Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki szerdán Rácz Zsófiát – mondta a minisztérium család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek nyilatkozva.

Novák Katalin közölte:

Rácz Zsófia feladata lesz, hogy a magyar fiatalok álláspontját, véleményét, szempontjait meghallja, megértse és a megfelelő csatornákon keresztül azokat továbbítsa a döntéshozó fórumokhoz.

Szintén feladata lesz, hogy a kormányzat által a magyar fiataloknak kínált lehetőségeket olyan formában juttassa el, ismertesse meg az érintettekkel, ahogy azt ők "megértik, meghallják" – tette hozzá.

Novák Katalin ezek között az ingyenes nyelvvizsga és KRESZ-vizsga megszerzését, az otthonteremtéssel, családalapítással kapcsolatos programokat, külföldi ösztöndíj-lehetőségeket, tehetséggondozó és szakképzési programokat, illetve a fiatal gazdáknak szóló különböző lehetőségeket emelte ki.

Az államtitkár felidézte: Rácz Zsófia kinevezésének apropója, hogy elődjét, Illés Boglárkát a Fidelitas elnökévé választották.

Mint hangsúlyozta:

azért esett a választás a 22 éves Rácz Zsófiára, mert – a kormányzat megítélése szerint – fiatalként maga is alkalmas arra, hogy meghallgassa, meghallja, értse és képviselje a fiatalokat.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Rácz Zsófia Magyarország ifjúsági küldötteként hivatalosan is képviselte a magyar fiatalokat az ENSZ-ben, és tolmácsolta a magyar fiatalok véleményét a világszervezet különböző fórumainak.

Így már van tapasztalata a fiatalokkal való kapcsolatfelvételben és abban, hogy a véleményük eljuthasson a döntéshozó fórumokhoz – összegzett Novák Katalin.

Az Index emlékeztet:

Rácz Zsófia kinevezése nem ment zökkenőmentesen, amikor Novák bejelentette, hogy ő lesz Illés Boglárka utóda, törvény szerint még nem lehetett volna kinevezni, mivel Rácz még nem szerezte meg jogi diplomáját. Aztán a parlament gyorsan módosította a vonatkozó jogszabályt, hogy mostantól diploma nélkül is lehessen valaki ifjúságügyért felelős helyettes államtitkár.

Forrás: MTI, Index

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
én csak azt kérdem, hova tűnt a frissek közül a másik Rácz cikk??? =))
Eladott Ország
A jogállamiság egyik ismérve a törvények stabilitása. A precedensalapú angol joggyakorlat szerint például akár többszáz évvel ezelőtti bírói döntések alapján ítélkeznek. Nem helyes az, ha az emberek úgy formálják a jogot, mint egy gyurmát, aszerint amit éppen szeretnének, elvesznek belőle, hozzá tesznek, összekeverik a vágyaikkal. Maga Rácz Zsófia érvelt így a Hír TV-ben – még az alapjogok ellen küzdő Alapjogokért Központ üdvöskéjeként – Orbán Viktort idézve, ajnározólag.
A jelenség – szerintem – egyáltalán nem újkeletű. Ne tegyünk úgy, mintha egy deus ex machina-ba botlottunk volna. Például mindnyájan emlékszünk még a nyámnyila Vitézy Dávidra, aki hirtelencsak – hogy, hogynem – a BKV vezérigazgatói székében találta magát 25 évesen, nulla munkatapasztalattal és ennek megfelelő szakmai gyakorlattal. (Miután Tarlóssal tartósan nem működött a kémia, miniszteri biztossá bukott. Jelenleg a lebontott Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum megbonthatatlan igazgatója, 5 éve már.) Akkor is sokaknál kiakadt a mázlimérő, holott a nevezettet – a híreszteléssel ellentétben – valóban nem fűzi vérrokonság a miniszterelnökhöz. Némi vékonyka rokoni szál köti hozzá csupáncsak: féltestvére Vitézy Zsófia (a Brüsszeli Magyar Intézet vezetője) – anyai ágon Orbán Viktor unokatesója. De hát „akinek Isten hivatalt ád, észt is ad hozzá” – legyintett a magyar. Azóta is türelemmel várjuk, hogy a közmondás beteljesedjen.
Eladott Ország
@Yoda69: 2018 július elsejétől ingyenes a sikeresen teljesített KRESZ-vizsga és az azt megelőző tanfolyam a 20 évnél fiatalabbaknak. A visszatérítés maximum 25 ezer forintig igényelhető a B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez. A KRESZ-vizsga költsége eltörpül a többi vizsga díja mellett. Tény, hogy a KRESZ-tanfolyam 15-20 000 forintba kerül, míg a jogosítvány megszerzése összesen 120-200 000 forintba, szóval ez a támogatás az összeg nagyjából 15 százalékát teszi ki. "Ajándéklónak ne nézd a fogát." Humorosan, viccesen így hangzik: szuvenyiru nyihuhu nye kukucsku protku! A pótmeccsre nem vonatkozik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.