Az Index számolt be arról, hogy a Vác és Budapest között közlekedő s70-es vonat vezetőjének szerda reggel útközben lejárt a munkaideje, ezért a vonat Rákospalota-Újpest állomáson megállt.

A reggeli 7:32-es vonatról leszállított utasoknak így más alternatív közlekedési megoldást kellett találniuk, hogy beérjenek a munkahelyükre, és az iskolába.

Nem ez az első ilyen eset. Tavaly decemberben a Vác és Budapest között közlekedő s71-es vonat vezetője Csomádon állította le a vonatot, mert lejárt a 12 órás műszakja. Az utasoknak meg kellett várniuk, amíg a helyszínre ér egy másik mozdonyvezető, ám többségük akkor úgy döntött, hogy leszáll a vonatról.

A MÁV akkor a helyzetet az Indexnek azzal magyarázta hogy a veresegyházi vonalon váltóállítási problémák miatt már eleve jelentős késések alakultak ki.

A vonaton éjszakai műszakban szolgálatot teljesítő mozdonyvezető vezetési ideje lejárt. Az érvényben lévő hatósági előírások miatt 12 óra eltelte után nem vezethet tovább

Forrás: Index

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
A mozdonyvető helyesen járt el, a vezénylője viszont megérdemel egy fegyelmi eljárást, a vezérigazgatónak pedig le kellene mondania.
Japánban ilyen malőr után a vezérigazgató seppukot követne el, hogy megtisztuljon a szégyentől.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
F_Viktor
A mozdonyvető helyesen járt el, a vezénylője viszont megérdemel egy fegyelmi eljárást, a vezérigazgatónak pedig le kellene mondania.
Japánban ilyen malőr után a vezérigazgató seppukot követne el, hogy megtisztuljon a szégyentől.
lusta
@F_Viktor: Különböző országokban már történtek hasonló esetek. Vol, ahol a mozdonyvezető jutalmat kapott az utasok biztonságáért kifejtett tevékenységéért.
F_Viktor
@lusta: Gondolom különböző országok alatt Benint, Burkina Fasot, Eritreat, Azawadot, Sao Tomé és Príncipetet értesz, mert pl. Ausztriában, Németországban ilyen nem fordulhat elő. :-)
Dr plágium
Mivel tudták, hogy menet közben lejár a műszakja nem lett volna szabad vele indítani a vonatot.
Nyírfa
Felkészül az S72-es. Ennek hiányában a MÁV.
Nyírfa
@yazo64: :))) Szárnyas ruhában akár ő is! :)
nezelodo
Szabál az szabál, a vasúton is több mint száz éve.
Sámannus
Jogos a vezető döntése. Aki át hajt a piroson attól sem azt kérdezik először mióta vezet. A szigor rá úgy hat, hogy nem vállalhat kockázatot. Ez a szabály neki pontosan olyan, mintha a szemafor pirosra vált. Senki nem próbálta még ezért a vezetőt hibáztatni. A főnökét pedig lehet, még ha késett is a vonat.
Ez azért van mert a dolgozókkal felmossák a padlót, mint a kutyával úgy akarnak bánni velük.
Érdekes hogy korábban nem voltak ilyen esetek. Valami hiba tehát a rendszerben van.
SystemError
@Pegero: Sok közöd van a valósághoz látom...:) Benzines mozdony...:)
SystemError
@Pegero: Viszont most kiderült, hogy egy nő vagy...:) Vagy nagyon hülye férfi...
nezelodo
@SystemError: Hihette volna azt is és nem lepődnék meg, hogy az illiberális szelek tolják. Nagy úr ám a hit!
SystemError
@Pegero: Ezért is írtam, hogy vagy nő vagy vagy egy hülye férfi. Bízom benne, hogy inkább az első. Tudod pasik között ez kurva gáz...:)
SystemError
@durbincs: És maguknál északon? Little Fuck Nazi rotta!:)
SystemError
@Pegero: Akkor csak félig kurva gáz, hogy nem tudtad..:) Amúgy ezzel a hermafrodita dologgal még mindig nem úsztad meg. Sajnos az a rossz hírem, van, hogy valamilyen indentitásod akkor is lenne. Igaz nincs szükséged fizikális értelemben partnerre, mert 2:1 vagy, de attól még vagy Barbieztál gyerekként vagy kocsit akartál vezetni. Szerinted pl egy kamionsofőr, tüsi hajú rambó leszbikus ne tudná, hogy mivel megy egy dízelmozdony,..vagy a kamion
SystemError
@durbincs: Na huzzál a kurva anyádba retek náci
SystemError
@durbincs: Mondanám, hogy sajnállak, hogy ilyen munkád van, de a reltaldáltak is a maguk szintjén lehetnek boldogok egy ilyen önmegvalósító munkakőrben:) Mivel foglalkozol apa...:)))))))))))
