A foglalkoztatás és a bérek növekedését is folytatni akarja a kormány, mert a szegénység felszámolásának nincs más útja – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, évindító sajtótájékoztatón.

Orbán szerint még mindig van szegénység Magyarországon
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Fantasztikus teljesítménynek nevezte, hogy harminc év után először a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,5 milliót. A bérek pedig 82 hónapja folyamatosan nőnek – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a bérnövekedés aránya a legalacsonyabb jövedelműek esetében volt a legnagyobb.

Migránsveszély

Jelentősen megnőtt a migrációs nyomás a magyar-szerb határon, ezért a kormány úgy döntött, megnöveli az ott szolgáló katonák és rendőrök számát – jelentette ki.

Elmondta, a határszakaszon a napi illegális határátlépési kísérletek száma meghaladta a százat.

Arról is tájékoztatott, hogy a V4-ek azonnal segítenek a határvédelemben, ha szükséges, Magyarország pedig haladéktalanul segítséget nyújt Macedóniának egy rendőri kontingenssel.

A magyar katonák biztonságban vannak

A kormányfő közölte, rakétatámadások érték azokat a katonai bázisokat, ahol amerikai katonák tartózkodnak, és ezek között van olyan, ahol magyar katonák is vannak, de egyikük sem sérült meg.

Egy magas rangú katonai vezetőt vezényeltek a helyszínre, ő már megérkezett, és átvette a csapatok irányítását – ismertette.

