Becsületsértés vétsége és hivatali visszaélés miatt jelenti fel a kormányfőt Horváth Aladár, a Roma Parlament Egyesület képviseletében.

Feljelentették Orbán Viktor

Szegregáció miatt korábban 100 millió forintot ítéltek meg roma diákoknak, mire a térség fideszes országgyűlési képviselője két hete arról beszél: ez csődbe vinné az önkormányzatot, nem tud fizetni.

Horváth László felvetette, ne fizessék ki a pénzt, "természetben" tegyék jóvá a hibát. Vagyis, induljon képzés, oktatás a szegregált diákok számára. Orbán szerint ez egy erős érzelmi vihart kiváltó ügy, ő pedig próbál erről higgadtan beszélni (annyira higgadtan, hogy az év eleji sajtótájékoztatón hosszan beszélt arról, az emberek igazságérzetét sérti az ügy – a szerk.). Kiindulópontja a magyarok igazságérzete. Azt szerinte a magyarok gond nélkül elfogadják, hogy segély helyett munkát ad a kormány, hogy az adókból óvodákat tartanak fenn, ahol felzárkóztató munka folyik a romák számára, támogatják azt is, hogy szakmát tanuljanak.

Orbán szavai után pénteken sajtótájékoztatót tartott Horváth Aladár, ahol bejelentette, hogy Roma Parlament Egyesület nevében büntetőfeljelentést tesz a miniszterelnök ellen. Szerintük Orbán az év eleji Kormányinfóján jogsértő nyilatkozatokat tett az ügyben.

Orbán akkor többek között azt mondta, hogy:

a gyöngyöspatai cigány diákok szegregációs kárpótlása mindenféle munka nélkül kapott pénz;

„túl azon, hogy mi a jogi helyzet, meg mi a gazdasági helyzet, az nagyon fontos, hogy minél kevesebb olyan ügy legyen, ami sérti az emberek igazságérzetét”;

„ha ott élnék, mégiscsak megkérdezném, hogy az hogyan van, hogy egyébként valamilyen okból a velem egy közösségben, egy faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben ezért a pénzért én nem tudom hány órát, hány napot, vagy évet kell dolgozzak. (...) És azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek igazuk van.”

Horváth arról beszélt, ez Orbán részéről egy politikai akció, de ők olyan választ akarnak adni, ami a jog eszközeivel mutatja meg, hogy Orbán sem sérthet törvényeket.

Becsületsértés vétsége és hivatali visszaélés miatt jelenti fel a kormányfőt.

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: hvg.hu

70 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
"a gyöngyöspatai cigány diákok szegregációs kárpótlása mindenféle munka nélkül kapott pénz;"
Lehet, hogy ezek a romák tanultak a Tiborc vejkó, meg a Lölö és tettestársai mindenféle munka nélkül szerzett milliárdjaiból?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Hol jelenti fel??? Mo-on valószínű nem fog a "független" igazságszolgáltatás iazságot szolgáltatni!!!???
Azon kívül, hogy valószínűleg igaza van H. Aladárnak!!!
colibri
Ez rendben is lenne, csak előbb likvidálni kellene polpotot a székéből.
RonaGyuri
majd a Polt nem lát okot rá! =)) esetleg a feljelentőt fogják vegzálni! =))
Málna
Na de hol van itt a becsületsértés?
nezelodo
"a gyöngyöspatai cigány diákok szegregációs kárpótlása mindenféle munka nélkül kapott pénz;"
Lehet, hogy ezek a romák tanultak a Tiborc vejkó, meg a Lölö és tettestársai mindenféle munka nélkül szerzett milliárdjaiból?
fahrenheit451
És Orbán még csak ezután kezd el megöregedni és meghülyülni.
Eddig sem volt semmi a csóka, de ami ezután jön...
Eriksson
Bayer Zsolt 2011-ben írt egy cikket a Gyöngyöspatai helyzetről:
mindenszo.hu/bayer-zsolt-megdobbento-vezercikke-gyongyospatarol/

