagy Lölö a hidlökő.
Nem lenne haszontalan a KISZ védnökség mintájára a dakota-kipcsák védnökség intézményét bevezetni az építendő stadionokra, a Gagarin hőerőműnél is bevált, hagyott hátra Lülönek (?) 40 milliárd mára már eltapsolt kemény Ft-t, az adófizetőnek meg egy csődtömeg haszontalan füstölgő roncsot, a zsenilolo szennyvizével.
simmering73
„Több helyen tanítanivalóan hülyék voltunk”.
Az volt eddig a szerencsétek, hogy akik eddig rátok szavaztak még hülyébbek voltak. De már megkezdődött a (narancs)köd feloszlása.
SystemError
Habony egy maffiózó, maffiózó gyökerekkel. Ahhoz ért hogyan kell jól átbaszni valakit és ebben valóban nagyon jó Orbán főtanácsadója..:) Az emberek ezeken már átlátnak, valós teljesítményt akarnak. Ehhez nem Habony kell, hanem valós teljesítmény!
SystemError
Amúgy nagy lehet a baj a háttérben, ha most akar fejek Viktor. Gyanítom jobban begyürüztek azóta a dolgok és a kis pukkancs most fogta fel, hogy mi vár rá 2020-ban.
Nyírfa
Habonnyal olajat öntenek a tűzre. De csak tessék, legalább a fideszes szavazók is besokallnak.
Eladott Ország
Habony közszereplő, bár nincs élő ember, aki hozzájárult volna ahhoz, hogy kedvére dagonyázzon a közpénzes dézsában. Ez egy gennyes pattanás (a sok közül) az ország seggén, amit nem lehet kinyomni. Ahelyett, hogy kussolna, vagy ahelyett, hogy kiteregette volna a lapjait, és megnyugtató választ adott volna arra, hogy kicsoda ő és miért élősködik a nyakunkon, évente egyszer eszébe jut, hogy neki jogai vannak, jó hírneve van, róla nem készülhet felvétel, ő nem kerülhet plakátokra, mert akkor bocsánatot kell kérni tőle. Mert akkor belegázolunk a mimózalelkébe. Hát tele van a tököm ezzel a feneketlen impertinenciával. Nem kell a hiszti, a hőbörgés, sértődés. Egy dologhoz van jogod, Habony: előállni a bizonyítékokkal, hogy miből telik Guccira, Vuittonra, ízléstelen ruhatárra és luxusra, hogy állunk a letelepedési kötvényekkel, a Hong Kong fölötti sétahelikopterezésekkel, miért és mennyivel vertél át és loptál meg minket. Ha ezen túl vagyunk – amúgy tök sokatmondó, hogy nem az a bajod, hogy lopással vádolnak, miközben nem igaz, hanem hogy a pofádat kirakták a plakátra – és kiderült, hogy minden rosszindulatú pletyka ellenére talpig becsületes vagy, minden fillérrel el tudsz számolni, akkor lehet majd hőbörögni. Ezek lapostetvek a nemzet f@szán!
Jozefina
A fideszen belüli normálisan gondolkodók kezdik tudomásul venni, hogy a fidesz fennmaradásának akadálya maga a vezér!!! Nem véletlen a mozgolódás a háttérben sem!!!
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/orban-viktor-fidesz-2020.697707.html
ómió
Igazi hazugságflexibilis téma! Valódi "haladó" csámcsifalat!
justhpeter
Habony csatasorba állítása nagy stratégiai és taktikai hiba.
Orbán és az álkeresztény csürhéje ugyanis már sokkal többet rontott a helyzeten, mintsem azt a Habony-féle kretén ötletekkel egy menetben helyre lehetne hozni. Ha pedig egy menetben nem sikerül, akkor csak guanóként ragad a többi szarra ez a kísérlet is.
kereső
Na akkor jön a kormányzati kommunikációban a 'vadhajtások" szinvonala. Éljen!! Csak igy tovább.
kulabombaafityiszre
Habony a teleszart zoknifejü,koóval szétkürt agyu visszajön.Gyönyörű látvány lesz.
streamable.com/o1f7k
SystemError
@kulabombaafityiszre: Lóg a pofája itt is rendesen...:)
kissé felnőttem
start vonalon? ólom csizmában futhat Londonig cirka 3000, km.
human
" Orbán kvázi bosszúból lépett, mert elege lett a sporttaót ért támadásokból."

