A Fidesz kitart "a külföldről finanszírozott Soros-szervezetek" átláthatóságát célzó törvény mellett – írta a párt keddi közleményében.

A Fidesz minden áron kitart a civilek vegzálása mellett

A Fidesz az európai uniós bíróság elé került ügyek előzetes megvizsgálásával megbízott főtanácsnok indítványára reagált.

A luxembourgi székhelyű uniós bíróság főtanácsnokának kedden ismertetett indítványa szerint a civil szervezetek külföldi támogatását érintő magyar jogszabály a tőke szabad mozgása korlátozásának minősül, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának több rendelkezését is sérti, ezért nem egyeztethető össze az uniós joggal.

A nagyobbik kormánypárt leszögezte: a főtanácsnok véleménye ellenére a kormánypártok kitartanak a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény mellett, mert – mint indokoltak – "az Magyarország biztonságát szolgálja és a külföldről pénzelt bevándorláspárti Soros-szervezetek átláthatóságát növeli".

A törvény célja az, hogy a magyar emberek számára is átláthatóvá tegye, hogy mely civil szervezetek kapnak jelentős támogatást külföldről – ismertették.

A közlemény szerint a törvényt már elfogadása után "nem véletlenül támadta meg több bevándorláspárti Soros-szervezet", illetve jelentette be, hogy nem hajtja végre azt, és nem teljesíti adatszolgáltatási kötelességét a pénzügyi működéséről.

A kommüniké felidézte, hogy a törvényt 2017-ben fogadta el az Országgyűlés kormánypárti javaslatra és azt a kormány is támogatta, az ellenzék ugyanakkor nem szavazta meg azt.

"A törvény bevezetését a magyar emberek is támogatták: az akkor lezajlott nemzeti konzultáción a válaszadók 99 százaléka támogatta bevezetését" – olvasható a közleményben.

A kormánypártok – folytatták – a magyar emberek akaratát érvényesítik és kiállnak amellett, hogy a törvényre továbbra is szükség van, "mert a Soros-hálózat milliárdokat mozgat azért, hogy keresztülvigye egész Európán a Soros-tervet, és bevándorlóországgá tegye Magyarországot is".

A Fidesz hangsúlyozta azt is, hogy a Soros-hálózat tevékenysége komoly nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet, mert nemcsak a bevándorláspolitikát akarják befolyásolni, hanem a magyar választásokat is.

A "bevándorláspárti Soros-szervezetek" azonnal megtámadták a törvényt és a Momentum is aláírást gyűjtött ellene. A törvényt más civil szervezetek betartják és bejelentik, ha külföldi támogatást kapnak. A törvény miatt az előző brüsszeli bizottság indított pert Magyarország ellen – emlékeztetett a Fidesz.