Horváth Aladár mit szól a cigányok folyamatos törvénysértéseihez?
csak úgy....
@Eriksson: a fölzárkóztatásos farkas flóriról nem írt a bayer egy cikket?
fogd a pénzt és fuss címmel? a fidesz nem,hogy fölzárkóztatni nem akarja a cigányokat,még meg is lopják öket..
kulabombaafityiszre
Viktátornak a kormányzás helyett csak az uszítás ment és megy.
Olyan nincs egy demokráciában,hogy a miniszterelnök birósági döntéseket semmibe véve ítélkezik,felül-
bírál.Ez nem az ő dolga.Most aztán szándékosan csináltak két ellenséget,amivel hergelni lehet a
szerencsétlen fidesz szektásokat.Aztán amikor politikailag lefenyítik a dagadtat meg a vezető sleppet akkor
sunyin fizetnek,mint már annyiszor.
tudode
Őféleségének, aki törvényen kívüli, nem árt, nem használ, hogy 3.920-szor feljelentették, mivel "Ükelme" mindenre, mindenkire magasról leizél
.
www.google.com/search?q=feljelentett%C3%A9k+orb%C3%A1n+viktort&oq=Felje&aqs=chrome.1.69i57j35i39l2j0l5.4922j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Alkotmányos válságban őve az utolsó szó, mindenkinek kusti!
justhpeter
Amit csuti rém elkövetett: Btk. 332.§.b) pontja
- előre megfontolt szándékból
- aljas indokból
- nagy nyilvánosság előtt

Lásd: Btk. 332. § Közösség elleni uszítás
332. § Aki nagy nyilvánosság előtt
a) a magyar nemzet ellen,
b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport ellen, vagy
c) a lakosság egyes csoportjai ellen – különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel –
gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Polt Pot ezek után moshatja a gatyáját.
silber13
@Málna: Szerintem az itt a legkisebb dolog, de ott van ezzel szemben egy JOGERŐS BÍRÓSÁGI ÍTÉLET, amit Orbán semmibe akar venni
Macskaszem
Amikor egy ország vezetője azt mondja, hogy nem az a törvény amit a bíróság kimondott, hanem az, ami az ő zakkant elméjéből kipattan, akkor onnantól megszűnt a jogállam. Ahol ezt büntetlenül meg lehet tenni, az már diktatúra a javából. Innentől a gecivajda az úristen.
CsipkeRózsa
Egy minielnök a cigányokat is képviseli, nem uszíthat ellenük, nem az a dolga, hogy embereket, csoportokat egymás ellen fordítson, még erősebben, mint eddig. Ő az ország legkártékonyabb embere!
A törvény őrá is vonatkozik, a bíróság megítélte a kárpótlást, kötelező az államnak azt kifizetnie.
Pálinkás Pál
@justhpeter: No most...akkor az orbán által mondottakban ugyan mutasd már meg nekem,hol található uszítás...?Mármint jogilag...mert az hogy mindenki tudja miért mondta,az nem jogi kategória!!! Mellesleg tökéletesen igaza van..a szegregáció lene az egyetlen erőszakmentes járható út!!!
luiz
vállastások előtt a csúti höbörögne a legjobban, hogy mi az, hogy csak 100 milliót kapjanak a romák.
namihami
Feljelentették?!?: Kinél? Nála? Minek???
szegfue
"...faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben ezért a pénzért én nem tudom hány órát, hány napot, vagy évet kell dolgozzak..."
Szerinted ez jogilag nem fedi
"Lásd: Btk. 332. § Közösség elleni uszítás
332. § Aki nagy nyilvánosság előtt
a) a magyar nemzet ellen,
b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport ellen", amit @justhpeter: idézett??

