Szerinte politikai csoportosulások akarták saját céljaira használni néhai férje nevét és a díjat.

A 168ora.hu az atv.hu-ra hivatkozva arról számolt be, hogy Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színművész özvegye visszavonta a férjéről elnevezett díj névhasználati jogát vasárnap, a díj átadóján.

"A néhai Kossuth-díjas színművész özvegye, B. Élthes Eszter kisebb jelenetet rendezett a vasárnapi díjátadó gálán, közölve, visszavonja a névhasználati engedélyt a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjtól. Döntését azzal indokolta, hogy férje az egyetemes igazságokért, a magyar nép felemelkedéséért harcolt, ő pedig mint özvegy és a szellemi hagyaték őrzője soha nem engedheti meg, hogy nem hagyja, hogy Bessenyei Ferenc nevét bármilyen politikai csoportosulás a saját céljaira, a saját reklámozására használja. Szerinte a hódmezővásárhelyiek és a város vezetése önkormányzat úgy döntött, hogy az ádáz politikai csatározásokat tovább folytatja, és ebből a díjat sem hagyják ki, amit ő az alapításkor megfogalmazott eredeti célkitűzések fényében nem fogad el"

- olvasható a 168ora.hu cikkében.

Bessenyei Ferenc özvegye a díjátadón vonta vissza a névhasználati jogot a vásárhelyi városvezetéstől.

Berei Erzsébet zongora-művésztanár átveszi a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat Márki-Zay Pétertől, Hódmezővásárhely polgármesterétől az alföldi városban született, kétszeres Kossuth-díjas színművész nevét viselő művelődési központban 2020. január 19-én

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Az idei díjak odaítélését és azok körülményeit nem fogadom el. Bessenyei Ferenc özvegyeként, szellemi hagyatékának őrzőjeként soha nem engedhetem meg, hogy a 20. század második felének legnagyobb színészének nevét bármilyen politikai csoportosulás a saját céljaira, reklámozására használja, nevével visszaéljen. Sajnos az elmúlt hónapokban Vásárhely polgárai és önkormányzata úgy döntött, hogy a városban jóideje dúló ádáz politikai csatározásokat tovább folytatja, és ebből a Bessenyei-díjat sem hagyják ki. Ez nem méltó Bessenyei Ferenc szellemiségéhez, aki soha nem politikai célokért, hanem az egyetemes örökérvényű igazságokért és a magyar nép kulturális felemelkedéséért harcolt

- olvasható a promenad.hu cikkében (a teljes beszédet itt lehet meghallgatni).

Bessenyei Ferenc özvegye a díjátadón vonta vissza a névhasználati jogot a vásárhelyi városvezetéstől.

B. Élthes Eszter

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A lap szerint az özvegy a beszéde után, de még a díjak kiosztása előtt elhagyta a művelődési házat, Márki-Zay Péter független polgármester pedig követte, így a díjak átadása több percet csúszott.

Az MTI híre szerint (amelyben beszámolnak a névhasználat visszavonásáról is) Az elismeréseket Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) polgármester adta át. A politikus hangsúlyozta, nem politikai szempontok motiválták a díjat odaítélő döntést.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2008-ban alapította meg a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. A város díszpolgáráról elnevezett elismerést minden évben az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül egy személy, illetve csoport részére adományozható. Az elismerés az oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett nettó másfél millió forint pénzjutalommal is jár.

Dratsay Ákos 1960-ban született, és tízéves korában kezdett fuvolázni a hódmezővásárhelyi zeneiskolában. Szegeden, majd a fővárosban a Zeneakadémián tanult. Még hallgatóként, 1981-ben kezdett a kecskeméti Kodály Iskola zeneművészeti szakközépiskolában tanítani, ahol feleségével, Berényi Bea fuvolaművésszel közösen rangos szakmai műhelyt hoztak létre. 2016 szeptembere óta ezt a munkát a budapesti Vienna Konzervatórium tanáraiként egyetemi szinten is folytatják. Szólistaként és kamarazenészként csaknem ezer koncertet adott itthon és külföldön, számos cédé és rádiófelvétel őrzi játékát.