Orbán úgy kezeli ezt az országot, mintha a sajátja lenne minden az utolsó fűszálig. Mikor megsértődik nem megy egyet futni, hogy levezesse a feszültséget, hanem hoz egy törvényt vagy rendeletet hogy kiélje a bosszúját.
karma1
Hahaha, ez nekem nagyon teccik! takony-habony "visszahozasa" a kozeletbe a mesodik legnagyobb hiba, amit az elmult honapban elkovetett: de ez igy van jol, hadd bukjon minel elobb! Mert ugyebar orban csak palesztol baszik be, fogalma sincs arrol, hogy az intellektualisok drogja, a koko, milyen hatassal tud lenni valakire. Namarmost tutira volt annyi penze, hogy Ibizan, meg ahol eppen tudott, beszerezzen egy jo kis anyagot, es tovabb rombolja magat ameddig elve marad, es nem adagolja magat tul, vagy eppen mindig tud tiszta anyagot szerezni... A drogos nem azon fogja torni magat, hogy orbannak milyen uj koncepciot talaljon ki, hanem azon, hogy hol tudja beszerezni a tuti anyagot. Egy drogosnak MINDEN gondolata a drogon jar, es nem a politikan. orban egy naftalinszagu ven komcsi, aki keptelen megerteni ezt a vilagot, neki pont megfelel az azeri, a torok meg a kipcsak szinvonal, a lovat meg valahogy megerti.
Az elso "jo" (az ellenzeknek jo) huzasa az volt, hogy egyszerre hivja majd vissza 24 (asszem ennyi, vagy kicsivel tobb) vesztes polgarmestert, - tehat egyszerre csinal 24 ex-kiskiralybol szemelyes ellenseget, mert ugyanilyen jo allast nem fog tudni nekik adni (bar szerintem nem is akar, mert ezeket inkabb buntetni akarja), tehat lesz egy drogos tanacsadoja, aki majd 2 rehab kozott valami szart alkot, mert muszaj lesz neki, meg kapcsibol 24 ve'res ellensege, arrol nem beszelve, hogy ezeken a helyeken ezaltal az ellenzek meg erosebb lesz... Hat, asszem, szar eve lesz a puhosnak, de valahogy megse sajnalom...:o))))
bence
Kábítószer élvező , nyugdíjasokat verő Habony ! Ilyenekből áll orbán csapata !
human
@bence: Bizony már annak figyelmeztető jelnek kellett volna lennie az keresztény szavazók felé, hogy egy ilyen aljas ember Orbán legfőbb tanácsadója. De úgy néz ki ez is belefért a keresztény fideszesek értékrendjébe meg Borkai csupasz segge a korrupt bandájával együtt.
SystemError
@bence: @human: Amit írtatok az a legkisebb baj vele... Ő nem csak erkölcstelen geci tanácsadó, de kapcsolat is az orosz maffia felé. Érdemes átolvasni a V. kerületi érintettségeit. Még a köbányai kínai piac-os érintettségét, stb...

Amúgy szerintem kurvára nem akarja ezt az egészet, mert nem kokózhat szabadon a szar kész vákuum pofájával
human
@SystemError: Dehogynem kokózhatja szét magát. Évek óta nyomát nem találja senki. Angliában van cége, de hogy ő maga hol él, hol költi a pénzünket azt már rég nem tudjuk. Én legalábbis a szipogós ibizai videója óta nem láttam róla cikket. Ügyesen elbújt.
SystemError
@human: Jó, de el kell utaznia miatta...:) Habony nyilván drogfüggő is. Be volt kokózva a nyugdijasoknál. Mutass egy egy fideszes gyülit, ahol nem pislog szétcsúszott szemekkel. Gondolj bele, ha ilyen alkalmaknál sem bírja ki, akkor mi mehet...

