Az afrikai sertéspestis is hat a magyarországi malmok eredményességére.

Hamarosan drágulhat a liszt és a kenyér, tájékoztatott kedden a Világgazdaság, a mely szerint

a malmok január végétől 3-5 forinttal növelik a liszt kilogrammonkénti árát, a pékségek pedig 10-15 százalékos emelést terveznek a következő hetekben.

A drágulás oka az alapanyagok, az energia árának, illetve a munkabérnek a folyamatos emelkedése, valamint az afrikai sertéspestis-járvány megelőzésével járó intézkedések.

Január végétől drágulhat a kenyér

A Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. vezérigazgatója azt mondta,

az emelési kényszer tényezői közül a legfontosabb az alapanyag ára. A tavalyi jó átlagos termés minőségét 2010 után ismét nagyban befolyásolta a fuzárium nevű gombafertőzés jelenléte, mert keresni kell azokat a tételeket, amelyek megfelelnek az egészséges termés követelményeinek. Emiatt már magasabb árat kell fizetni a búzáért.

A magyar pékszövetség alelnöke szerint a sütőipari termékek ára nem elsősorban a lisztár-növekedés miatt fog emelkedni. Fülep Zsolt, a Világgazdaságnak a villamos energia és a gáz árának növekedésével és a bérnöveléssel és például az olyan alapanyagok árának emelkedésével magyarázta a drágulást, mint a csehországi tejpor, amely a múlt év eleji 600 forint után már 950 forintba kerül.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(vg.hu)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Itt már a rossz híreket - meg a szexhirdetéseket - a sertéspestis terjeszti?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
A kenyér olyan Magyarországon, mint a lottó! (Ugyanolyan bizonytalan is.) Amíg van rá fizetőképes kereslet, drágítani kell mind a kettőt...!
kokopelli
@szegfue: Kis srác voltam amikor a "de maguknál verik a négereket" érveléseket hallottam!!!
(ötletekben nincs és soha nem is lesz plafon) (;-))
szegfue
@kokopelli: 13:40 Nyilván Te nagy városban laksz, én meg csak egy pici településen, igy mindketten a saját dolgainkból indulunk ki.
fahrenheit451
Egy normális kenyér kilója ezer forint.
Szerintem ez nem normális.
A harmadik lovas.
kokopelli
...csak olyan gyógyszerek ára megy fel,amihez nem ajánlatos kenyeret fogyasztani!? Akkor megint 1:1 a játszma,
a kurmány győzelmével?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.