Egyébként itt azért leginkább az a kérdés: O.V. miért gondolja, hogy egy birósági döntést ő "felülirhat"?! Ez bizony hivatali visszaélés!!
ómió
Nyilván az összes "becsületbajnok" ezt tenné. De ez kevés lesz. Valami ütős hazugság is kellene!
Cicamama55
"Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek" tipikus esete...
namihami
@szegfue: 15.35: Nem, ez orbáni jogszolgáltatás. És abban ez nem számít nemhogy bűnnek, de még észre- és szóvátehető dolognak sem.
""Ha egy magasrangú fideszes csinálja, akkor nem csinálja!""--pintéri/polti/szájermamai törvénykönyv első, de mindent felülíró paragrafusa.
lusta
@Jozefina: Egyben biztos vagyok. El sem jut bírósági szakaszig. A szügyészségen szépen elpihen az akta. A feljelentőket pedig bíróság elé állítják.
Sámannus
Én a deszka priccsre szalmát tennék, hogy ne követelhessen jóvátételt a körülményekért.
Macskaszem
"Miközben ezért a pénzért én nem tudom hány órát, hány napot, vagy évet kell dolgozzak."
Mondja ezt az a féreg, aki nemhogy nem keccsöl egész nap, hanem zsebrebaszott kézzel a tökeit vakargatja, és Mészáros Lölő által háromszor annyit szakít naponta, mint amennyit a cigányoknak összesen kéne fizetni. És az is közpénz.
Málna
@Macskaszem: Ezt nem a saját nevében mondta.
1magyar
Semmi alapja a feljelentésnek, igaza van Orbánnak.Kisegítő iskolákat kellene inkább nyitni.
csak úgy....
@1magyar: lenne rá kereslet a gondolkodásra képtelen magyarok között is...
Málna
Pedig mindkét oldalnak jobb lenne a szegregáció. Nem tudom elhinni, hogy a putris gyerekek jól érzik magukat a tiszta, jól öltözött, értelmes, viselkedni tudó társaik között. Szerintem ez a mindennapos összezártság okoz nekik igazán traumát.
csak úgy....
@Málna: te csak azt tudod elhinni,amit a méltóságos keresztényi viktor mond...
ma sem csalódtam benned!
csak úgy....
45 elött a zsidók,45 után a svábok,most a cigányok vannak a porondon!
ki köll baxni minden nemzetiséget a magyar iskolákból és akkor minden rendben lesz a begyöpösödött buksitokba.
csak úgy....
nekem még volt cigány osztálytársam,barátom és késöbb még szomszédom is,akiktöl nem féltem és nem féltettem semmit! bennetek van a hiba ,ha valakit lenézel gyülölsz a származása miatt,attól te sem várhatsz semmit !
lusta
@Málna: Sajnos az ilyen gondolkodás mód miatt tartunk itt. Menjen Boroszlóba és messziről látni az idő okozta különbségeket. Van olyan emeletes ház, ami még a legelfogultabbaknak is megfelelne. Igaz azokat még bányász fizetésből és nyugdíjból építették és tartják fenn.
szegfue
@csak úgy...: Valahogy ugy... amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten...
CsipkeRózsa
Az eredmény itt is hamar meglesz, Kövér Lászlóval is gyorsan végeztek.

"Az ügyészség visszadobta a Kövér Lászlót uszítással gyanúsító feljelentést"

www.msn.com/hu-hu/hirek/belföld/az-ügyészség-visszadobta-a-kövér-lászlót-uszítással-gyanúsító-feljelentést/ar-BBZ3XA2?MSCC=1579286312&ocid=spartanntp
Borsodi
@szegfue: Ez egy Dakota közmondás?Vagy két Dakkotta egymásnak fordult?
Béla333
Nyilván Polt Peti korrekten vizsgálódni fog...
Málna
@silber13: Nem akarja semmibe venni, csak a kártérítés módján szeretne változtatni.
Málna
@csak úgy...: Saját magamban csalódnék, ha te csalódnál bennem.:-)
Málna
@lusta: Jó, hogy mondod, mert én már azt hittem, azért tartunk itt, mert minden erőfeszítésünk ellenére ők évszázadok óta képtelenek beilleszkedni.
Béla333
@Málna: 19.57
Mert egy jó kis sportnapot néhány millióért szívesen megrendelnének a Fideszes hozzáértők kártérítés gyanánt, igaz?:

