Ferihegyről tavaly 49 légitársaság segítségével 49 ország 135 városába, összesen 153 repülőtérre lehetett eljutni közvetlenül.

Tavaly rekordszámú, mintegy 16,2 millió utas használta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret

– közölte a Budapest Airport Zrt. szombaton.

A közlemény szerint 2019-ben 8,8 százalékkal nőtt az utasforgalom az előző évvel összehasonlítva; az elmúlt 5 évben 64 százalékos volt a növekedés, így a budapesti repülőtér Kelet-Közép-Európa egyik leggyorsabban fejlődő légikikötője.

A repülőteret használó utasok száma 2019-ben szinte minden hónapban több mint egymillió volt, az utasszám a legforgalmasabb időszakban – júliusban, augusztusban és szeptemberben – meghaladta a másfél milliót.

Az utasforgalomnál mérsékeltebben nőtt a fel- és leszállások száma, ami elérte a 122 814-et, az eddigi csúcs 2006-ban 127 ezer volt.

A legnépszerűbb útvonalak listáját változatlanul London vezeti: minden kilencedik ferihegyi utas Budapest és az angol főváros között utazott.

A budapesti légikikötőből tavaly 49 légitársaság segítségével 49 ország 135 városába, összesen 153 repülőtérre lehetett eljutni közvetlenül.

A tavalyi év a tengerentúli légiösszeköttetések terén az ázsiai desztinációkat erősítette, 50 százalékkal növelve a Budapest-Ázsia között elérhető ülőhelyek számát. Új járat indult Sanghaj, Szöul, Csengtu, Csungking és Sanya irányába is. A tengerentúli, hosszú távú járatokon több mint egymillió ülőhely volt elérhető Budapestről 2019-ben.

Több mint 16 millióan utaztak Ferihegyről

A Budapest Airport 2019-ben 135 521 tonna légi teherárut kezelt, az idéntől működő, 16 milliárd forintból megépült BUD Cargo City révén a repülőtér teljes cargo kapacitása évi 150 000 tonnáról 250 000 tonnára emelkedik.

A közlemény szerint tavaly az egy utasra jutó szén-dioxid kibocsátás közel 20 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Ez részben a repülőtér-üzemeltető fenntarthatósági és energiaracionalizálási törekvéseinek köszönhető, részben az egyre környezettudatosabb, modern repülőgépek elterjedésének – írták.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.