Berei Erzsébet 1944-ben Szegeden született 1944. február 13-án, majd ott szerzett zongora-szolfézs tanár képesítést. A hódmezővásárhelyi Állami Zeneiskolában zongoratanárként, majd 1980-tól igazgatóhelyettes, később igazgatóként dolgozott. 1993-tól a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolát vezette, majd három évre rá a Péczely Attila Zeneiskolával összevont intézményt irányította. Neve összeforrt a hódmezővásárhelyi zeneművészeti képzéssel. Aktív pályafutása alatt mindvégig a város zenei életének meghatározó személyisége volt, aki nyugdíjasként is részt vesz kulturális eseményeken, akár zsűritagként, akár szervezőként.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Vajon Bessenyei özvegye mire gondolt, mert konkrétumokat nem mondott!!!?? Talán ő a politikai játszma áldozata??!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Vajon Bessenyei özvegye mire gondolt, mert konkrétumokat nem mondott!!!?? Talán ő a politikai játszma áldozata??!!
Macskaszem
A díjat lézerjankó polgárjenősége idején alapították, és most a Promenád nevű Lázárhoz köthető lap tudósít a botrányról. A Bessenyei özvegy ezek szerint erősen kötődik a fideszhez, és az alattomos, ravasz, minden hájjal megkent Lázár meglátta benne a potenciált, és nem lőtt mellé.
Nessy
Meghallgatnám az özvegy indokait, hogy kiváló művészek esetében mit tart "politikai kitüntetésnek"? Ha emlékeim nem csalnak még Liszt Ferencet sem lehet jobboldali, vagy baloldali módon előadni! A zongora művész középen ül, igaz hogy hol jobbra, hol balra hajol, de ez a zongorakészítő és a zeneszerző hibája!
A fuvolát viszont középen tartva fújják.
Bér lehet, hogy az özvegy nem így tudja!
Nessy
@Shikari: A jelen esetben mi a kifogás a kitüntetett művészek ellen?
kereső
"Sajnos az elmúlt hónapokban Vásárhely polgárai és önkormányzata úgy döntött, hogy a városban jóideje dúló ádáz politikai csatározásokat tovább folytatja, és ebből a Bessenyei-díjat sem hagyják ki. "- egyszóval, Hölgyem. Amig a "bugyuta" hódmezővásárhelyiek a fidessre szavaztak, addig nem volt gond.Addig nem használták Bessenyei Ferenc nevét politikai célokra. Csak kizárólag most, hogy a város lakossága nem fidesses polgit választott. Szép. Akkor Ön nem osztja azt, hogy a művészet egyetemes- nincs jobboldali,és baloldali művészet- csak művészet van. Ezzel beállt a mostan kultúrkampfot hirdető fidess mellé. Gratulálok.
Nessy
@Shikari: Ezek szerint ellenzéki polgármesterek nem adhatnak át művészeti díjakat, melyeket nem ők is ítélnek oda, hanem jó esetben szakmai zsűri, illetve bizottság, kuratórium!
Nessy
@Shikari: Tudod, engem részemről nem érdekel a művész politikai hovatartozása, kitől kapott kitüntetést,ki adta át. Engem a művész előadása érdekel! Azt hiszem, nem vagyok egyedül.
csak úgy....
@Shikari: tibi,te egy butuska munkakeülö...
Nessy
@Shikari: Honnan tudod, milyen műfaj érdekel, milyen koncertre, zenekari vagy egyéb műsorra megyek el?
csak úgy....
@Nessy: viccelsz? a tibi mindent tud ,mindenkiröl mindet...
silber13
@Shikari: Már mondtam nm is egyszer,: hanem értesz a művészethez, ugatod a tzenét és csaholod a sznházat, akkor tartsd távol magad ezektőla témáktól. Azt mondod itt fentebb, nem ismered a hátteret, az előzményeket, de csak beledumálsz kéretlenül is.Maradj
Eladott Ország
"a színészóriás özvegyeként nem engedheti meg, hogy férje nevét bármely politikai hatalom a saját céljaira használja, azzal visszaéljen" És evvel maga keverte bele kedves férjét a politikába! Ha bármi jóindulat lett volna benne, akkor már előtte tiltakozik a díjátadó és a férje nevének használata ellen, és nem az ünnepségen áll neki tiltakozni.
www.youtube.com/watch?v=NGX2sDnIgJ8
silber13
@Shikari: Neked hallgass a neved ebben a témában!:-)))
silber13
@Shikari: Hihihi!:-))))))))))))))))))))))) Pontosan oyan kultúrbarbár vagym,mint a féleszű csúti főnököd. De az ilyenekről írt ann K. von Trajtzigfritzig egy találó jellemzést!
advocat
