Kéményseprők kívántak szerencsés és boldog új évet Áder János köztársasági elnöknek, valamint rajta keresztül minden magyar állampolgárnak pénteken a Köztársasági Elnöki Hivatalban.

Kéményseprőkkel pezsgőzött Áder János a Sándor-palotában – fotó

Áder János köztársasági elnök fogadja Király Péternek és Nagy Zsoltnak, a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. kéményseprő mestereinek újévi jókívánságait a Sándor-palota teraszán 2020. január 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Az államfő a korábbi évek hagyományaihoz hasonlóan a Sándor-palota teraszán fogadta a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. két kéményseprő mesterét, Nagy Zsoltot és Király Pétert.

Áder János ezúttal is kitépett egy-egy szálat vendégei seprűjéből, hogy azok szerencsét hozzanak, majd pezsgővel koccintott a fehér kendőt és cilindert viselő kéményseprőkkel.

A fővárosi kéményseprők a '90-es évektől köszöntik az államfőket német nyelvterületről származó hagyományok alapján. Az államfőnél tett szimbolikus látogatásuk célja, hogy az egész magyar nemzetnek szerencsét hozzanak az újévre.

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Ezt a két faszit meghagyták kísértetnek, a többit meg szélnek eresztették. Az emberek pedig hullanak ez miatt is. Amikor voltak elegen negyedévente is végig járták a településeket.
Az is érdekes, hogy a tragédia jómódúakat is elér. Szerintem a spórolás itt szándékos emberöléssel ér fel. Nem ilyenen kell spórolni, hanem a láthatatlan teljesítményű sporton. Menjenek kéményseprőnek, fizessék meg ott őket.
Jozefina
Kell is neki a szerencse, mert egyébként szerencsétlen!!! A vakon aláírás bajnoka!!!
RonaGyuri
Értékén becsülve

Államfői klima-interjú az M1-en

Pontosabban alapvetően környezetvédelemről lett volna szó – legalább is Áder szerint -, de csak klímáztak. Igazából majd félórás hablatyolás szinte érdektelen, legfeljenn anyira érdekes, hogy az ember elgondolkozzon, hogy nem fussa a KE-hivalnak egy a témához – ha már főnök szereti – valamit sejdítő munkatársra?
Azonban a végén kinyitott a kép és egyértelműen látszott, hogy a riporternő: dzsogingban ült a kiglancolt államfővel szemben! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: egy barátom szerint: innen is látni, hogy a mikrofon-állványkodás nehéz testi munka! =))
Yoda69
Hanynom kell ettol a PR-tol. Ezek a "kemenyseprok" szerintem eletukben nem lattak meg kemenyt belulrol.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.