Mára tízmilliárdos iparággá vált a "börtönbiznisz", amelyen bűnözők, dörzsölt ügyvédek és Soros-szervezetek gazdagodnak – mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek teljesen igaza van abban, hogy véget kell vetni a "börtönbiznisznek".

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott:

börtönben ülő bűnözők – köztük gyilkosok, gyermekgyilkosok, erőszaktevők, csalók vagy rablók – a dörzsölt ügyvédjeik és a Soros-hálózat segítségével elképesztő összegeket perelnek ki az államból a börtönkörülményekre hivatkozva.

Mára 12 ezer ilyen pert indítottak a magyar állam ellen közel tízmilliárd forintos kártérítési összegben – közölte a kereszténydemokrata képviselő, hangsúlyozva, hogy ez így nem mehet tovább.

Hozzátette, hogy "ezek a bűnözők és leginkább az ügyvédek és NGO-k a zsebüket tömik", miközben a börtönkörülmények folyamatosan javulnak Magyarországon, több a férőhely, új börtönök épültek és épülnek most is.

A bűnözőknek nem milliós jutalom, hanem büntetés jár – jelentette ki.

Nacsa Lőrinc közölte: a Fidesz-KDNP a parlamentben kész minden támogatást megadni a kormánynak ahhoz, hogy véget vessen a "börtönbiznisznek".

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.