Orbán Viktor hangsúlyozta: minden feltétel adott a katonák azonnali evakuálására, ha ez szükséges. A döntést kormányközi megállapodás kérdésének tekintik. A magyar katonák iraki állomásoztatásának jogi alapja, hogy a magyar kormánynak megállapodása van az iraki kormánnyal, hogy ott katonák tartózkodhatnak, és amíg az iraki kormány nem mondja fel a szerződést, Magyarország teljesíti a kötelezettségeit – mondta a miniszterelnök.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Igen, van. Az egyik éppen ő. Hiszen ha egy miniszterelnöknek, az ország becsületes módon megválasztott elsőemberének csak 600.000 forint megtakarított pénze van, az egy szegények lakta ország. És még abból is büntetést akarnak fizettetni.
És biztos, hogy csak ennyi van neki. Ő mondta, az igazmondó és még sose hazudó miniszterelnök urunk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Igen, van. Az egyik éppen ő. Hiszen ha egy miniszterelnöknek, az ország becsületes módon megválasztott elsőemberének csak 600.000 forint megtakarított pénze van, az egy szegények lakta ország. És még abból is büntetést akarnak fizettetni.
És biztos, hogy csak ennyi van neki. Ő mondta, az igazmondó és még sose hazudó miniszterelnök urunk.
Eladott Ország
A kormány elmúlt kilencéves tevékenységének köszönhetően a negyedére csökkent Magyarországon a mélyszegénységben élők száma. Ehhez érdemes azt is hozzátenni, hogy a KSH 2015-ben megváltoztatta a mérési módszereit, amire egyébként az Eurostat is alapozza számításait. Az ugyan igaz, hogy csökkent a mélyszegénységben élők száma, azonban biztosan nem olyan mértékben, mint ahogy azt a kormány el szeretné hitetni az emberekkel.
Egyetlen év alatt közel 6 százalékkal csökkent az adatok szerint a mélyszegénységben élők száma, amelyet csak Bulgária volt képes megközelíteni az unióban, senki más. A probléma akkor látszik igazán, amikor a megváltoztatott statisztikák számai mögé nézünk, ugyanis akkor már kiderül, hogy a korábbi több százezer szegény nem eltűnt, csak átalakult. Továbbra sincs több pénzük élelemre vagy fűtésre, egyszerűen okosan eltüntették őket a statisztikákból. A valóság addig nem fog kiderülni, ameddig Orbánék úgy utasítják a KSH-t, mintha csak Polt Péter lenne.Csak úgy kíváncsiságból megkérdezném, hogy a mélyszegénységben élők is tudják, hogy már nem mélyszegények? Ezért szép a statisztika! Ha egy embernek 1 hete székrekedése van, egy másiknak pedig egy hete hasmenése, akkor ez a két ember statisztikailag egészséges!
Nyírfa
Szóval, még mindig van szegénység Magyarországon. Nem hiszem én azt. Csak kalandvágyból próbálják ki a hajléktalanságot az emberek, mert olyan jó bulinak ígérkezik, a butus kis kölkök pedig kihívásból mennek reggeli nélkül az iskolába, este pedig kimondottam egészségtelen jóllakottan lefeküdni. Különben is, egy ilyen elhízott nemzet inkább koplaljon, és ne terhelje a költségvetést a mindenféle bajával.
Huncutkodik ez a mi miniszterelnökünk, szerénykedik kicsinykét, hogy hevesen tiltakozzunk, és akkor majd ránk nevet, és ennél nagyobb boldogság nincs is kerek e világon.
1colibri
Szerencséje, hogy jó munkát végeztek az építők a kolostorban, mert amiket mondott (ahogy a cikkben olvastam) másutt már rászakadt volna a mennyezet. Akit érdekel ez a tőle soha meg nem újuló duma, az hallgassa élvezettel.
Nyírfa
@Eladott Ország: A röhögőgörcsöt kapott oroszlánnál jobb poén ma nem lesz! :)))
Nyírfa
@1colibri: Nem szoktak jó munkát végezni. :)
1colibri
@Nyírfa: Nem szoktak, de ez az ominózus különösen sokat kibír.
csak úgy....
"Orbán szerint még mindig van szegénység Magyarországon"
viktor,ne húzz ujjat @Shikari:val vagy kösd föl a gatyád ha ilyeneket mondasz!
@Shikari:tudja ,hogy nincs szegénység...
Nyírfa
@1colibri: A kolostor vagy a lakója? :))
Nyírfa
@fideszes gyökér: Én is ezt mondom. Már szivárognak is be Nyugatról a melósok, hogy részesüljenek a magyar kánaánból. Lassan egyéb elfoglaltságunk sem lesz, mint hódolni a kedvteléseinknek. Szuper, nem?
csak úgy....
@Nyírfa: 13:04 a vastag falak és a bolthajtás...
Ludmilla
varacskos disznó:nem kellene mindent ellopni,és megszűnne a szegénység
Nyírfa
@csak úgy...: Van, amitől a vastag falak, és a bolthajtás sem véd meg...ha az van megírva, megteremtve.
Nyírfa
@fideszes gyökér: Az ukrán maffiától meg igazán nincs mit tartanunk, tele vannak szeretettel, csak akkor ölnek, ha muszáj, Viktor meg még nem húzta ki a gyufájukat. Az arabok meg egyenesen itthon vannak, hiszen a sumér származásunk garantálja a barátságot, a jó barátot pedig keblére öleli az ember, befogadja az otthonába, eteti, itatja, a tőle kapott letelepedési kölcsönt pedig búsásan visszafizeti.
Nyírfa
@csak úgy...: Hát, tesz érte Viktor, hogy így legyen.
csak úgy....
tudnám zabálni öket mikor sorosoznak...,annyira jól áll nekik és veszi a kretén...
az igaz,hogy itt nem említik de nincs altató dal fideszéknél soros +migráncs nélkül.
csak úgy....
@Nyírfa: aki totál hülyére veszi az "alattvalókat" az vessen magára! lásd ceaușescu..
Eladott Ország
@Nyírfa: ma, 12:41; Az oroszlán mellett van egy kutyás poén is a sosem volt vagyonos emberről.
www.youtube.com/watch?v=_HSX1Z3kAS0
Clavigo
Valószínű,,akkor látott szegényeket,,mikor a nem qrmánygéppel utazgatott,,,, Okádok ettől a hulladéktól...
Nyírfa
@Eladott Ország: Érdekelne, Orbán vajon nevet-e ezeken a mémeken, vagy halálosan megsértődik, és éjjel felrázza valamelyik inasát, hogy reggelre készen legyen az új választási törtvény, különben selyemzsinór.
Eladott Ország
@Nyírfa: Szerintem a csúti már csak az ország totális kifosztásával van elfoglalva. Minden idegszálával a milliárdok lenyúlásával foglalkozik, ez adja élete értelmét és minden örömét, a mémek nem érdeklik. Továbbá leglényegesebb dolga a hatalom megtartása BÁRMI ÁRON. Nagy kérdés, hogy ez a rohadt közönséges bűnöző cigány és mocskos tróger az ország másik nagy bűnözőjével az olajszőkítő ragyás pofájú Sanyával, meddig képes elmenni. Tartok tőle, hogy mindenre képesek, én meg remélem, annál nagyobb lesz a bukásuk.
kokopelli
Nekem a Hofi ugrik be!"Magyarországon nincs analfabéta!...összeírva!"
Orbán a szoft-politikus,mert nem a mélyszegénységnél kezdi az eszme(?)futtatását! Falvak tucatjai
a neten a lerongyolódott felnőttekkel,ápolatlan gyerekekkel,lakhatatlan vityillókkal ..l (:-()
Igen ők nem szegények,hanem "mélyszegények"!
Eladott Ország
@simmering73: Bulgária kirakta az indexet és előz bennünket.
olkt.hu/bulgaria-kirakta-az-indexet-es-eloz-bennunket/?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook&fbclid=IwAR0dvuy83tlDvlp79fbxZyL9RUg9XTuCUJwfKBayxhiJEaVeNwP-kLZFtxs
A régiós versenytársak között látszik Magyarország lecsúszása: Bulgária utolérte, Románia pedig megközelítette hazánkat, sőt, előbbi hamarosan meg is előzheti Magyarországot – mondta Vakhal Péter a TÁRKI tudományos munkatársa.
olkt.hu/friss-bulgaria-utolerte-magyarorszagot-szoval-akkor-ki-teljesit-jol/
Nyírfa
@Eladott Ország: 14.57