Remélem olvassa kommenteket! Mert amit művelt - indok nélkül??? - visszavonta a névhasználat jogát. Nyal egyet Viktornak! Ha vásárhelyiek is írnának! Bár, vélem néhány van közöttük. Tanuljon belőle!
silber13
@Shikari: Ne erőlködj Durbincs-Shikari!!:)))))))) És legyél büszke a tudatlanságodra, mint a fityiszesek általában!
silber13
@Shikari: Sokkal inkább azok, mint a hozzád hasonló bugris paraszt fityiszesek! További jó szórakozást te minden bölcsességek tárháza!:-))) És ne felejts el az ingyenkonyhát útba ejteni, hátha kapsz még valami maradékot!:-))
sokanvagyunk
A sorban - a "szakmán kívüli" - negyedik feleség akiről az hírlett: "...minden téren nyugalmat hozott a művész számára...", most önálló műsort rendezett és adott elő - politikai felhanggal, mert a díjátadó nem az ő szájaíze szerint történt.
Gondolt egy percig is előtte arra, hogy a díjra érdemeseket ezzel az előadásával milyen helyzetbe hozta?
Kookas
@Jozefina: nem mire hanem kire. csak az ss re
namihami
Kevesli az állami támogatást és lead egy magánszámot? Esetleg volt némi előzetes egyeztetés?
Nagy kaland, nevezzék át a vásárhelyi prominensek a díjat és az öreglánynak legyen egy orbáni orgazmusa. Arról már szó se essék, hogy a vénasszony nem a Márky-Zayt sértette meg, hanem a kinevezetteket alázta. Legyen rá büszke, hogy beléjük rúgott egyet. Élete legnagyobb öröme legyen ez a szereplése.
Rengeteg, arra szintén érdemes személy neve adható az új/régi díjnak. Ás a ""Bessenyeiné"" neve mehet a feledés homályába...
Clavigo
Puskás neve után, ezt a nevet is( Bessenyei ) lehúzták a nemzethhy együttműködés szintjére,,, ,a trágyába. .. Oszt jó napot.
ómió
Bolsiék már Bessenyei nevével is visszaélnek? Igaz, mivel nem!?
Clavigo
@Sámannus: Jól megélt a Bessenyei névből...
Nessy
Ha már valaki bogarat tett a fülébe az özvegynek, legalább benne lehetett volna annyi tisztesség, hogy nem ott, és nem a díjazott elismert művészeket alázza meg!Vagy szólt volna előtte, vagy majd egy későbbi időpontban, és akkor van annyi nagy művésze Vásárhelynek, hogy az önkormányzat kitalálhatott volna más megoldást.
Bárki volt az "ötletgazda", egy unintelligens, bunkó pártkatona lehetett!
Mint gondol ez a jó asszony, hogy a színpadon, vagy a Zeneművészeti katedráján a művészek pártpolitikát játszanak, tanítanak? Neki viszont sikerült a színpadon azt interpretálni!
namihami
@ómió: 15.30: Érdekes, amikor hungarista/nyilaskeresztesék adták, akkor az még nem volt a névvel való visszaélés? Ez a nagymagyar asszony, a fideszesekkel kooperatíve, akkor még nem érezte a férje nevével való visszaélést? Esetleg egy kis nyugdíjemelés (férj nevére való tekintettel) vagy valami egyéb pluszjövedelem segítene?
Sámannus
@Clavigo: A banya csak azt felejti el, hogy éppen azzal fordult a politika felé, hogy a nép választott képviselőit vádolta meg. Azért még biztosan nem emelt hangot, hogy a papok és még a fidesznyikek is felmásznak a szószékre és onnan hadoválnak politikai baromságokat, aminek semmi köze a valláshoz. Pontosan erre az útra téved, amire rácuppantak a lakájok is. Csak botrányt akartak. Biztosan van más Bessenyei is a városban, nevezzenek el róla is egy díjat, és adják ki az övé helyett. Megnézném a képit hogyan reagál rá. Esetleg azt is mondhatnák neki, hogy ezzel a névvel Dunát is lehet rekeszteni.
ómió
@namihami: Mindenkinek szuverén joga, ha csak a bolsiszagot nem bírja! Vagy már ezt is elkoboznátok tőle? Egyébként "hungarista/nyilaskeresztesék" - mint jelenlegi koalíciós partnereitek - megszokták már, hogy komálóik - mármint ti, bolsik - időnként ilyen dehonesztáló kontextusban emlegetik őket?
CsipkeRózsa
Amikor Balázs Péter kapta a díjat, akkor Bessenyei Ferenc özvegye még az átadásban is közreműködött.
vitriol
@Shikari: lázár "ténykedése minden normális embernél kiveri a biztosítékot", és alattomos nyomulásához orbán igért neki támogatást. lázár anélkül is egy ocsmány alak, és ANNYIT IS ÉR!
namihami
