A kormány a következő két hónapban ezer olyan új, magyarországi munkahely létrehozását jelenti be, amelyeket a legmodernebb technológiát alkalmazó indiai cégek hoznak létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel telefonon nyilatkozva Mumbaiból.

Szijjártó bejelentette: indiai cégek ezer új munkahelyet hoznak létre Magyarországon

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Bagat Szingh Kosjari kormányzó találkozója Mumbaiban 2020. január 15-én. MTI/Borsos Mátyás

India gazdasága a világon a hetedik legnagyobb, a nemzeti teljesítménynek a 16 százalékát Mumbaiban és környékén állítják elő. Ebből a szempontból is különös jelentősége van annak, hogy a Mumbaiban, vagy a környékén működő indiai vállalatok – amelyek egyébként saját szektorukban a világ legnagyobbjai közé tartoznak – sorra hozzák beruházásaikat Magyarországra – tette hozzá.

Az indiai cégek már eddig is nagyon fontos szerepet játszottak a magyar gazdaság dimenzióváltásában, hiszen a legmagasabb technológiai színvonalú autóipari, elektronikai, szolgáltató és a megújuló energiaforrások területén működő beruházásaikat hozták Magyarországra – mondta.

Körülbelül 40 jelentős indiai vállalat működik ma Magyarországon, amelyek valamivel több mint 10 ezer embernek adnak munkát

- emlékeztetett.

Kifejtette, tekintettel Európa legalacsonyabb szintű adóira, a rendkívül jól képzett és szorgalmas magyar munkaerőre, valamint Magyarország geostratégiai jelentőségére, most újabb ezer embernek munkát adó beruházásokról sikerült megállapodni mumbai, illetve e városkörnyéki autóipari, elektronikai és energetikai vállalatokkal, egyebek között olyan cégekkel, mint a Tata Sons, a Mahindra csoport és a Hinduja csoport. A munkahelyeket földrajzilag is jól elosztva hozzák létre Magyarországon, alapvetően a legmodernebb technológiával az autóiparban, szolgáltatóközponti tevékenységben és a megújuló energiaforrások hasznosításában.

A szóban forgó cégeknél tett látogatás mellett a külgazdasági és külügyminiszter Mumbaiban találkozott Bhagat Szingh Kosjarival, Mahárastra állam kormányzójával.

Forrás: MTI

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A rabszolgatörvény után az európai bérek helyett, már csak a bangladesi munkakultúra hiányzik a magyaroknak, azután meg lehet csodálkozni, hogy a munkaerő elhagyja az országot. A szakmunkások és diplomás szakemberek már régen a kerítés túloldalán dolgoznak. Mi pedig maradunk, időnként sírdogálunk egy kicsit, aztán robotolunk tovább, ameddig bele nem pusztulunk a családbarát jobbanteljesítésbe és a miniszterek milliós fizetéseibe. Mert mi így szeretjük.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Eladott Ország: Az annyi mindent "kimutatott" már meg az ellenkezőjét is, hogy ihaj! Érv egy szál se?
ómió
@Eladott Ország: Ha mondanivalód is van, szólj!
ómió
@Eladott Ország: Ha nincs mit mondanod, mit erőlködsz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.