A kormánypártok jónak és igazságosnak tartják a gyönyöspatai roma családoknak a kormány azon javaslatát, hogy az állam ne pénzben, hanem oktatással és képzéssel fizesse ki a szegregáció miatt megítélt kártérítést – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Ön is nemet mondhat a bírónak?

Hollik István aláhúzta, a baloldal idején valóban volt szegregáció a gyöngyöspatai iskolában, a "cigány gyerekek ezért valóban szenvedtek hátrányt abban az időszakban". "A helyzet rendezése azonban úgy igazságos, ha a cigány gyermekeket kárpótolják, éppen ezért az ő felzárkózásukat kell segíteni, méghozzá oktatással, képzéssel, fejlesztéssel és nyelvoktatással" – fejtette ki.

"Arra kérjük a Soros-szervezeteket – akik első helyen felelősek azért, hogy ez az egész helyzet előállt –, hogy ha valóban fontos nekik a cigány gyermekek ügye, akkor most tegyék félre a politikát és a pénzügyi céljaikat, és ne akadályozzák ennek a jó javaslatnak a megvalósítását és elfogadását"

- mondta Hollik István.

A kormánypárti politikus arra biztatta a helyi roma családokat, hogy fogadják el a kormány javaslatát és a pénz helyett válasszák gyermekeik oktatását és fejlesztését. Ez a legjobb megoldás mindenki számára – tette hozzá.

Gyöngyöspata: a Fidesz szembe megy egy jogerős bírósági ítélettel, mert megteheti – mi lesz a következő?

Arról, hogy a szegregált, több mint 60 egykori gyermeknek összesen 99 millió forintot kell fizetni, jogerős bírósági ítélet van, a vélemény másodlagos. A Fidesz-KDNP azonban ragaszkodik hozzá, hogy az ítélet az ellenére az alperesek ne fizessenek.

(MTI nyomán)

(Fotó: pixabay.com)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Figyi, Segglik! Soros György fizette az egész Fütyesz-vezérkar iskoláztatását, ti meg most "természetben" akartok törleszteni?...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Figyi, Segglik! Soros György fizette az egész Fütyesz-vezérkar iskoláztatását, ti meg most "természetben" akartok törleszteni?...
Sámannus
A röhej az lesz, ha szegregált kártérítés az természetbeni juttatás, mert a hogyant titokzatosan elhallgatják.
Gauntlet
Nincs is felzárkóztatás, ugyanis Farkasflóri meg tettestársai a nagyobb összegeket lenyúlják, természetesen a mélyszegénységben élők maradnak ahol voltak :(
Rockxy
aza lényeg, hogy a fidesz.
és semmi más nem számít, mer natinelsz metörz
Hari
Ezt nevezik a jelenleg is regnáló fidesz által 2014-ben módosított PTK szerint sérelem díjnak. Idézet: Akit személyiségi jogában megsértenek sérelem díjat kovetelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. Idézet vége. Tehát itt szó sincs, hogy az csak valamiféle elvégzett munkáért járna. Ezt a jogász végzettségű miniszterelnök urunk is nagyon jól tudja, de ennek elismerése a népszerűségre törekvő propagandájába nem tér bele. Ennyit a magyar jogállamiságról a 21. század kereszténydemokrata felfogásról.
namihami
Ez a ""természetbeli kártérítés"" remek dolognak tűnik.
Majd mi, a fideszes potentátok megmondjuk, hogy mi lesz a kártérítés, kijelöljük, hogy azt ki adja meg, megállapodunk a részükre kifizetendő árakon (és persze a visszaosztások méretén). Aztán, ha még marad belőle akár egyetlen forint is, azt odaadjuk a gyöngyöspatai romáknak, oszt legyenek vele boldogok. Az igazi haszon egyébként is a mi csókosaink és vezetőink zsebében fog landolni.
Hát íme, ezért zseniális ötletünk ez a ""természetbeli...""". És ha netán mégsem tetszene, akkor odaküldjük a Békemenetet és a Ti Hazátokat. Azok majd meggyőzik őket.
Eriksson
Az Informátor kicsit árnyaltabban mutatja be a gyöngyöspatai történéseket:
www.youtube.com/watch?v=x0kXiIF9rcQ
Érdemes végignézni.
kissé felnőttem
lesz majd belőle pozdorja sokan meggazdagodtak a szegénységükön ez a szégyen.21. század, a vajdát kéne lecserélni nemde?
Köb Jani
Miért is kellet külön választani őket, mert nem tanulnak, de megakadályozzák a tanulni akaró gyerekeket.
kulabombaafityiszre
Mivel jogerős ítélet van és az alperes a dagadt javaslatára nem fizet,biztos ,hogy az
Emberi Jogok Európai Bíróságál fog az ügy kikötni.
Aztán majd az adófizetők pénzén ki kell fizetni nem 100 millkát,hanem vagy 2-3 milliárdot.
Nagy buli lesz.Lesz majd akkor soros.migráncs,gyurcsány,brüsszel,meg fene sem tudja mi még.
Madácsi Pali
@kulabombaafityiszre: az áltad emlitett 2-3miliárd nem a gyöngyöspatai romák, hanem Viktor Viktorovics Gecikov miniszterálnok által kivezényelt, a megfelelő összegeket az előirt helyen leadó siserehad és az ő biznisze lesz. A romákra majd az ügy végén, minden az ügyre elszámolt 100 Ft költésből 10 fillér!
justhpeter
@Shikari: Eccer kifejthetnéd a "Shikari jogállam" lényegét. Mondjuk annak alapján, amit a fideSS-kdnp a parlamentben megszavazott. Milyen egyezményekhez csatlakozott a magyar állam, milyen törvényeket hozott a 3X2/3 a gazdaállata "sugallására" ? Meséld el hogyan kellene azokat betartani !
RonaGyuri
Akasztott ember házában a kötelet ….

a mondás szerint nem tanácsos emlegetni, de a derék Magyar Hírlap egyenesen odavitte

A lap főoldala egy normális országban, még a mi megengedő törvényeink és értelmezések szerint is több évi börtönt szolgál meg uszítás bűntette miatt.
Ezek egyike a „egykori SZDSZ-es Soros-növendék, jogvédő Horváth Aladár” ekézése. Ami bár hangneme minimum véleményes, de az érvrendszere egyenesen lenyűgöző. Bűnei között említik, hogy: „a Farkas Flórián-féle Lungo Drom ellenében szervezett cigányságot mozgósító politikai szervezetet.”!!! =))
szép új világ
Sajnos a cigányok tényleg vannak annyira ostobák, hogy ezek után sem fogják megérteni, hogy ez a következménye a 10 kg krumpliért és üveggyöngyért eladott szavazataiknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.