Látni, hogy visszajött Habony, hirtelen fogta a miniszterelnök a nép adását: bajok vannak az egészségügyben. Úgyhogy elkezd felújíttatni. Hogy az adóssággal mi lesz, a beszállítók gondoskodnak-e az eszközökről, lesz-e elég orvos, ápoló, az már mellékes. Majd festegetnek, akárki meglássa, hogy ő gondoskodik a magyar ember kórházi jó közérzetéről. Hogy a magyar ember megdöglik kórházi fertőzés miatt, vagy, mert az orvos kampányvideózott éppen, netán takarította a mellékhelyiségeket - ez Orbánt nem érdekli. Kirakatember, ahogy mondod, egyetlen urat ismer, és az a pénz, amivel megtarthatja a hatalmat.
Én remélem, hogy, éppen azért, mert valóban mindenre képesek, legalábbis Orbán és hűséges vazallusai biztosan, történik valami, ami ezt megakadályozza.
Lepényleső
Általuk,- elsősorban,- a többi meg miattuk?
Sámannus
Orbán igen nagy ballasztot vett a hátunkra. Volt pofája az oroszok zászlaja alá állni, amint a közvetítés alatt is kitakarta a kamera előtt a zöldet, gyakorlatilag ruszki élőközvetítés ment a riport alatt. Soha nem tudjuk lerázni őket ha itt lecövekelnek.
Érthetetlen számomra miért kell egy idegen hatalomnak így benyalni mint ez a csapkodónyelvű teszi.
division
@Nyírfa: Van, volt, és lesz is, mint a legtöbb országban, legyen az Németország vagy Amerika. Magyarország ugyanúgy közéjük sorolható ebben a tekintetben, csak ez nem 2010 - ben kezdődött, hanem már jóval hamarabb. Persze a Fideszre ráfogni a legkönnyebb, ez érthető...
csak úgy....
@Nyírfa: na ne már,hogy a habony miatt !? valami hatott de kizárt,hogy a habony!
azt jobban elhinném,hogy az örege a gyözö csapta megint nyakon,hogy viselkedjen...
különben kádár is akkor omlott össze,mikor vénségére rájött,hogy mennyien gyülölik az országban!
fahrenheit451
Azat mondta az Orbán Viktor, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem azt, amit csinál.
Nos, én megfogadtam a tanácsát, és totál telibe kakkantom, hogy mit hadovál pávatáncolva ez a törpe bálna.
A cselekedeteiben kommunista-náci-bigott-félázsiai cigány-neo feudalista tajparaszt- vip felhők felett három méterrel szotyit köpködő életérzés köszön vissza, amivel csak az a baj, hogy
- ez nem élet
- nincs benne semmi érzés
- de főleg nincs benne semmi köszönet.

