A BKV Zrt. teljes egészében megtérítteti az M3-as metró kocsijaival kapcsolatos károkat az orosz gyártóval, a Metrowagonmash Rt.-vel.

A budapesti közlekedési társaság az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében azt írta, hogy szakembereik már tavaly december első napjaiban észlelték az M3-as metró kocsijainak meghibásodását, és a cég vezetése haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket. Levelekben szólította fel a Metrowagonmash Rt.-t a hibaelhárítás azonnali megkezdésére, egyben bejelentette, hogy a térítésmentes javítás követelése mellett a szerződés szerinti kárátalány megfizetésére vonatkozó igényét is érvényesíteni fogja.

A BKV az orosz gyártóval fogja megtéríttetni a metrókocsik miatti kárát

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Kemenymate

Miután a metrókocsik korróziós problémáira derült fény, december elején a BKV Zrt. vezetése levélben értesítette a Metrowagonmash Rt. vezérigazgatóját arról, hogy az érintett szerelvényt garanciális javíttatás céljából kivonta a forgalomból, és azonnali intézkedésekre szólította fel a gyártót. Magyarországra rendelte a cég képviselőit, hogy a legmegfelelőbb műszaki megoldást dolgozzák ki a probléma elhárítására – tette hozzá a cég.

December közepén a BKV Zrt. vezetése arról tájékoztatta a gyártó cég vezérigazgatóját, hogy a szerelvény üzemeltetésből történő kiesése miatt érvényesíteni fogja igényét a felmerülő járműállási kárátalányra.

Januárban a magyar vállalat újabb levélben szólított fel a hibajavítási folyamat gyorsítására. A BKV Zrt. megerősítette, a szerződésben, illetve törvényekben meghatározott minden jogával élni fog annak érdekében, hogy a BKV Zrt.-t ért károk teljesen megtérüljenek.

A BKV Zrt. felelős üzemeltetőként egyetlen meghibásodás, hibás teljesítés mellett sem megy el szó nélkül, jogait, érdekeit határozottan érvényesíti – emelték ki a közleményben.

Megjegyezték, hogy jelenleg is perben állnak a Metrowagonmash Rt.-vel. A keresetet még a múlt év elején benyújtották, és szükség esetén most sem riadnak vissza hasonló jogi lépésektől – írták.

Közölték, szakembereik a napi munkafolyamat részeként minden egyes járművet ellenőriznek forgalomba adás előtt.

A rendelkezésre álló szerelvényekkel biztonságosan fenntartják az M3-as vonal zavartalan forgalmát – olvasható a közleményben.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Shikari: Ugye milyen "szakemberek" ültek "karigeri" előtt! Megvették az ócska elhasznált metró kocsikat az oroszoktól ugyan annyi pénzért amennyiért már újat is vehettek volna klímával!! Pár év üzemeltetés után már jönnek elő a hibák! Egy új metró szerelvénnyel semmi probléma nem lett volna 20 évig! Tapló Pista tényleg szakember volt a lopás és sikkasztás téren!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.