A légszennyezők koncentrációja stagnál, de a legalattomosabb szennyező részecskék koncentrációja még mindig a WHO által ajánlott érték fölött van.

Továbbra is indokolt a budapesti szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása – közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombaton.

A közlemény szerint pénteken a légszennyezők koncentrációjának stagnálását tapasztalták:

a budapesti mérőállomásokon a szálló por (PM10) napi átlaga szinte minden mérőponton alacsonyabb volt az egészségügyi határértéknél, de annak kisebb szemcseméretű, veszélyesebb részének (PM2,5) szintje – hét eredményből kettő kivételével – magasabb volt az Egészségügyi Világszervezet ajánlásában szereplő értéknél.

Figyelem: Budapesten marad a szmogriadó

Hozzátették, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombati előrejelzése szerint az időjárás érdemben még nem változik, ugyanakkor a kialakult helyzet romlása sem valószínű. Vasárnaptól javulhat a levegőminőség.

Kitértek arra is, a tájékoztatási fokozat a légszennyezettség olyan szintje, amelynek rövid idejű hatása veszélyt jelent az emberi egészségre a lakosság különösen érzékeny (gyermek, időskorú, beteg) csoportjára.

A fővárosi szmoghelyzet romlásának elkerüléséért Karácsony Gergely főpolgármester továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy lehetőség szerint mérsékeljék a szilárd- és olajtüzelésű berendezések használatát, továbbá autójuk helyett utazzanak a közösségi közlekedéssel, a termelő tevékenységet végző létesítmények üzemeltetői pedig csökkentsék a porkibocsátást.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.