Az EP állásfoglalásának elfogadása a bevándorláspárti erők "újabb nyomásgyakorlási akciója" Magyarországra, szoros együttműködésben a különböző Soros-szervezetek embereivel és szervezeteivel, akik sorozatban gyártják a lejárató anyagokat Magyarországgal szemben – jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő Strasbourgban csütörtökön.

Már meg is magyarázta a Fidesz a magyar kormány elmarasztalását: "Soros!"
Fotó: Youtube

A politikus az Európai Parlament plenáris ülésének a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatának elfogadását követően magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a jogállamiság kérdése "csak fedősztori", valójában politikai vitában áll Magyarország a továbbra is erős bevándorláspárti erőkkel.

Ezek az erők folyamatosan nyomás alatt kívánják tartani Magyarországot azért, hogy engedjen olyan témákban, mint a bevándorlás kezelésének kérdése, vagy az európai keresztény kultúra megítélése és védelme

- húzta alá Hidvéghi Balázs.

"Magyarország nem fog engedni ezekben a kérdésekben. Akármekkora nyomást helyeznek ránk, mi ellent fogunk állni. A magyar emberek világos döntést hoztak ez ügyben, ennek megfelelően fogunk eljárni" – fogalmazott.

Gyalázatosnak nevezte, hogy a magyar ellenzéki EP-képviselők "folyamatosan, és szinte kizárólag" azzal foglalkoznak, hogy

Magyarországot támadják és besározzák az európai politika színterein.

Azt közölte, noha jelentős viták előzték meg az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakcióján belül, nem volt meglepetés az EP állásfoglalásának elfogadása. A frakción belül egységre lenne szükség, azonban a néppárt nehéz helyzetbe került az által, hogy az EP a magyar és a lengyel ügyet egy határozat keretében tárgyalta. A határozatot illetően a vélemények eltérnek a néppárti frakcióban, olyan fontos delegációk, mint a francia, a spanyol, az olasz, vagy több német EP-képviselő nem szavazta meg a jelentést – közölte.

Hozzátette, az EP az uniós szerződésekkel szembemenve akarja kierőszakolni saját jelenlétét az eljárásban, noha szerepe Magyarország esetében "már lezárult a szabályellenesen megszavazott, hazug állításokon alapuló Sargentini-jelentés elfogadásával".

Céljainak valódi oka a bevándorlás kérdésében folytatott, jogi köntösbe bújtatott politikai vita

- húzta alá Hidvéghi Balázs.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője az egyik közösségi oldalra feltöltött videoüzenetében egyebek mellett azt mondta, az EP azért marasztalta el Magyarországot, mert a kormány "lábbal tapossa" az Európai Unió és a magyar emberek érdekeit.

Donáth Anna, a Momentum Mozgalom EP-képviselője videoüzenetében hangsúlyozta, hogy az Európa Tanács égisze alatt működő, alkotmányjogi szakértőkből álló Velencei Bizottság mellett több független intézmény jelentése azt mutatja, hogy "objektív tényeken alapuló mérőszámokkal is ki lehet mutatni: nincsen rendben a demokrácia helyzete Magyarországon".

A szavazás eredménye azt mutatja, hogy az Európai Parlamentnek fontos, hogy a magyar emberek szabadságban és demokráciában élhessenek – tette hozzá a képviselő.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében az írta, egyetért az elfogadott EP-határozat tartalmával, ugyanakkor álláspontja szerint a "megismételt kirakati vita" és a sorozatos elítélő határozatok helyett az eljárás érdemi lefolytatására és az Orbán-kormánnyal szembeni konklúziók levonására van szükség az Európai Unió tagállamait tömörítő Tanácsban.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője üzenetében kijelentette: a Fidesz megbukott Európában. Közölte, hogy európai parlamenti képviselőként azért dolgozik, hogy "az Európai Unió ne a magyar embereket, hanem a Fidesz-kormány tolvaj cimboráit büntesse meg".

Az Európai Parlament (EP) a strasbourgi plenáris ülésen 446 szavazattal, 178 ellenében, és 41 tartózkodás mellett szavazta meg a Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárással összefüggő, a két uniós tagállamot elmarasztaló állásfoglalási indítványát.

A nem kötelező érvényű határozatában az EP Magyarország esetében elsősorban az igazságszolgáltatás függetlensége, a szólásszabadság, a korrupció, a kisebbségek jogai, valamint a bevándorlók és menekültek helyzete miatt fejezte ki aggodalmát.

(MTI)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@RonaGyuri: Valahol olvastam, hogy nem az a kereszténység, hogy megkereszteltek, hogy beszélsz róla, hanem ahogy élsz! Na, ez az életvitel nem éppen jellemző pártunk és kormányunk státusz keresztényeire!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
@CsipkeRózsa: fidesznél 2020 -ban is Soros lesz az év embere, mint eddig is. Ezek az idióták tartja "életbe" az öreget...
nezelodo
Azért lássuk be, Orbán Sorosnál is tehetségesebb! Soros csak a most Orbán ellen szavazó EP képviselőket vezeti meg a fidesz, (OriViki), szerint, a Viktor viszont a rá szavazó állítólagos kétharmadot vezeti orránál fogva, vagy vesztegeti meg.
A törekvése, hogy új pártcsaládot hozzon létre zátonyra futhat, mert a vele haverkodók egyike sem szeretné hogy a kis diktátor vezényelje őket, ahogy az EU-ban sem sikerült az erőszakosságával az élre törni.
advocat
Lépjünk már ki! És akkor nem tudnak b@szogatni! Ilyen egyszerű. Csak a pénz sem fog dőlni!
fahrenheit451
"Soros" - tényleg ennyi elég egy hívőnek, hogy a saját taknyán-nyálán-vizeletszagúan tovább csússzon lefelé a lejtőn, ami a szakadékba vezet?
Orbán csak a saját szavazóit tudja hülyíteni, de ezek szerint őket, nagyon.
(a külföldi szélsőjobb Orbán-dicsőítése most nem számít)
nevemnick
De sok NER asszony unhatja éjszakánként... egy lökés, egy soros... :D
Lepényleső
Intellektuális támogatói vannak pénzéhes diktátorok vezetésével? - Akik miért ne érnék be ennyivel?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.