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

teuton
Az ügy huzodik nehany evig, aztan lesz egy jogerös itelet. Orban köpköd majd a birosagra, es suttyomban kifizeti KÖZPENZBÖL a millaiardos bü´ntetest +karteritest. Ez a szokasos forgatokönyv, lasd birok nyugdijazasa, menekültek kitoloncolasa, rabok nem megfelelö ellatasa, EUs penzek ellopasa (2000 milliardos büntetes!), jatektermek bezarasa, mediatörveny, Gattyan vegzalasa (100 milliardos bukas!), SODEXHO betiltasa... Meddig soroljam meg? A birka nyugger meg az evi 1 Erzsebet-utalvanyert kezet csokol a 38ezres nyugdijaval Orbancnak, mikozben havi min. 50ezret lopnak ki a zsebeböl!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Kádár humánusabb volt, mint a Soros ösztöndíjas
.
---- Döbbenetes hangfelvétel 1988-ból: Kádár szidja Sorost.
.
www.youtube.com/watch?v=4xGrl-JJpi8
.
Génhibáról tanúskodik az, aki a JÓTEVŐIT sem kíméli, illetve azokat (Soros, Iványi, Simicska stb.), akiknek köszönheti, hogy lemászott a fáról
.
www.youtube.com/watch?v=llEmY6yushQ
.
ÖrDÖGI!
Nessy
Mit csináljon szegény fidesz! Valakit kell vegzálni, a sajátjait a túlárazott, esetenként pocsék kivitelezésért nem bánthatja! A TAO pénzek, az eus pénzek felhasználásának átláthatatlanságáért sem lehet senkit a szőnyeg szélére állítani. Legyünk megértőek! Szakadjon rájuk az ég!
teuton
Az ügy huzodik nehany evig, aztan lesz egy jogerös itelet. Orban köpköd majd a birosagra, es suttyomban kifizeti KÖZPENZBÖL a millaiardos bü´ntetest +karteritest. Ez a szokasos forgatokönyv, lasd birok nyugdijazasa, menekültek kitoloncolasa, rabok nem megfelelö ellatasa, EUs penzek ellopasa (2000 milliardos büntetes!), jatektermek bezarasa, mediatörveny, Gattyan vegzalasa (100 milliardos bukas!), SODEXHO betiltasa... Meddig soroljam meg? A birka nyugger meg az evi 1 Erzsebet-utalvanyert kezet csokol a 38ezres nyugdijaval Orbancnak, mikozben havi min. 50ezret lopnak ki a zsebeböl!
Csizmás Kond
Úgy ahogy egy akárkiállampolgár be kell valljon minden jövedelmet amit kap milyen dolog, hogy egy szervezet csak úgy megtagadhatja ugyanazt ?
Qqberci
Csutkány, most már tényleg komolyan kezeltetni kellene a monomániádat!...
Béla333
@Csizmás Kond: 19.58
Nyilvános volt eddig is a költségvetésük, fent volt a honlapjukon. Max. az nem volt nyilvánosan felsorolva, hogy a bevétel mekkora része származik külföldről. Semmilyen bevételt nem titkoltak el!
Akkor most nézzünk mondjuk téged, mint "akárkiállampolgár"-t! Max az adóbevallásodban szerepel, hogy honnan származik a bevételed, ami ugye nem nyilvános. Akkor mi a fenéről írogatsz?
A szervezetek bevallása eddig is nyilvános volt, most is az, szemben az akárkiállampolgárral, akinek nem nyilvános a bevallása.
Nessy
@Csizmás Kond: Kivéve a TAO, meg egyes szervezeteknek adott állami támogatások, amik több évtizedre titkosítva vannak!
Csizmás Kond
@Béla333: Szerintem eltitkoltak különben nem sértődőködnének.
RonaGyuri
@Béla333: @Nessy: hagyjátok nem érti, buta is hozzá és egyébként sem szabad visszavonulniuk! Nekik azt mondták, hogy ezek titkolóznak, akkor neki azt kell szajkóznia!! =))
Béla333
@Csizmás Kond: 20.31
Hogy szerinted mi van, az már bocs, de nem érdekes.
Ami tény, az az, amit írtam: a teljes költségvetésük fent volt/van a honlapjukon.
Úgy emlékszem, hogy amúgy orosz mintára minden hivatalos dokumentumukban meg kell említeni, hogy külföldről támogatott szervezet. Ez így azért eléggé megbélyegző!
Csizmás Kond
@Béla333: Miért volna megbélyegző , Ez csak a zunió hisztije, hogy mindenki azt csinál amit akar, holott épp azok akik ezt szajkózzák szintén unión kívülről kapnak támogatást a szajkózásukra.