"Egymillióért szerveztek olyan sportnapot, ahol EU-s táblákat kellett lóbálni"
444.hu/2019/02/20/ugy-kerulgetik-az-eu-penzt-mint-felberelt-cigany-a-marmonkannat
csak úgy....
@Málna: a logikádat ültesd el a kert végében és locsod szorgalmasan,tavaszta ott a bimbó...
szegfue
@Borsodi: Hujnye!!! Ez eszembe sem jutott!!! :))
csak úgy....
@Málna: 20:01 aztán te honnan tudod,hogy az egyik dédanyádba nem e illeszkedett bele egy jóképü purdé,míg a dédöregapád a korcsmába vedelt? a gróféknál is ,mindíg az vót a leg szebb és okosabb gyerök,akit a kocsis csinát...
Málna
@csak úgy...: Nem tudhatom, de akárhogy is volt, az én családom beilleszkedett, normális életet élünk. Azokról beszélek, akiknek ez valamiért generációk óta nem sikerül. Érted már?
Málna
@Béla333: Sportnap? Inkább stadiont nekik! :-)
Mondjuk nem is akkora hülyeség, a sportban talán lenne esélyük némi sikerélményre.
Béla333
@Málna: 20.38
Csak egy gondolat! Ha te nyernél a lottón mondjuk 1 millát és a Szerencsejáték Rt azt mondaná neked, hogy nem fizeti ki neked, inkább megtanít piréz nyelvre egy nyelvtanfolyamon- te mit szólnál hozzá?!
SystemError
Ez is szép példája a jogállamiság és a politikai önkény viszonyának. Majd a sitt után rossz körülmények miatt pereskedő fideszes csürhének is a bíroság által megítélt, fajra, nemre, bőrszínre nem vonatkozó pénzbeli járandóságot lecseréljük a Bede Zsóóóti által lobogotatott dildóra. Azt hiszem, ahogy Viktor öregszik külön9ösen látszik, hogy nem szittya magyar 100%. majd a sitten erre is emlékeztetni fogják a kis gyógyszerfüggő kancát, aki 1% népszerűségért képes megint 1 millió honfitársunkat kitenni a napi előítéletnek.