@ómió: Akkor szagolgasd őket! Hiszen szived joga!
A kiszakadt és hozzátok csapódott fajnyilasok jelenleg a éppen a Ti Hazátok nevezetű formációt és vele a Kisistent gazdagítják. Ha neked igazad lenne az erkölcsváltogatással (Jobbik), akkor éppen neked kellene a Fideszt elsőnek leköpnöd. Hiszen a Mi Istenünk már minden volt, csak akasztott ember nem. A ventillátor csapágya már kiégett volna a forgolódásaitól. És, furcsa, de mindig sikerül neki odafordulni, ahol a pénz (nem a voks, a voksot a pénz hozza) van. Erre éppen a Mi Határokontúli Mára Igazabb Magyarjaink az élő példák. Az anyjukat meg""házasélnék"" a Gazdájuk által osztogatott baksisért. És amíg van pénz, addig lesz a hazához való rendíthetetlen hűség is. ADDIG!
namihami
@ómió: @namihami: Bocs, kimaradt egy szó: Akkor NE szagolgasd őket!
Így oké!
Ronin2
Nem ismerhetek minden részletet,de egy világhírű fuvolaművész,és egy zenetanárnő kitüntetéséből politikai kérdést kreálni már művészet.
Az özvegynek sikerült.
Nem mellékesen, Bessenyei művészeti nagyságát nem kétségbe vonva,szólhatna valaki az özvegynek,hogy férje az "átkosban" is a csúcsszereplők közt volt.
Mondhatnám,hogy akkor volt a csúcson.
Ui:- szerintem meg az özvegy "tuskult" egy hangyányit,mert ezt a bejelentést megtehette volna a díjátadás után.
Kookas
@durbincs: ha az orbánira gondolsz akkor nem.
ómió
@namihami:Szagolgassa őket az - konkrétan a bolsevik tetübandád meg a rajongói, mint te - aki koalíciózik velük! Szólj, majd, ha a Fidesz bármelyik változatukkal koalíciózik! Addig meg - jó bolsi módjára - hazudozzál tovább! Azért kéne leköpnöm a Fideszt, mert - ugyan beletelt pár évbe, mig igazából kiismerte őket - otthagyta azt az anarcholiburnyák tetübandát, amelyiknek te máig is a szekerét tolod? Akkor a leköpendő inkább te vagy meg a rablóbandád! Pláne, hogy még a saját mocskos egótokat is arra próbálod hazudni!
ómió
@Eladott Ország:Üres fej és mondanivaló-hiány? Ma már ez a bolsevik "Werbung"?
namihami
@ómió: 09.33: Két szó a válasz: Paraszt vagy! (és nem a földművelésből élőre gondolok)
Mindenki másnak: Mindig reménykedem abban, hogy egy túloldali is tud hosszasan, de kulturáltan véleményt cserélni. És mindig, megint csak a csalódás.Egy-két néha három válaszuk után kitör belőlük a durbincs és társai koalíció.
ómió
@namihami: Na! Elfogytak az érvek a valóság ellenében? Maradt a "bolsevik kultúra"? Azt tartsd meg magadnak!
Eladott Ország
@ómió: tegnap, 09:35;Szlovén íróember, Žarko Petan azt mondta, hogy a jelszavak üres fejben keltik a legnagyobb visszhangot. Hofi is megmondta ,, ha nyomást érzel a fejeden, nem biztos, hogy a sapka szorít."
ómió
@Eladott Ország: Örvendetes, hogy saját magadon látod igazoltnak néhány mondás helyénvalóságát!
namihami
@ómió: Érvek ellen? Viccelsz?
A paraszt jelzőt nem az ""érveid"" ellen kapod, hanem a stílusod ellen. Ezzel a jelzővel nem válaszolni akarok, hanem a kommentednek a másik (bárki) iránti ""leköplek"" és hasonló keresztényi megnyilvánulásod reakciójának szánom.
Egyébiránt, a ""bolsijaim"" képtelenek voltak a haverjukból 4 esztendő alatt világranglistára kapaszkodott milliárdost, EU vizsgálaton elbukott vőt, sokszáz állami cselédet és hasonlókat produkálni. Ahogy képtelenek voltak arra is, hogy a ""megvilágosodás útján"" csórók maradjanak, úgy hogy azért a család többi tagjának legyen ezt-azt a tejbe aprítani. Ezt már az MDF-fel kezdte és csak arra az időre lassított, amíg ellenzékből keverte a sz@rt. Aztán 2010-ben sikerült rágyorsítania. És mára ""szárnyalunk"".
Ezekre válaszolj, ha marad értelmes reakciód, akkor jöhet a libsibolsi jelző is. De addig...
fahrenheit451
A Fideszes buta vén luvnya még csak fel sem fogja, hogy ezzel a férjét alázta meg, szégyenítette meg, írta ki a történelemből.
Jóravaló, díjra való embereket szégyenített meg, pártpolitikai okokból.
Páran majd emlékeznek Bessenyei Ferencre, de nem szépen.
A hülye vén kurvára - aki leszopta Bessenyei Ferencet - meg biztos, hogy nem szépen!