Orbán cselekedetei önmagukért beszélnek. Tökéletesen jól látszik, hogy milyen okádék ez az ember, hogy nincs ebben az emberben egy szemernyi jó sem.
Teljes a sötétség és maradéktalanul kiteljesedett a gonoszság ebben a sátánfattyában!
Nyírfa
@csak úgy...: Kádár attól omlott össze, hogy magára maradt a reformterveivel. Egy olyan rendszert látott maga előtt, amely megőrzi a szociális értékeket, de engedi a tőkebeáramlást, a vállalkozói társadalom létrejöttét. Idős volt már, és , mert igazi államférfi , számot vetett a pályafutásával, a lelkiismeretével. Neki ugyanis volt.
Nem tudom, mennyien gyűlölték, úgy gondolom, inkább a kolbászkerítést és a nyugati utakat szerették a rendszerváltás ujjongói. A hírhedt magyar leleményesség - értsd: bármit, bárhonnan, bármikor el tudunk zabrálni - lekopasztott mindent, amit a szocializmusban felépítettünk. Nem is folytatom, mert csak rontom a saját kedvemet.

Ami Orbánt illeti, érezhető a kommunikációs váltás. Én Habonynak tulajdonítom, hiszen a miniszterelnök ezért hívta vissza Londonból . Persze, ez csak egy kis verbális próbálkozás, ettől még semmi nem fog előnyére változni.
Nyírfa
@division: Igen, jóval hamarabb: '89-ben. Csupán ez a gyomorforgató korrupció, rasszizmus, autokrácia, mélyszegénység tulajdonítható a fidesznek. Tovább is van, mondjam még?
Nyírfa
@fahrenheit451: Ha a kommunistát kivennéd a felsorolásból, hellyel-közzel egyet is értenék.
division
@Nyírfa: Felesleges, mert aki Kádárt védi azzal nincs mit társalognom. A rendszerváltás tette lehetővé azt, hogy akinek volt tudása az nagyot tudjon ugorni, aki meg csak ellébecolt a nagy szocializmusban az általában hoppon maradt.
Nyírfa
@division: Most lehülyéztél sok millió magyart. Az ugráshoz nem feltétlenül szakmai tudás kellett, division, hanem azok a primitív késztetések, amelyek abszolút zöld jelzést az orbán-rezsimben kaptak.
division
@Nyírfa: Szerintem aki magára veszi annál beletrafáltam. Én a magam részéről a tudásommal jutottam magasra, így nincs min szégyenkeznem.
RonaGyuri
A sok sületlenség között majdnem elsikkadt

de hála a derék rémHírTV-nek, akik megmentették ezt a lenyűgöző mondatot is, így van bőven okunk arra, hogy ismét „déjà vu” érzésünk legyen

