Orbán Viktor bejelentésének megfelelően már a hivatalos kormányhatározat is megszületett.

A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára szombaton.

Az államtitkár hangsúlyozta, Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentésének megfelelően már a hivatalos kormányhatározat is megszületett.

Ez az első és legfontosabb lépés  börtönbiznisz megállítására

– tette hozzá.

Az elkövetkező napok, hetek vonatkozó feladataival kapcsolatban arról beszélt, hogy az IM felülvizsgálja a szabályozást, és annak eredményéről tájékoztatja a kormányt, várhatóan már a jövő heti kormányülésen.

A kormány álláspontja az, hogy

a börtönbiznisz egy tudatos visszaélés a joggal, az uniós és a magyar joggal is – szögezte le. Hozzátette, ez a tevékenység károsítja az államot, rontja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, és sérti az emberek igazságérzetét.

Mint mondta, a társadalom elvárása nem az, hogy a börtönben a bűnözők meggazdagodjanak, és elfogadhatatlan, hogy akár súlyos, erőszakos bűnözők és az őket segítő dörzsölt ügyvédek milliókat tegyenek zsebre a börtönévek alatt úgy, hogy mindenféle mondvacsinált ürüggyel beperlik az államot az állítólagos rossz börtönkörülményekre és zsúfoltságra hivatkozva.

Hozzátette, hogy

az ügy súlyosságát és a börtönbiznisz mértékét jól mutatja, hogy eddig 12 ezer pert indítottak és már a 10 milliárdot is eléri az az összeg, amit az államtól kipereltek.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarországon az elmúlt években nőtt a börtönférőhelyek száma, és új modern börtönök épültek.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Nem csodálkozom, pláne ha ez az eredeti a törvény egyéni javaslat volt.
Átgondolatlan, mint általában a törvények 70%-a.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Érdekes. Más meg épp börtönbe akar jutni, mert ott jobbak a körülmények, mint ahol él...
namihami
Ez hamar ment. Hasonlóan a családipótlék és hasonlók emeléséhez...
Egyébiránt:: most azért kellene fizetni az államnak, aminek a feltételeit pont ők nem teremtették meg időben és minóségben. Tehát, a saját hiányosságuk üt most vissza.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.