A Fidesz tényleg képes így lealjasodni, hogy így
fahrenheit451
Igazából sokan leszopták Bessenyei Ferencet. És egyik sem a felesége volt - a lelkében még mindig kicsit kommunista, csipetnyi náci vérfideszes kőbunkó nagyon keresztény.
Nessy
@Eladott Ország: reménytelen próbálkozás! Ez van a buksijukba beprogramozva, és a program nem módosítható a felhasználó által.
Érvek? Tények? Amit mondanak felülről! Inkább hisznek a kormány propagandának, mint a saját szemüknek!
namihami
@Eladott Ország: Ez lehetne igaz, de Te is ismered a fideszes (eredetileg kövéri) jeligéjét a fiúknak:
""Az én kommunistám jó kommunista...""
Pontosan ehhez tartsák úgy magukat, mint az ideológiai hozzáállásukat. És, láthatod, a szavazóik vagy zabálják ezt vagy ki vannak fizetve. Mert:: ""A lélek gyenge, de a gyomor erős!"" Ahogy ez hatványozottan szintén igaz a Határontúli Igaz Mélymagyar Vértestvéreinkre és a kassza bezárásáig ki is fog tartani..
ómió
@Eladott Ország: A titulusotokat tartsátok meg magatoknak, efftársak!
ómió
@namihami:Látom, efftársilag találva érzed magad! Akkor nem lőttem mellé! A képességeknél tartva meg bolsijaid 45.után "csupán" a "nép" kifosztására, kolhozba terelésére, párezer ember legyilkolására, tízezrek bebörtönzésére, százezrek elűzésére, az országnak 50 év lemaradás "kivívására" voltak képesek a "rothadó kapitalizmus" mögött, majd, amikor 90-re rájuk omlott a "magasabbrendű társadalmuk", képesek voltak még több, mint 10000 milliárdnyi "társadalmi tulajdon eltüntetésére", miközben egymás után bújtak elő a bolsevik milliárdosok a "szőnyeg alól"! Ja! És "képesek voltak" még megúszni 45 év vérengzését is! Van mivel "büszkélkednetek"! Hogy a 90. utáni népzsebeléseitekről, országlepusztításotokról már szót se ejtsünk!
ómió
@Eladott Ország:A tiéd tuti! Leginkább a "párttal"! De ezt naponta várod megerősíteni?
ómió
@Eladott Ország:Attól, hogy te ezt 40 évre visszamenően rájuk hazudod, manapság még te vagy az!
namihami
@ómió: Legyen neked karácsony! Persze, ha én ""efftársi"" vagyok, akkor pont a Te vezéreid az ""efftársaim"", hiszen bár én még párttag se voltam, pusztán annyi volt az ""efftársiasságom"", hogy dolgoztam neki is, meg magamnak is, mert bizony, de élni, enni, lakni, stb. akkor is kellett. És ők voltak éppen azok, akik bizony a rendszer funkcionáriusainak álltak ilyen-olyan beosztásban. És nemcsak ők, de mindazok, akik körülállják őket.
A '45 és '90 közötti időszakot éppen ti mondjátok ""nemszabad"" országnak, tehát a kiszolgálói se lehettek szabadok. És a gazdagodásukat mérni a fideszes potentátokéhoz? Mint a giliszta és a sas.
A '90 utáni népzsebelés pedig Tiszti kaszinóval, abból bányákból, tokaji borászatokból, vő révén történő világításokból, Százlábú általi hotelbizniszekből, mészárosi világgazdagságból és hasonlókból jött össze. Csak az a szerencsétlen Viktor maradt kódis...