SystemError
@durbincs: Miről beszélsz te hulladék. Azon gondolkozz mit hazudozzál a román kis családnak, hogy miből élsz te patkány:))))
SystemError
@durbincs: A románt pőersze tudjuk, hogy csak hergelés te északi kis ember:)
csak úgy....
@Shikari: tibim,-látom jött a pasid! van még vazelinod?
fahrenheit451
Nagyon helyes! Mégis mit képzelnek ezek?
Másfél óra után ad 4(!) percet, aztán megint menjél másfél órát?
A kurva anyád !!!
fahrenheit451
@Pegero: És mindezt egy tükör előtt meztelenül. Egy sorozatgyilkos jellemrajza ez.
vacsi
12 órás munka után már mindenki elfárad, a figyelme lankad, álmosság gyötri... Ráadásul a törvény is tiltja! Gondoljátok el, ha ilyen állapotban benéz egy piros lámpát, vagy nagyobb sebességgel robog - mint erre néhány éve Monorierdőnél volt példa, ott egy 18 éves lány halt meg! De történhet tömegszerencsétlenség is, mint pl. a veronai balesetnél!
emerencia
A biztonságos és szabályos munkafeltételeket megteremteni nem könnyű feladat. A kiemelkedő bérű illetékesek gyakorta alkalmatlanok rá, hiszen a pozíciójuk csak akkor stabil, ha csak és kizárólag külsőségekben "védik" a beosztott munkavállalókat. A munkavállalók biztonságán megspórolt pénz ugyanis jelentősen hozzájárul az adott cég "sikereihez". Emiatt a munkatársak kutyaszorítóba kerülnek. Választhatnak: vagy a szabályokat megszegve elvégzik a munkát vagy lázadnak és vállalják a következményeket. Ezt tette a mozdonyvezető. Mindenkinek így kellene cselekednie mert a kényszerszabályszegés is hatalmas kockázat! Nemcsak a váratlan események, (pl. baleset, hatóság megjelenése) miatt. Arra is van példa, hogy a munkavégzés alapfeltételeit sem biztosító vállalat (nem a hatóság!) saját munkatársaira küld egy ellenőrt aki lebuktatja és szankcionálja azokat a dolgozókat, akik a minimumfeltételek nélkül is bevételt termelnek. Aztán lehet sírni, a munkaerő hiánya miatt még azoknál a vállalatoknál is, akik megfelelő munkaszervezés helyett olcsó cukiskodással próbálják megtartani a munkatársaikat és bevonzani a potenciális munkavállalókat.
SystemError
@Pegero: Szerintem te folyamatosan egy ilyenben ülsz fejben, csak nem létezik. 2 millióan vagytok így, szóval ne érezd magad rosszul amiatt!
Kookas
@nezelodo: na ja az ss hit az mégnagyobb!
Kookas
@SystemError: azért létezik szőke "férfi"!!
Kookas
@ittott: "jó jó de hogy mondjuk helesen?"
silber13
@Pegero: Nagyon sokféle voltál már! Saját bevallásod szerintorosz, meg német "spion", majd most meg valami mást találtál ki!:-)))))))))
volvós
A cikkhez : Lényeg, hogy a MÁV vezérnek havi 5.000.000.- a fizetése !!!
SystemError
@Pegero: Nézd szerintem te se hangoztasd, hogy tudod mit jelent. Nem menő a köreidben...:) Még a végén azt gondoljákm, hogy Soros migráns hazaáruló vagy. Már szimplán az informáltság miatt is.. Légy óvatos, mert két szék közé eshetsz Zümi! Jazz, hermafrodíták. Mi lesz ha megtudja a főni, hogy nem a mein kampf-ot forgatod
SystemError
@Pegero: Én a helyedben gyorsan hitler bajszokat rajzolnék a hermafro lapokba is, ha még nincsenek összeragadva. biztos, ami biztos!
SystemError
És mi közük egymáshoz, azon kívül, hogy a tudatalattid összeköti őket? Szerinted ezen Kubatov 2 bites kopaszai nevetnének, ha ilyenképeket mutogatnál vagy a Semjén és a Kövér. Fejezd be Zümi, mert Soros-migráns leszel!
SystemError
@Pegero: Ne feszegessük ezt a témát zümi még a végén összeomlik a kis világod. Szorongasd azt a mein kampf-ot. és élj úgy ahogy elvárják és valahogy lenyomod ezt az életet libasorban, mint a többi. Mondogasd magadnak a dogmákat, hogy ez miért is jó neked, ha másnak nem jó és akkor boldog ember leszel. Ennek amúgy semmi köze a nemi identitásokhoz. Szimplán vannak a sötét igavonó barmok és vannak szabad emberek. Jó te legalább elvicceled, de nem csak küldöd a kis képeidet még mások megélik az életet, amit nagyon lehet utálni a megfeszült embereknek.

