Döbbenetes részletek derültek ki Gesztesi Károly halálával kapcsolatban. Színésztársai vártak rá, ám mivel nem érkezett meg, a keresésére indultak.

Az 56 éves színész a budapesti Ferdinánd hídnál vezette az autóját, amikor vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott. Kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni, az orvosok nem jártak sikerrel.

A Bors megtudta, hogy

Gesztesi Károlyra a színésztársai vártak a tragédia idején, hogy együtt vidékre utazzanak.

Mivel a közkedvelt színész három állandó darabban is játszott partnereivel, Száraz Dénessel, Kiss Ramónával és Suhajda Danival, ezért együtt utaztak szerte az országban és a külföldi fellépéseikre is, a társulattal együtt. Szombaton Szegedre tartottak volna, de a buszhoz már nem érkezett meg Gesztesi Károly.

Szombaton úgy tíz perccel a tragédia előtt Karcsi felhívta a producert, Ági férjét, Horváth Csabát. Olyasmit mondott, hogy 'Csabikám, jó a forgalom, mindjárt ott leszek'. Szegedre mentünk volna, a busznál vártuk. Úgy negyven percig nem tudtuk, hogy mi van. Talán defekt, kereket kell cserélni, vagy kifogyott a benzin

– árulta el Bánfalvy Ági elcsukló hangon a Borsnak, hozzátéve: mivel a hosszú várakozás után sem érkezett meg, ezért útnak indultak megkeresni.

„A telefont nem vette fel, ezért Csaba Mezei Réka Lédával elindult megkeresni. Hallották, hogy valami baleset van a Ferdinánd hídnál. Odaértek a helyszínre, beszéltek a rendőrökkel. Akkor, ott tudták meg, mi történt. A színészeket Csaba hazaküldte, ők nem értették, hogy mi történt” – mesélte a szörnyű éjszakáról.

Bánfalvy Ági azt is elárulta, hogy számukra is pótolhatatlan veszteség Gesztesi halála. A társulat és a közönség is imádta. A Bánfalvy Stúdió színésztársulata pedig a Balatonon gyűlt össze, hogy együtt gyászolják a színészt.

„Feldolgozni? Még felfogni, elhinni sem tudjuk! Ezen kell dolgoznunk. Lejöttünk a Balatonra, aki tudott, jött a társulatból, együtt próbáljuk túlélni. Azt mondják, mindenki pótolható, de ez nem így van. Karcsi nem pótolható! Neki nem volt beugrója sem, mert nem kellett. Mindent megcsinált, mindig ott volt.”

Címlapkép: Facebook/Gesztesi Károly

(borsonline.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fox W Mulder
40 felett szűrjenek mindenkit ,járóbeteg ellátáson már van lehetőség a koszorúér szűkület diagnoztizálására .
Vannak tünetei (rendszeres fáradtságérzés ilyesmi ) de azt a túlhajszoltságnak ,stressznek tulajdonítják ezért nem megy el senki orvoshoz .. :-(((((((((((((((((
görbetükör
@Fox W Mulder: -Voltál ilyenen? Ismered a hazai körülményeket? Vagy Kásler sleppjéhez tartozol?
Fox W Mulder
@görbetükör: Jó nagy fax vagy b...meg 45 évesen mentettek meg ,az volt a mákom hogy az első nem vitt el ,
már simán szűrhető ,de te se menj ,ne kérj érfestést , be sem kell feküdni majd úgy jársz mint a Gesztesi vagy a hülyesógorom akit 50 évesen vitt el a kaszás ugyanigy .
Fox W Mulder
@görbetükör: Azért mondom tovább hogy senki ne járjon igy ,vagy lehetőleg minél kevesebben .
A nyugalmi állapotban ( ülve ) a 62 -70 es pulzus normál ,80 -90 nél már gond van mert erőlködik a szív valami miatt .
Egyx ű nem ? Simán megmérheti akárki magának és már tud6ja hogy gond van . Bemész a háziorvoshoz már vérnyomást sem mérnek . :-((((((((((((((((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.