Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.

Palkovics szerint most lesz csak igazán jó a magyar oktatás

Hangsúlyozta, a magyar kormány partnere minden tanulónak. Segíteni szeretnénk, hogy kibontakoztassák tehetségüket, megtalálják személyes útjukat a munka világához, s hogy hasznos tagjai legyenek a magyar társadalomnak, a magyar gazdaságnak vagy éppen a magyar tudománynak – húzta alá a miniszter.

Magyarország az EU-n belül mérsékelt innovátornak számít az Európai Bizottság értékelése szerint, ugyanakkor 2018-ban kétszer annyit költött kutatás-fejlesztésre, mint 2010-ben – hangsúlyozta a miniszter. Idén 25 százalékkal, 32 milliárd forinttal többet költ a kormány innovációra, mint 2018-ban.

Palkovics László elmondta: elkezdődött az innovációt támogató intézményrendszer átalakítása, a lehetséges pályázók támogatása a kijelölt intézmények feladata. Tavaly 85 milliárd forint támogatásról hoztak döntést, amit jelentős összegnek nevezett.

Hangsúlyozta, hogy új innovációs korszak kezdődött a magyar gazdaságban, a kutatásban és a felsőoktatásban is.

Kitért arra: létrejött a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács 2020-tól, a miniszterelnöknek felelős testületként. Az első ülését február közepén tartják, ahol a nemzeti innovációs stratégia elfogadásáról is tárgyalnak majd. A pályázati forrásoknak is új struktúrát vezettek be, minden pályázati forrás egy kézbe kerül, ennek kezelője a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap. Létrejött az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat a Bay Zoltán Nemzeti Alkalmazott Kutatóintézet Hálózat mellett.

Kiemelte: a kormány molekuláris kutatóintézetet és molekuláris biológiai kutatóintézetet is létesített.

Palkovics László kitért arra is, hogy az egyetemek jelentik az innovációs ökoszisztéma bázisát, a kompetenciaközpont pályázatokon több egyetem nyert. Az innovációs tárca a kutatás-fejlesztésre szánt többletforrások hatékony hasznosulása érdekében egyetemközpontú innovációs ökoszisztémák kialakításán dolgozik. Az ökoszisztéma fontos eleme a science-park koncepció, hat vidéki park kialakítása zajlik, Budapesten kettő ilyen létesítmény lesz. Az egyetemek fenntartói modelljét is átalakították a versenyképességük növelése érdekében, amire a Budapesti Corvinus Egyetem a példa, a jogszabályi környezet kialakult, mára pozitív eredmények vannak. Hasonló modellt több más egyetemen is terveznek bevezetni, ami az osztrák finanszírozási formával egyezik meg – mondta.

Szólt arról is, hogy egy kutatóhálózat vagy felsőoktatási rendszer sem önmagában létezik, ezért ezek nemzetközivé tétele komoly feladat. Most öt magyar egyetemen zajlik egy pilot program ennek érdekében. Neves nemzetközi egyetemekkel is tárgyalnak magyarországi intézmény-tanszék létrehozásáról, jelenleg egy kínai egyetemmel. Fontosnak nevezte az Andrássy Egyetem továbbfejlesztését, oktatási portfóliójának szélesítését.

Az európai közösség eltökélt a kutatás-fejlesztés erősítésére – jelezte.

A miniszter értékelése szerint 2019-ben előzetes adatok alapján 4,9 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ami az uniós országok közötti egyik legnagyobb. Az iparon belüli high-tech részaránya mintegy 70 százalékos, a gazdasági teljesítmény részben ennek köszönhető.

A kormány azon dolgozik, hogy Magyarország a 21. század nyertese legyen, amihez elengedhetetlen a gazdasági fejlődés, melynek motorja az innováció – összegezte a miniszter.

Kép: MTI/Varga György

Forrás: MTI

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
Látszik, megmaradt a jó KISZes agitpropos múltja.
atekko
2010-ben is ezt hazudta a zaklatókormány. Most mi lenne az alapja annak, hogy higgyünk is benne, neki?
Béla333
Már 10 éve ezt pimpogják! Már kissé unalmas! Ideje lenne valami értelmes dolgot tenni is, nemcsak pofázni!
Qqberci
Lehet majd doktori fokozatot szerezni seggnyalásból...
kereső
Nem tudom. Palkovics aszongya, hogy a kormány idén 25%-al többet költ innovációra ,éés nominálisan 32 milliárd. Akkor ez tavaly ugyanannyi volt mint a közmédia (tv-királyi 1) finanszirozási összege 80 milliárd. Ennél többbet költött a kormány a határon túli sportolók támogatására, az egyházakéra meg nagyságrendekkkel többet. Mit akar palkovics? Tudjuk- az eus kutatási pénzeket becsatornázni a családhoz/családokhoz. De hogy oktatásra, kutatásra, innovációra majd annyi megy csak mint a propagandára, abból nem lesz énekes halott.
RonaGyuri
gátlástalan ócska hazudozó, azaz igazi fityesznyik! =))
justhpeter
@Qqberci:Vigyázz ! Lehet, hogy ezt az ötletedet még ellopják egyszer és majd államtitkári kinevezést kapsz cserébe.
1colibri
Azt hiszi, attól, hogy ők csinálják csak jó lehet? Mi tudjuk, hogy ez is hazugság.
Nessy
Az igaz, hogy nominálisan többet költenek, de ebből mennyi a különböző bizottság, központ, egyéb vízfej javadalmazása? Milyen kutatást, innovációt fognak finanszírozni, milyen pályázatokat fognak kiírni, és dotálni! Viszont a jelenlegi közoktatás nem igazán ad alapot a valós és alapos tudáshoz. Most még tovább barkácsolják a NAT-t, de végig gondolt koncepció nélkül. Itt, ott belenyúlnak, nem figyelve, hogy az milyen területeken fog problémát okozni! Feledik az alapigazságot: Minden, mindennel összefügg!
Qqberci
@justhpeter: De a seggemet akkor sem nyalhatják!!!...
division
Először a pedagógusok bérét kellene felemelni legalább bruttó 490 ezerre. Hogy ez hogyan jött ki? Majd elmondja, ha van itt esetleg matematikus...Én nem fogom levezetni.
RonaGyuri
@division: csak szólok: ennek semmi köze a matematikához; legfeljebb egy kis elei számtan van benne, de az is nagyon kevés!!! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: Ha ez volt cél, akkor felesleges volt