Nem gondoltál még arra, hoyg valami nem stimmel, ha mások szabadsága határozza meg a te szabadságérzetedet is? Nekem az a tapasztalatom, hogy sokkal nagyobb bajok vannak az ilyen embereknél, mint akiket gyülülnek. Lehet igazából magukat gyülölik és még az is lehet ugyanazért, amit a másik felvállal...:)
SystemError
@Pegero: Gondoltam, hogy nem mersz szembesülni soraimmal...:) Megértelek, a biztos sötétség mindig megnyugtató mankó. Van aki gyógyszerezi magát a valóság elől. Van akinek egyszerűbb a bonyolult folyamatok helyett a Soros. Önálló gondolatok egy véleményfasiszta munkahelyen. Igazából ezt is megértem... Hát akkor Zümi marad a kis pukkancsa hergelt, remegő kezű szociopata elmebeteg könyve. Minden furcsa érzésnél idézd fel sorait és minden jobb lesz! :)
SystemError
@Pegero: Azért jót dumáltunk, akkor folytasd a 2 bitet tovább, én most lépek!
SystemError
@Pegero: Kicsit nehezen követhető a mondanivalód vezérszála.. Tudod vannak emberek, akik azért nem újonganagbegy erkölcstelen patkányért, mert nincs másik. Hidd el mindig van másik alternatíva. Persze tudom ti fideszesek könnyen nyeltek, ha a hazugságok, egyenlőtlensègek önös éredkből való megmagyarázásáról van szó. "Most mi jövünk", "Ha nem ő, akkor ki" stb-vél simán alszotok. Nem tudom van-e gyereked és neki is így magyarázod az élet igazságait, értékeit. Ezek a kis megalkuvávosok teszik az embert olyanná, amilyen soha nem akart lenni. Nézd meg Viktort, 20 ève még maga ellen harcolt, de tudom erre is van megalkuvó magyarázat...:)
Pálinkafőző Rézüst
Igaza volt! Ha 1 perccel tovább megy kőkeményen megbüntetik! Bassza meg a MÁV!
silber13
@durbincs: kuss büdös buzi romány
@durbincs: kuss büdös buzi romány
1magyar
Legalább felmérte, hogy fáradtságával emberek életét veszélyezteti.
SystemError
@Pegero: Egyre kevesebben szopják be az egybites féligazságaitokat ezt nyilván "ti" is látjátok
nezelodo
Mire ez a nagy okoskodás? A vezénylője elfelejtette összevetni a munkába állás időpontját, az utolsó általa vezetett vonat beérkezési idejével, pedig a kettő közti különbség kiszámítása nem igényel matematikus kutatói végzettséget.
Ha egy kamionosnál országúti ellenőrzéskor megnézik a tachográf rögzített adatait, nincs pardon, ha túllépte az engedélyezett vezetéssel eltöltött időt.
advocat
@F_Viktor: Igen!!! Jó minőségű japán kések kaphatók!
nezelodo:is!
fahrenheit451
A közúton tudod milyen keményen veszik a tachográfot?
600 ezer Ft. büntetés, ha pár perccel túlléped a 4,5 órát!
Pedig sok kamion csak szemetet szállít, míg a vonaton ezrek utaznak!
Fel kell jelenteni a MÁV-ot, meg a postát, meg az összes állami céget, meg Orbán Viktort !!!
Lepényleső
Ez ám a precíz szolgálatvezetői munka,aki azt sem tudja a vonatnak mikor kell megérkeznie a váltó állomásra?
SystemError
@Pegero: Legyünk őszinték, hogy fogalmad sincs semmiről és csak az alkalmat keresed, hogy "Csilla gj" a szerepedben, amiből alavetően nem léphetsz ki túl hosszú időre...:) Kívánok neked az értelmi képességeidhez sokkal jobban illő és minőségibb munkát, mint ezt a propi jobb/bal oldali üzemi posztpörgető szerepet ;)
silber13
@durbincs: Nagyon hamar te fogsz akukában landolni vén buzeráns!
kokopelli
@Lepényleső: ,ha a lejárt "előírott ill. engedélyezett" vezetési idő után valami történt volna,a mozdony-
vezető vihette volna el a balhét! Mert "megmondták neki"..."aláirattatták vele".."kioktatták őt".. stb...stb.
Máshol azt mondják ilyenre: "a ß@r mindíg felülről folyik lefelé!"
verőce21
Még +19 percről lett volna szó túlórában, ami azért nem extrém a vasút történetében...
A 12 óra szolgálatot túl lehet lépni, amiért az ún. "túlszolgálat" kategória miatt tetemes pénzeket kapnak a mozdonyvezetők.

