A megkérdezettek többsége (61 százalék) betiltaná a bevándorláspárti jogvédő szervezetek tevékenységét, és mindössze 29 százalékuk helyezkedett eltérő álláspontra – derült ki a Századvég Alapítvány felméréséből, amelynek részleteit pénteken közölték.

A kormány betiltaná a civileket? A Századvég már készíti elő a terepet

A kutatás szerint az illegális migrációt ösztönző jogvédő szervezetek általános megítélése is negatív: tevékenységüket a válaszadók több mint fele (59 százalék) károsnak véli, és csupán 30 százalékuk tartja hasznosnak.

A magyar választók meghatározó többsége továbbra is kulcsfontosságúnak tartja az embercsempészet elleni küzdelmet: a megkérdezettek 70 százaléka szerint a kormánynak az eddigieknél is határozottabban kellene fellépnie az embercsempész szervezetekkel szemben, míg 26 százalékuk úgy véli, hogy a jelenlegi szintet kell fenntartani.

Azok aránya, akik enyhébb fellépést tartanának indokoltnak, 2 százalékra tehető. "Látható tehát, hogy a magyarok nem az embercsempész szervezetektől várják a migrációs krízis megoldását" – fogalmaztak.

A kutatás alapján kijelenthető továbbá, hogy össztársadalmi konszenzus figyelhető meg a tranzitzónák szükségessége kapcsán: a válaszadók 86 százaléka szerint ezek elengedhetetlenek az ország biztonsága szempontjából, és mindössze 10 százalékuk áll a megszüntetésük mellett.

"Mindezek fényében megállapítható, hogy a magyar választók nem szimpatizálnak a Soros Györgyhöz köthető NGO-k tevékenységével, amely a magyar határvédelem gyengítésére és az illegális migráció ösztönzésére irányulhat" – írták az összegzésben.

Forrás: MTI

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
@Shikari: Akkor kezdjük a fidesz és fidelitas nevű csoporttal, mert amit írtál az igaz rájuk és kikell tiltani őket mondjuk egész Európa területéről!A ruszkikhoz mehetnek nyugodtan!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
durbincs
@Eladott Ország: persze maguknál lent a bányába,a jutazsákos uniformisukba má minden koedukált ?... Echo -Tv fan ?...
mit má a filantropikus csak adott ? @namihami: =@Eladott Ország: = @Jozefina: = @silber13: a Tárna bányadebiljei ?...
ja meg a több mint rüzsos férfi a @Nessy: ?
ómió
@Eladott Ország: Nagyobb szám nem volt a bolsi hazugságlexikonban, szarkupac?! Tallózzál még, hátha találsz!
verőce21
"A megkérdezettek többsége (61 százalék) betiltaná a bevándorláspárti jogvédő szervezetek tevékenységét" - nem is beszélve arról, hogy itthon büntetendő cselekményt végeznek!
verőce21
Vannak itt a blogon is bőven endzsíós beírogatók...
durbincs
@Eladott Ország: persze maguknál lent a bányába,a jutazsákos uniformisukba má minden koedukált ?... Echo -Tv fan ?...
mit má a filantropikus csak adott ? @namihami: =@Eladott Ország: = @Jozefina: = @silber13: a Tárna bányadebiljei ?...
ja meg a több mint rüzsos férfi a @Nessy: ? =@Lana22: = alias @rewax: = @namihami: = @Jozefina: = @silber13: ?@Dr.Doktorovics trinitron dr.: ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok