"A KDNP mindent tud, és mindent ért, de marad a Néppártban”, akkor is, ha a Fidesz kilépne" – ezt Semjén Zsolt mondta szűk körben. Ő ugyanis “vért izzadt”, hogy Giczyék kizárása után visszavigye a KDNP-t a Néppártba. De vatikáni és “magas” EPP-s körök is maradásra kérik őket – mondták az atv.hu-nak kereszténydemokrata politikusok.

Semjén: a Vatikán tartja a Néppártban a KDNP-t

Semjén Zsolt tegnap, az európai parlamenti szavazás után szűk körben azt mondta: “a KDNP mindent lát, minden tud és mindent ért”, de marad az Európai Néppártban. Ide ugyanis Antall József és Helmut Kohl személyesen hívta be a KDNP-t, és vatikáni körök és néppárti vezetők is “magas szinten” kérik őket arra, hogy ha a Fidesz ki is lépne az Európai Néppártból, ők akkor is maradjanak.

Kereszténydemokrata politikusok tájékoztatása szerint Semjén Zsolt határozottan a maradás mellett áll ki, azért is, mert mint mondta, ő “vért izzadt” a Giczy vezette KDNP kizárása után, hogy elérje, hogy visszavegyék a KDNP-t a Néppártba.

2007 májusában ez meg is történt. Semjén állítólag meg is mondta az őt maradásra kérő néppártiaknak is, hogy KDNP az a célja, hogy a Néppártot visszavigye az Adenauer által meghatározott kereszténydemokrata ösvényre. Ennek meghatározó két pontja pedig a keresztény civilizáció, kultúra és a nemzeti sokszínűség tisztelete.

Kereszténydemokraták elmondása szerint Semjén Zsolt elismerte, hogy most a KDNP benn maradásához a Néppártban “nagy hit kell”, de azt mondta, hogy “ez megvan”, KDNP-nek nagy a hite.

Kép: MTI/Ujvári Sándor

Forrás: atv.hu

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
A hét vicce volt ez az aranyköpés az ördög cimborájától.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Egyébként meg a Néppárt is hülye, ha a Fidesz kivágása után nem vágja ki ezt a spicli, hazudozó senkiket.
Hiszen ugyanazt gondolják, mondják, teszik mint a Fidesz, Semjén meg még szerelmes is a főnökbe, elég megnézni egy-két O.V felszólalást a Parlamentbe, hogy Semjén milyen szerelmesen nézi a főnököt...
csak úgy....
@namihami: Jézus ha ma élne,akkor már nem élne, számolj csak utánna! migráncsszorzó !
Lepényleső
- A kdnp akkor a káptalanok raja,kiknek újat még a bán sem mondhat maga?
- A bán nélkül ha nincsen semmi,akkor vajon meddig él a kndp?
- A vadon élő állatok vérét ontani,az azt jelenti;vért izzadni?
- A EPP körök jeles képviselői,hogy térdre rogyva kérték őket a maradásra,sőt a pápa?
kokopelli
Az "egymilliós kérdés"!
-Melyik rendszert nem támogadta ezidáig Európában egy un. KDNP vagy hasonló banda?
Nessy
Azért az egy KDNP képviselőért már maga az Úr Isten küldötte el Gábriel arkangyalt az üzenettel, hogy őrizze meg a EPP.
kokopelli
Arra a H.Kohl-ra hivatkozik,akit a CDU-s kollégái segítségével a német Parlament ,úgy kivágta a kancellári
székéből,mint a hasasmacskát ß@rni! Mint egy "megevesztegethető korrupt Kanzellár" sértődötten lépett,visz-
sza de a szégyenfoltja máig megmaradt! A Semmilyen Zsóti olvashatna egy kicsit az európai Ker.Dem.Pártok
történelemkönyvében! Az Orbán is akart beszélgetni a már lebénult "Riesen Baby"-vel! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.