A Fidesz-KDNP választ vár arra, hogy "Karácsony és a baloldal ügyvédje", Magyar György hány tízmillió forintot keresett a "börtönbizniszen" – mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kifejtette, úgy látják Magyar György nagyon titkolózik, mióta kiderült, hogy "ő is egyike azon ügyvédeknek, akik nyakig benne vannak a börtönbizniszben", amelyben "balliberális körök és a Soros-szervezetek ügyvédei" már tízmilliárd forintot pereltek ki az államtól az "állítólagos sanyarú börtönkörülményekre hivatkozva".

Magyar Györgyöt támadta be a Fidesz-KDNP, amiért raboknak intézett kártérítéseket

Nacsa Lőrinc aláhúzta, a

"balliberálisok kedvenc ügyvédje, Magyar György is futószalagon szállítja az ilyen és ehhez hasonló pereket".

Emlékeztetett, Magyar György az önkormányzati választáson Karácsony Gergely delegáltja volt a Fővárosi Választási Bizottságban, sőt szerinte az ügyvéd most is bizalmasa a főpolgármesternek, mivel a Fővárosi Vízművek igazgatósági tagja lett, azt követően, hogy az országgyűlési választáson az MSZP-Párbeszéd közös képviselőjelöltjeként indult.

"Most nagyon elhallgatott az ügyvéd úr, pedig sokakat érdekelne pár információ"

- fogalmazott a kormánypárti politikus, aki azt kérdezte Magyar Györgytől, "mennyit tett zsebre a "börtönbizniszen", hány tízmilliót keresett már, mekkora sikerdíjat szed le a kártérítésekből". "Hivatalosan, esetleg zsebbe?" – kérdezte.

Elmondta, a Fidesz-KDNP várja azok jelentkezését, akik tudnak arról, hogy a

"Magyar Györgyhöz hasonló ügyvédek mennyit és hogyan kérnek el a raboktól a kártérítések után".

Nacsa Lőrinc megerősítette, a kormánypártok egyetértenek a kabinet bejelentésével, hogy fel kell függeszteni a kártérítések kifizetését és véget kell vetni a "börtönbiznisznek". Igaz, erre egy 2016-ban, a Fidesz-KDNP által megszavazott és a mai napig életben lévő törvény miatt van lehetőség.

(MTI nyomán)

(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

113 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Nem kell ügyvéd!!! Ha ezt tudnák. De Viktor még az Európa Tanácsot (47 állam) is összekeveri az Európai Unió Bíróságával (még 28 állam)! Ennyit róla.
"A kártalanítás egy napra eső összege legalább 1200, de legfeljebb 1600 forint, és az igény benyújtásához elég egy, az interneten bárki számára elérhető formanyomtatvány kitöltése."-írja Viktornál képzettebb jogász!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Béla333: Mit gondolsz? Az itt véleményt alkotók közül hányan lettek volna karóba húzva felségsértés miatt?
Béla333
@Eriksson: 20.52
Vagy éppen fordítva is lehetett volna, mint a franciáknál 1789-ben!
Akkor lehet, hogy a Fideszesek nemcsak a kezüket vesztették volna el...
Giovanni Alba
@szegfue: Kedves Szegfue! Nem, nem értek a (büntető)joghoz (sem), de a válás során alkalmam nyílt egy közvetlen, barátságos ügyvéddel elbeszélgetnem. Az ügyvéd ismeri a jogot, az ügyfél nem. Az ügyvéd ezért minden lehetséges segítséget megad az ügyfelének. Volt még lakás eladás, örökösödés, ingatlan ajándékozás. Nagyon sok olyan dologra derült fény az ügyvéd vagy közjegyző által, melyekre álmomban sem gondoltam volna. Mondjuk egy gázszerelőnek se osztogatnék tanácsokat.
szegfue
@Giovanni Alba: tegnap 22:50 Jót derültem, mert ezt rendesen "benéztem"!! A nickneved pontosan olyan "különleges", mint Sal Amander és mivel tőle kérdeztem, azt hittem ő válaszolt:)) Az azért egy kicsit furcsa volt igy visszagondolva, hogy ugy irtad "szerintem" és valahogy nem voltál olyan "kategórikus". De most már világos! Bár a véleményem nem változott meg.
advocat
@Béla333: Igaz. Mivel és általában kézfelemeléssel szavaznak. Sok lenne a tartózkodás.
advocat
@advocat: Válasz-féle.

Béla Benke

Valaki mondja meg:
"Magyar Györgyhöz hasonló ügyvédek mennyit és hogyan kérnek el a raboktól a kártérítések után".

Miért nem tudhatjuk meg, hogy mennyit kaszáltak az ügyvéd urak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.