Január 5-ig hetvennégyen fagytak meg az országban. December közepe óta duplájára emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma, addig ugyanis 37-en hűltek ki végzetesen – jelentette a Magyar Szociális Fórum.

Eddig 74 ember fagyott halálra ezen a télen Magyarországon
Fotó: Pixabay

A korábbinál többen fagytak meg a szabad ég alatt,

de a legtöbben fűtetlen lakásokban hűltek ki végzetesen, illetve kórházba szállításuk közben, és beszállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Az MSZF többek között annak tulajdonítja, hogy a korábbinál többen haltak meg a szabad ég alatt, hogy a hajléktalan szállók megteltek, és csak „pénzes helyek” maradtak üresen, de a rászorulók ezeket nem tudják megfizetni.

97 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
De van termál medencénk. 1,1 milliárdból. Lovaknak. Majd a Lezsák Sándor Népfőiskola fogja őket segíteni. Vagy nem.
Ott hamisítják az adatokat ahol csak lehet. Senkinek sem az érdeke, hogy az utcán megfagyott bekerüljön a statisztikába. A mentő beviszi, a kórházban pedig megállapítják a szívelégtelenséget a halál okának.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@ómió: ma, 15:15; "A lopás így "szelidül" efftársivá?" fidesz marhája, hülye tahó!: Nem lehetne-e esetleg lóhalálában a lóvátett és sérült beteg embereket is esetleg a ló velnesszel egyenértékű embervellnesszel és termálvizes ember rehabilitációval gyógyítani, a lópokróc egészségügy keretében? Tehát akárhogy is nézzük a ló elsőbbséget élvez az ember előtt, amit lóhalálában korrigálni kéne. Nyihaha. A ló drága. A proli ingyen van. Ez a ló wellness , vagy egy újabb ? Ékes példája a lóvá tett uniós polgárok adó forintjainak. Meglovasítják ezek az egész országot. Felén már túl is vannak, a Balatonnal együtt. Meglovasítják ezek az egész országot. Felén már túl is vannak.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/82291904_621732308630849_8716051062491971584_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_ohc=9-IhGBkuxBYAX8kUC0q&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=55b1f8bfdc9e4f2be7d11593d415ce07&oe=5ED5968E
ómió
@Eladott Ország:Na! Találva láttad magatokat, bolsik barma? Hogy jön ide ló meg proli? Agyadra ment a Lenin összes, tetükirály? Lopás? Állj tükör elé a bandáddal és meglátod a tetteseket!
ómió
@Shikari: Még szerencse, hogy már nem likvidálhatják az ellenlábast!
ómió
@Shikari: Lenin atyjuk arra "teremtette" őket!
ómió
@Eladott Ország: Mondanivaló-hiány?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.