Melyik ""efftársamra"" mondhatod ezeket a nagyságrendeket?
Hogy megúszták az ""efftársak""? Bizony, meg. Eklatáns példa lehet mondjuk a Kövér, az Orbán, a Pintér) és nem akarom teleírni az oldalt), de volna még. És még a katonai besúgásokról szó se esett. Mert arról is dokument van, nem sikerült időben megsemmisíteni a Kövérnek, amikor ő volt a titkosvezér.
ÖNGÓL...
namihami
@Eladott Ország: Ha a társadalom még nem is homogén, de a gazdaság szinte teljes mértékben már igen jó kezekben van.
És a voksok (lásd győri átállók) a megfelelő összegért vagy papírokért megszerezhetők lesznek. Vagy maradnak.
Lepényleső
Hír,ha igaz,- az özvegynek eddig miért nem szúrt szemet az,-csak most amikor a város java része másra szavaz?
Eladott Ország
@ómió: tegnap, 14:13; Orbán nem kizavarta a szovjeteket 1989-ben, hanem egyszerűen magát az akkori események középpontjába állítva felépítette politikai karrierjét. Ma, évtizedekkel később pedig ő maga az, aki hazánkba engedte az oroszokat, akik köszönik szépen és élnek a nagyszerű lehetőséggel. Hogy mekkora károkat okoz ez az egész országnak, azt csak azután tudhatjuk meg biztosan, amikor végre örökre búcsút mondunk a NER-nek. Hogy ez mikor következik be? Remélhetőleg hamarosan, az ugyanis már egy jó jel, hogy Orbán Budapest elvesztéséről beszélt Putyinnak. A rendszer omladozik, már csak azért kell imádkozni, hogy ne legyen túl késő. youtu.be/hpOM28bCfz8
Az oroszok már nem csak a spájzban vannak, hanem országszerte és köszönik, nem félnek. Ezen pedig nem sokat segít az, hogy Orbán végső soron kiárusítja az országot Putyinnak, valamint egy – akár kémközpontnak is tökéletesen használható – létesítményre adott engedélyt Budapest szívében.
ómió
@namihami: Mielőtt elvesznél a maszatolásban, tisztázzuk! Ma az az efftárs, aki a trendi internácizmus szekerét tolja és ennek a "kórusnak" a tagja! Valahogy éppen rád illik! Tehát az efftárs nem az, aki 30-40 éve az volt (mert valahogy meg kell élni címmel így-úgy belekényszerült a fekabandába), hanem, aki máig is a szekerüket tolja! Éppen, mint te! Ami meg a "nagyságrendeket" illeti, utaltam már rá: a 90-es években "eltűnt" több, mint 10000 milliárdnyi "társadalmi tulajdon", miközben a bolsevik milliárdosok, köztük Böszme vezéretekkel, sorban bújtak elő a "szőnyeg alól"! Ha fellapozod a leggazdagabb "magyarok" névsorát, máig is megtalálhatod őket! Orbánra meg Kövérre meg (akár Simicska után szabadon is) ráhazudni bármit rá lehet - éltek is vele minden hullámhosszon - de attól még igaz sosem lesz. Igaz, az ilyen "apróság" a 100 millió áldozatot követelő "humán fajtátokat" soha nem érdekelte! Van róluk "papír"? "Csodálatos"! Már azt is tudtok hamísítani? Vagy a "jó efftársakról" elégetett több vagonnyi iratot legalább részben valamivel pótolni kellett? Hogy aztán ennek alapján majd legyen "ügynöktörvény"?! Hű tükre a fekafajtátoknak!
ómió
