A kunszentmiklósi nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja munkagépekből lopott üzemanyagot.

Rendszeresen rájárt a dízeles tartályra, 550 litert lopott

Egy helyi üzem képviselője feljelentést tett a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki a gyanú szerint 2019. júniusa és decembere között legalább öt alkalommal gázolajat tulajdonított el a cég telephelyéről.

A nyomozás adatai szerint az ismeretlen a zárt udvarra minden alkalommal úgy jutott be, hogy átmászott a kerítésen, majd a munkagépek tartályát felfeszítve műanyag kannákba fejtette át a gázolajat. Ezzel a módszerrel összesen 550 liter üzemanyagot sikerült elvinnie.

A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján beazonosították a feltételezett tettest, egy 25 éves férfit, aki a bűncselekménnyel 268.000 forint kárt okozott. Őt – folytatólagosan elkövetett – lopás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki.

A jelenleg szabadlábon védekező helybéli ügyében a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészégre.

(police.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Megint bizonyítást nyert a régi igazság.
Nagyot (orbáni méretben) kell lopni és az büntetlenséggel jár. (a mordechaji mérték már kevés) És a nagyhal most ismét megette a kishalat.
Lepényleső
Érdekes hogy a kisstílűek rögvest lebuknak,viszont akik kormányszinten folytatólagosan száz milliárdokat lopnak,
azoknak még a hatóságok is messziről szalutálnak,- valahol a világban,egy fejmosott diktatúrában,rabigában?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.