Ő egy köcsög, aki a maffia kapcsolataiból élt mindig. Az életvitele nem igazán olyan, mint amit egy félig drogfüggő átlag fideszes geci elő tud adni... Szerintem ez neki nyűg. Kapott eleget a letelepedési kötvényekből.
Sok mindent el lehet róla mondani, de azt nem hogy olyan beteges hatalommániás, mint Orbán. Van elég pénze, hogy egész nap szétcsúszva menösködhessen meg parádézzon a buzi táskáival meg hegyes orrú hímringyó cipőiben. Nem vágyik ő erre hidd el! :)
karma1
@SystemError: Nekem is van egy olyan erzesem, hogy ez neki egy oriasi nyug, mert egy drogfuggo egyre jobban belesullyed a drogba, egy ido utan masra sem tud gondolni, tehat neki ez MUNKA lesz, (a propagandaelmeletek gyartasa), es valoban csak immel-ammal fogja csinalni. Ebbe fog belebukni orban is es a NER is: orban keptelen megerteni XXI. szazadi dolgokat, sem a technikai fejlodessel, sem a drogok ternyeresevel es gyilkos hatasaval nincs tisztaban, es valoszinu most is csak azert fordul habonyhoz, mert azt hiszi, hogy azert majd kurvara halas lesz habony, hogy gatlastalanul engedte lopni a kozpenzt, amikor a letelepedesi kotvenyes uzletet a kezebe adta monopoliumkent. Csakhogy a hala nem politikai kategoria, ugyhogy ezzel igazan meg fogja szivni orban, de vegulis minden diktator valami nagyon egyszeru baromsagon bukik meg, amit kesobb mar nem is lehet kijavitani, penzzel sem lehet megoldani.
division
@Eladott Ország: kolozsvaros.com/2017/05/09/de-bzmeg-habony-kozszereplo/
Légyszi, egyszer magadtól is valamit:-)
Kopizni annyira egyszerű, már az az érzésem rokona vagy Schmidt Palinak:-))
Eladott Ország
@division: = @Pegero ma, 03:24; Várom az anyagodat a KESMA-ból. Tudod a főni mint mondott: "Magyarország erős és büszke ország!"
olkt.hu/wp-content/uploads/2020/01/80678075_2439542416173782_2412720023379378176_n.jpg
és a német nyugdíjas házaspár elindult nyaralni
olkt.hu/wp-content/uploads/2020/01/10371985_557903604330910_4973329830079341639_n.jpg
Eladott Ország
@division: = @Pegero: Rónai Sándor levele Vona Gáborhoz. ”Mi arra készülünk, hogy a Jobbik egyedül nyeri meg a választást.” Másnap 107 db mandátummal “sikerült” kevesebbet szereznie a pártjának, mint a fidesznek. Orbán 2/3-ot kapott újra, Ön visszavonult.
olkt.hu/ronai-sandor-levele-vona-gaborhoz/
Lepényleső
...az meg sem fordul a fejükben,hogy az emberek kezdik unni a fölényeskedő zaklatást életükben?
kulabombaafityiszre
@SystemError: tegnap, 12:30
Egyébként Finkelstein volt a fej,ez a Habony csak ott sertepertélt mellette.
Nem fog csodát csinálni a kokós Habony.
Sámannus
Hívja meg az összes választót Ibízára, akko majd nyer!
Sámannus
Akko most a honvédség repülőgépeit fogja bicikli helyett használni!
Klubtag
" Szerintem Orbán Viktor sincs tisztában az ország valós állapotával, és azt is el tudom képzelni, hogy a környezete tudatosan tart tőle vissza információkat"

No elmentek ti a sunyiba, anno Kádárt is ugyanígy mentegették...amikor már régen nyilvánvaló volt, hogy elvesztette realitásérzékét, csak ő nem abban élte ki magát, hogy szétrabolja (önmaga és a közeliek meggazdagodása érdekében) az országot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.