@Eladott Ország: Orbán nem kiküldte, hanem visszahozta az oroszokat? Na, és hol a laktanyájuk? Hazudj már egy öblöset! És ez - ami nincs - mekkora károkat is okoz az országnak? Ide egy újabb öblös hazugság szükségeltetik! Na, de, ha csak hazudozni vagy képes, azt tartsd meg az efftársaidnak!
Eladott Ország
@ómió: A fideszesek fanatikus népség. Bármit elhisznek, amit a kormánypárt propagandistái megrágva eléjük köpnek. Mindenkinek nekiugranak, aki nem kedveli, esetleg kritizálni meri imádott vezérüket. Kritikátlanul szajkózzák a betanult szöveget. Tűzzel-vassal védik imádatuk tárgyát. Bármit elfogadnak, amit Orbán mond, minden jó, amit Orbán csinál. Minden rossz, amit bárki más mond, vagy csinál. Mindenki idióta, aki nem a fényes csillagban hisz. Mindenki szélsőbalos liberálfasiszta, migránssimogató sorosbérenc, aki nem Orbán nyájában béget. Aki nem velük van, az nem is normális, nem is ember és nem is magyar. Hülyének lenni márpedig nem kötelező, azt mindenki maga választja. Erdogán és Putyin többet jár ide, mint a WC-re. Nyugat-Európai politikusok, a csúti cigányt már le se szarják, hiteltelen közönséges bűnöző és politikai prostituált lett, aki többek között szétbaszta a jogállamot és megteremtette Európa egyik legkorruptabb országát. Erre büszke lehetsz, te eszetlen faszfej!
uploads.disquscdn.com/images/dc359658775ef35236a5f0e384c109c4d43e657d92ef0882f23bdabac889d0cb.jpg?w=600&h=465
namihami
@ómió: A 10.000 milliárdnyiban a Viktorotok apukája éppen úgy benne volt, mint a Gyurcsány. Tehát ez rossz példa.
A többi pedig:: lásd Eladott Ország 12.21 Legfeljebb a jelzőkön finomítanék, a lényeg marad.
ómió
@Eladott Ország: Te makogsz fanatikusságról, amikor egyéb se dől belőled, mint az aljasbolsi demagógia? Már az eleitekből is az dőlt és mit "vívtatok ki" vele? Fél évszázados lemaradást, hullahegyek és nyomor árán! Hülyének - napláne aljasnak - lenni tényleg nem kötelező: ti önként és de genere vagytok azok! Ahhoz képest, hogy "le se szarják", tavaly Orbánt az összes vezető nyugati politikus fogadta! Hozzátok - talán éppen az aljasbolsi demagógiátok miatt(?) - éppen csak a valóság nem jut el, vagy ennyire édes a hazudozás? Ha itt nem lenne jogállam, vörösbolsi tetü, akkor te már az Andrássy 60-ban rohadnál (mint eleitek idején volt "divat") körmök nélkül! Vagy a bitón virítanál! De "trendibben", minimum félszemmel, mert a másikat már kilőtték volna: tudod, mint 2006-ban Böszme-vezéredék idején "dívott"! Addig meg kellemes ocsmány hazudozást!
ómió
@namihami: Ő - minden ellenkező hazudozásod ellenére - azért nem volt ebben "éppen úgy" benne, mert a kolhozosításkor eleitek őt is - ahogy magyarok százezreit - kifosztották! Mindössze visszakapta, amit egykori efftársaitok elraboltak tőle! Böszme vezéreteknek meg csak az volt, amit lopott! Tehát, mégis csak jó példa!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.