Az újságírónak nyilván csak maga a botrány a fontos (különösen, ha "állami" cégről van szó), és ez a cikk azt sugalmazza, mintha a szemét MÁV agyon dolgoztatná, vagy legalábbis ilyen kényszerhelyzetbe hozná a dolgozóit, hogy 12 órát kell dolgozniuk.
Utánanéztem..., ennek a mozdonyvezetőnek a szolgálata úgy zajlott, hogy este kiment az egyik utolsó vonattal Szobra, ott semmi tevékenysége nem volt 5 óra hosszán keresztül(!) - akár aludhatott is a pihenőhelységben, vagy ha nála volt a laptopja, okostelója, akár 2 jó filmet is megnézhetett rajta -, Aztán hajnali 4 körül indult vissza a Nyugatiba, ahol fordult még egyet Vácig, majd onnan visszajövet végzett volna. De ez a vonat csúszott meg, és erre fogta magát, és képes volt leszállni, otthagyni csapot-papot Rákospalota-Újpesten, bő 10 percnyire a végétől!
verőce21
Kimaradt még az előbbi beírásból: A 12 óra szolgálatot túl lehet lépni, kifizetik, csak az egybefüggően 10 óra vezetéssel töltött időt nem.
De ezesetben erről szó sem volt.
1magyar
Nem lehetne a mnkaidőt a vonatok menetidejére beosztani?
verőce21
@1magyar: Nem a menetrend szerinti idővel volt a baj. Előre nem várható forgalmi akadály keletkezett.
Mondjuk egy marha ráhajt a sínekre, vagy felsővezeték szakadás van, stb. A rendellenes közlekedési akadályokat is nem lehet beépíteni a vezénylésbe. Ilyenkor túlóra keletkezhet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.