A derék portál „Orbán Viktor: Országépítő korszak van Magyarországon” címmel számolt be frissiben a paláverról. Bár taxatíve nem említ a cikk olyat, ami ezt mondaná ki, de tényleg van egy ilyen filingje, bár olyan is, hogy „minden erőnket a kormányzás mondjuk úgy, hogy apró munkájára, az országépítés lépéseire, apró munkáira fogjuk majd összpontosítani”!
Nos túl azon, hogy legfeljebb a maradék erőről lehet szó, ami a LOPÁS, HAZUDOTÁS és CSALÁS mellet marad, igazán jól hajaz a gondolat a szocializmus nagy építkezésére! =))
Eladott Ország
@division: tegnap, 23:26; Kádár rendszere a csúti cigány és bandájának rendszeréhez (maffia) viszonyítva virágzó demokrácia volt. A fidesz diktatúrája már nem is a Rákosi, hanem a Ceausescu érára hajaz. A tudás fontosságáról meg beszéljen az alábbi kép: kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/04/12705492_995829030453874_3400939487193956882_n.jpg
olkt.hu/wp-content/uploads/2019/12/79304360_1472840196212934_2766657003953586176_o.png
kereső
Ha azt az egy mutatót veszem csak számitásba, hogy az ország lakóinak egyéni fogyasztása az eu-s átlag 62%-a, ( és csökkenő a tendencia!), és ezzel az utolsó előtti helyen állunk az unióban ( Románia 2016-ban 58%-ról indult, most 68%-on áll), akkor nagy tömegek vannak az országban, akik a szegénység felé haladnak- nem csökkenni fog a szegénység , hanem nőni.
Nyírfa
@division: 01.27

Nem fogok kíváncsiskodni, hogy miben jutottál "magasra" . Mivel számomra fontos a pallérozottság, a lelki gazdagság, nyilvánvalóan nem ugyanazokban a körökben forgunk.
kissé felnőttem
ezt miből gondolja a viktor ? van 7+x stadion vagy 35 +x ki tudja ? van kicsi játékvonat csuton vasutépitőnk is milliárdos + Debrecenben +50 milliárdért. ( + tőbbletköltség 11 minimum madame ) Hallott tán valamit ? mert ugye amit nem hallani az nincs is.
... Alom az van, de bizalom az már nincs. lehet 22 re készülni sokan fognak abba beleszólni .igéretek ? most már későn értette meg.időbe szóltak nővérhiányról, elmennek az orvosok a kamionsofőrök, villamosvezetők buszvezetők ? ez csak ellenzéki riogatás Sorosozással. ( Fekete ruhás nővér ??? élő valós személy )
" ELMENT A KUTÁGAS MARADT CSAK A KúTJA HIVASD ..."állampolgári eskük? ugyan nagyobb a fogyás mint ami normálisan lenne ez nem a jólétre utal, aki éhes,fázik és senkit nem érdekel mert ugye nem fontossági sorrend van mint a pártpénzek osztásánál azt elviszi a téli enyészet .XXI . század akinek milliárdjai vannak az se segit akinek semmije az meg nem is tud.Kell majd 20 néhány lóversenypálya ? a vadászati bohozathoz ? fontos sürgős? hát tessenek épiteni.vagy továbbra ne pályázzanak vezetőnek lenni, nem érdemes, Így nem.A kórházak meszelése megint csak nem megoldás attól orvos, nővér aligha teremtődik oda Ezt kell visszaszerezni!!! nem Hodmezővásárhelyt
division
@Nyírfa: Nekem is fontos a lelki gazdagság, a becsületesség, éppen ezért is vagyok büszke arra hogy a gyerekeim jövőjét is képes vagyok megalapozni a munkámmal. Hidd el, egy Mészárost én sem tartok semmire, számomra nem ő jelenti a Fidesz által képviselt értéket.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Nem igaz! Hol van itt egyetlen szegény?
Látni akarom, aki be meri vallani
Azonnal tartsa fel a kezét!
Mind a kettőt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.