Pontosan ennyi faszt kívánok neked Viktor a csillagban minden este majd!
csak úgy....
@Málna: nagyon nehéz a buksid,rettentö nehéz...,kár beléd a szóért.
Málna
@csak úgy...: Értetted, amit írtam? És ennyit sikerült reagálnod?
csak úgy....
@Málna: törödhetnél többet a magad értelmével,...mindenki boldogabb lenne,szerintem még te is!
Málna
@csak úgy...: Ha már nem tudsz értelmesen reagálni, egyszerűen csak ne írj semmit. Mire jó ez a gyerekes személyeskedés állandóan? Szerinted a szívemre veszem? Vagy mi a célod ezzel? Ha nincs már mondanivalód a témával kapcsolatban, akkor ne erőltessük a "beszélgetést".
csak úgy....
...különben a témához! már alig várom,hogy mehessek a viktorhoz beszélöre!
division
@csak úgy...: Az azért látszik rajtad, hogy sosem volt még dolgod cigányokkal. Legyél érte hálás a sorsnak, csak ne hangoztasd a védelmi beszédeidet.
szaboria1
@division: El kellene gondolkozni mióta is telepedtek ugyan úgy ide a cigányok mint annak idején az őseink. Érdekes milyen tisztelettel beszélnek velünk ha mi is tisztelettel vagyunk feléjük. Közvetlen cigány szomszédom van már 9 éve. Sajnos a társadalom tehet róla, hogy ma ide jutottunk. A nagy rendszer váltás őket taszította ki leghamarabb a munkaerő piacról. Emlékszem 1991-ben főnöki utasításra nem vehetem fel cigány származásút, mert már akkor igen kezdett magas lenni a munkanélküliség magyar országon és őket hátrányba kellett tenni. Tehát magyarul azzal hogy munka nélkül jutottak pénzhez így tettük őket igazi munka kerülővé. Most azt látni oda jutottunk mint az 1950-es évek körül időkben teljes lett újból a leszakadás.
szaboria1
Orbán Viktor is elgondolkozhatna ha annak idején nem kap bizalmat az édesanyja akkor lehet, hogy még m indig az Alcsútdobozi vályog viskóban élnének. Sajnos már az családi életrajzát is úgy át írta, hogy már csak nevetni tudok rá. Mert az apja nem az volt aminek mára le van írva. Milyen érdekes, hogy édesanyjával nem igen lehet látni.
Lepényleső
Mindenkivel mindig ezt teszi,magát másokkal a trónra ültetteti,aztán őket a föld színéről is képes lesöpörni?
Kivált ha így kívánják érdekei? Például ha vesztét érzi,-konfliktust generál embercsoportok között akár véreset?
Aztán arra hivatkozva a statáriumot elrendeli,- amikor ugye még ilyen meredek lejtőn sem lehet választásokat
tartani? Tehát a demokrácia helyett rajtunk ezután is ő fog uralkodni?
1magyar
Ezt minden évben megjátsszák, nem is rossz megélhetési forma munka nélkül. A rabló gyilkosok is ezt csinálják a börtönben, évi 1 milliót kapnak és még eltartottuk őket.
Hihetetlen,hogy ilyen törvények léteznek.
Orbán az első normális miniszterelnök aki tenne ez ellen.
Mert az ilyenekből az következik a rendesen dolgozó ember számára, hogy "ne dolgozz hanem bűnözz, gyilkolj, rabolj, a dolgozó emberek majd eltartanak és a végén jól jársz mert még fizetnek is a hülyék érte"j.:)
A minimálbéres pék pld keres évi 1 millát? Hajnalban kel, dolgozik nyáron a nagy melegben?
Béla333
@1magyar: 08.01
Te tudod, hogy miért kapnak pénzt a börtönben levők?
Nem azért véletlenül, mert kicsi az 1 főre eső terület? Magyarán: ha sok a börtönben levő, akkor talán stadion helyett börtönt kellene építeni, akkor nem kellene büntit fizetni.
Nem olyan Isten csapása ez, csak végre tenni kellene valamit, nem csak sopánkodni és jajgatni!
advocat
Az elmondások alapján ezzel nem vagyunk egyedül: az érintettekkel sem tárgyal. Ők két hete még abban a hitben éltek, hogy megkapják a pénzüket, most szomorúak és felháborodottak - tudtuk meg Csemer Gézától, a helyi Roma Önkormányazt elnökétől. Azt mondja, a gyerekeket megalázták iskolásként és megalázzák most is. „Orbán Viktor azt mondta, a magyarok igazságérzetét ez az ügy sérti. Akkor mi kik vagyunk? Mi is őrá szavaztunk, minket ki fog megvédeni?"
Előbb Sorost - aki "embert" csinált belőle.
Most a fajtatársait - akik - rászavaztak!
És ez így megy. És a cigányok száma már a duplája a 40 évvel ezelőttinek. Sok szavazó ez! Ha végiggondolja! És tanultak is belőle.
Béla333
"a gyöngyöspatai cigány diákok szegregációs kárpótlása mindenféle munka nélkül kapott pénz;"

Olyan munka nélkül kapott pénz, mint amilyen az Orbán által felmarkolt Soros féle ösztöndíj?
szegfue
@1magyar: 8:01 Csak ugy... pékek nettóban 300 eFt körül keresnek havonta. Ezt tudom és nem hallomásból.
1magyar
@szegfue: De mikor és hány órában? Amit meg befizetnek adják a börtönben lévő gyilkosoknak.
Pedig lehet, hogy a családja jobban érdemelné.
szegfue
@1magyar: Akikről beszélek, ők az egyik müszakban 2-től 10-ig dolgoznak, majd a váltás 10-18 óráig. Viszont csak a garantált bérminimum szerint adóznak, a többi "zsebbe" megy. Az ő és végső soron mindenki adójából a "börtönben lévő gyilkosoknak" adjuk adónk egy részét. De tudod nekem legalább ennyire "fáj", hogy az én adómból is finanszirozzák a TAO keretében adott támogatás miatti költségvetési bevétel kiesést, de emlithetem még a nagycsaládosok autóját is... nem gondolom, hogy az asztal körül kergették volna régen a sokgyerekeseket, ha nem volt autójuk... közben látom, hogy "jobban" élnek, mint én...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.