a 444.hu cikket rittyentett „Három plakát a fideszes agyhalál határában” címmel

Az elaborátum azzal kezdett, hogy „Ritka, hogy az agyhalál pillanatát orvosi műszerek segítsége nélkül meg lehessen állapítani, de most, Budapest- és talán országszerte kihelyezett hirdetőoszlopok és óriásplakátok segítségével bárki felállíthatja a diagnózist: kimúlt a Fidesz agya. ”
Nos a dolog úgy áll, hogy

(4cdn.hu/kraken/image/upload/s--YzPT1wRY--/w_994/7OwAmTqjfYEOMfG8s.png)
ez valóban nem semmi.
Azonban a cikknek van egy, pontosabban csak fél, mondata, ami igencsak erős fikció: „a potenciálisan Fidesz-szavazó intelligensekhez” kívántak szólni! Hogy kikhez? Nem is tudom, hogy melyik a lehetetlenebb: „az intelligens potenciális fidesz-szavazó”, vagy „fidesz-szavazók potenciális intelligenciája”!! =))
justhpeter
@RonaGyuri: 06:37: Ez a lényeg. A kettő együtt oly mértékű csoda lenne, amit a pápa is megsüvegelne.
Yoda69
Tehat akkor eddig szar volt? Es megis mitol valtozna meg meg, palkovics NERtars?
Nessy
@Yoda69: A legközelebbi győzelmi jelentéstől!
Eladott Ország
Egy bizonyos kór fölött és agyteljesítmény alatt az ember belebújik otthon a kedvenc csíkos fürdőköpenyébe meg a kockás magas szárú mamuszába, aztán számolgatja ujjacskáit. Boross úr se keseregjen ezen, ha eljött az idő, akkor eljött. Van hasonló szellemi agytrösztökből utánpótlás bőven. Tessék nyugodtan pihenni, elég nekünk az örököseivel megbirkózni. Igaz, nagyon nehezen, mert a szürkeállományok küzdelméhez legalább kettő, viszonylag azonos szinten mozgó, ember kell. Üres fejűekkel nem nagyon lehet párharcot vívni. Palkovics hat Boross Péter. Mert ez az ember képes maradandó sérüléseket okozni. Különösen oktatásban jó. Mondjanak nekem egyetlen olyan minisztert széles e világban, aki arra van kitalálva, hogy saját maga eszetlenségéhez züllessze le a tudást, az oktatást. Persze Orbán fővédnökségével. Így teheti. Verseny folyik azért ebben az egész embertelen rendszerben, hogy ki tud a legaljasabban, leggyalázatosabban rombolni. Palkovics élenjáró. Orbán pedig mindehhez a háttérből bólogat, és elégedetten kapkod a fejéhez nyelvét öltögetve. Neki köz- és szalagmelósok kellenek, akiket irányíthat. Tudják, van itt egy ország, ahol sem a pedagógusoknak, sem a diákoknak nincs becsülete. Ahol az alkotói szabadságot és a tanulás szabadságát abnormális Palkovics-félék süllyesztik a gödör mélyére. Segítséget ehhez az egyháztól, a Káslertől, a Rétváritól (tovább is van, mondjam még?) és a sok-sok bugyuta, szakmájára alkalmatlan hivatal- meg oktatási ingyom-bingyomtól is kap. Orbán diktál, a többiek lógó nyelvvel tanulják tőle a fidesz házi feladatát. Ez a motiváció. Jisoráz. Magyarországon a közoktatás a köz érdeke ellen van kitalálva. Hazárdjátékot űznek a haza jövőjét kockáztatva. Nagy bűnük, és ezért (is) börtönben a helyük. A tanárok és a szülők pedig most már csapjanak jó nagyot a karmelita kolostor asztalára. Meg a magyar nemzethy bársonyban billegő fenevadakra. Még mielőtt kineveznének bennünket a világ leghülyébb országának.
Jozefina
Ez a palko... miket hablatyol össze??? Amikor szétverték a Magyar Tudományos Akadémiát jön ezzel az alpári szöveggel???!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.