Béla333
@Csizmás Kond: 20.44
Neked a sárga csillag sem lenne megbélyegző? Csak hiszti, aki ezt el/megveti?
Hogy ki mit csinál, arról majd akkor beszéljünk, ha egy független uniós vizsgálóbizottság kivizsgálja a Fidesz maffia bűncselekményeit.
Remélem akkor is azt fogod mondani, hogy ne hisztizzenek a Fideszesek...
Csizmás Kond
@Béla333: Az unió soha nem volt független és soha nem is lesz. Az a mindenkori mágnások kiszolgálója volt és lesz.
Az, hogy most a kereskedelemből politikai arculatot próbálnak faragni soha nem fog menni, ugyanis ahhoz már a mágnás nem fog tejelni, hogy néhány agymenős szájhős a pénzén irányítgathassa a fél világot. Anglia az egyik alapító ország kilépett, az egyik legnagyobb párt bomladozik, ne nagyon reménykedj hogy ebből valaha is komoly dolog lesz.
nevemnick
@Csizmás Kond: 20:57 pajtás amit leírtál arra hajt a főnököd. Ő, mivel úgy gondolja, hogy Magyarország az ő tulajdona, a V4-k egyikével-másikával összefogva óhajt egy Unión belüli ,,Uniócskát" felállítani, azzal a különbséggel, hogy putyinkát hozza helyzetbe. Az elborult elméje szerint így lesz Magyarország független, sorosisztáktól, Brüsszeltől mentes, és a holdudvarának élhető ország. Ennek az Uni-ócskának az elmúlt évtizedben létrehozta hazánkban az általad nagyon ,,tisztelt" mágnásokat. Csak az ostoba nem vesz észre, hogy merrefelé haladunk.
fahrenheit451
Orbánról végül ki fog derülni, hogy valójában milyen ember.
És amikor ez kiderül, lesz ott minden!
Bunkert épít a geci?
Ki leszel rángatva onnan !!!
justhpeter
Sok lesz a bünti Viktor és egyszer jön majd valaki, aki megkérdezi, hogy miért a büntire költjük a pénzt. No akkor fog inadba szállni a bátorság, új házat is fogsz kapni, a neve az lesz, hogy fegyház. Jó sorod lesz, nem te leszel bezárva csak az ajtó. Igaz, az örökre..
Aki Én
@Shikari a buta bolsi: Akkor kezdhetnénk a MINIszterelnök átláthatóságával, vagy a képviselők valós átláthatóságával, vagy a TAO pénzek átláthatóságával, amit tucatnyi bírósági ítélet ellenére sem tesznek meg...
Csizmás Kond
@nevemnick: Amit én írtam azért én vállalom a felelősséget, amit te írtál az a te felelősséged. Az, hogy mindenki másként gondolja azzal nincsen semmi baj, csak az a furcsa amikor valaki az eszmefuttatását valakinek személyesen akarja kifejezni.
Van véleményed, helyes, írd le de nem föltétlen valakinek címezve mert így amit írtál az propaganda.
nevemnick
@Csizmás Kond: asszem nem tévedek, de amit te is irkálsz az is így- vagy úgy, propaganda. :D
Csizmás Kond
@nevemnick: Azt hiszel amit akarsz, viszont az értelem nem a hiten alapul. Olvass utána ki kezdi s végzi folyton hogy ki a jó és ki a rossz ?
nevemnick
@Shikari: tudod, ezzel a ,,dologgal" amit te elszámolásnak képzelsz, az a baj, hogy ,,el- és felszámolás"-ra hajtott. A civilek, (és nem mellesleg egyes jelenlegi honatyák is) az ,,új" demokrácia kezdete óta nagyon sok külföldi pénzre (pl. Norvég alap) pályázhattak. A regnáló kormány kezdetek óta, mivel volt jópár olyan közvetlen pályázat, amiből addig is ki volt zárva az állam, (csak ez előtte lévő kormányoknál nem volt gond) amellyel a pályáztatónak kellett elszámolni. Ami betette a kaput az utóbbi tíz évben. hogy az EU által bevezetett közvetlen pályázatokat szigorú elszámolással, amelyek több esetben közös kulturális projektek voltak a külhoni magyarság -Horvátország, Szerbia, Erdély- részvételével.(nem egyszer voltam Bécsben aláírni a szerződéseket...) így a hazai büdzsében ezek az összegek nem jelentek meg, viszont több helyen az ilyen pályázatokból zárkóztattuk fel az elmaradott térségekben élő óvodásokat, iskolásokat, vagy fejlesztettük az iskolákat, óvodákat, közösségi házakat pl. PC-kel, és egyéb szükséges ingóságokkal. A civil ellenességnek szerintem a kimaradt és ,,elosztható bevétel", és a közvetlen rálátás -mondhatnám úgy is, hogy a lehúzás lehetősége- azaz ennek a hiánya okozta a ,,törvény" bevezetését.
Mellesleg minden évben a civil szervezetek honlapjain az ,,elszámolást" kötelező volt/van nyilvánossá tenni. Persze, mindezt kivétel nélkül meg kellene tenni...
nevemnick
@Csizmás Kond: először a cikket olvasom el, aztán a kétoldalú hozzászólásokat. Mert ugye csak így lehet véleményt nyilvánítani. (vice-versa)
kereső
@Shikari: Minden civil szervezet - egyesület, alapitvány...etc.- a hatályos magyar törvények/ és a rájuk vonatkozó kormány rendelet szerinti formában, és tartalommal köteles az évvégi beszámolóját(mérleg!!!) elkésziteni, és az OBH honlapján nyilvánossá tenni. A beszámoló formáját, tartalmát kormányrendelet irja elő, ennek tartalmi kelléke a részletes, a beszámoló majd minden sorát részletesen tartalmazó pénzügyi beszámoló. Miről is szónokoltok?
Csizmás Kond
@nevemnick: mit jelent az a kétoldalú hozzászólásos megjegyzésed ?
kereső
@Shikari: Ott van fentebb a válasz. Tehát- ha valaki el tud olvasni egy mérleget- + pénzügyi beszámolót, az mindent tud a civilek gazdálkodásáról-, még azt is, hogy hány tekercs wc papirt vettek. A kormány, már bocsáőnat hülyeséget terjeszt, és nem mellesleg hazudik- hiszen ő szabályozza a nyilvántartások milyenségét, formai és tartalmi követelményeit ő irja elő- és ez biztositja a gazdálkodás traszparenciáját/átláthatóságát. Legalább ne hazudnának- és ne néznének mindenkit hülyének. Mert, valószinű ,hogy Pista bácsi ottan tirpákiában nem tudja mindezeket- és elhiszi a sok-sok hazugságot, amit ti prtopagandisták még meg is erősitetek. Másnak mesélj jó!
nevemnick
@Shikari: félreérted. Elszámolni, azaz megjelentetni bevételként valamint a felhasználását fel kell tüntetni, viszont az uniós szabály szerint, az ilyen összegeket a projekt kiíró felé kell elszámolni. Az, hogy az állam egy bizonyos összeg felett ezt megadóztassa az a jogtalan, pláne, ha még büntető szankciókat is bevezet. Amúgy nem érzed azt a visszásságot, hogy ezek a pénzek az ország, vagy egyes elmaradott térségek javát szolgálják/szolgálták, mert ott marad ahol tényleg szükség van rá, miközben sápot akar az állam húzni belőle?
Elnézést, most mennem kell.
nevemnick
@Csizmás Kond: mondjátok azt amit gondoltok, és mi is mondjuk amit mi gondolunk.
Csizmás Kond
@nevemnick: ...és aszerint állapítottad meg hogy én az ellenkező oldali vagyok ?
Nessy
@kereső: Kivéve természetesen a több milliárd forint TAO. Meg az MNB közpénzből történő alapítványai, vásárlásai.
fahrenheit451
Orbánnal kamionként szembe jött az élet. Vagy Orbán ment szembe egy kamionnal? Mindegy. Az biztos, hogy meglátszik az arcán.

www.erdekesvilag.hu/kepek/road-train/12.jpg
kereső
@Shikari: Tudod, Nked vastagon értelmezési problémáid vannak a magyar nyelvvel. Ezt honnan a fenéből olvastad ki, mert az én hozzászólásomból biztosan nem. Vagy ennyire nem értesz a témához, és csak ész nélkül szajkózod a habonyrogán brossúrát. Akkoor meg jobb lenne, ha csendben maradnál, ez itt egy beszélgetés, nem a fidess agit-prop félórája,
csak úgy....
@Shikari: a választékos "relevás" munkakerülö tibi! :) nem köne mások értelmét baxogatnod ha neked nincs és még közelröl sem láttál olyasmit...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.