Az eurózóna reformjára, a maastrichti kritériumok újragondolására van szükség – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Lámfalussy-konferencián hétfőn Budapesten.

Matolcsy az eurozónát is megreformálná

Az európai és globális gazdaságpolitikai gondolkodás meghatározónak számító fórumának témája a fenntartható konvergencia – mondta a jegybankelnök.

Az európai közösség minden tagját az eurózóna átalakításáról szükséges párbeszéd elindítására kérte. Magyarország elkészítette ezt a programot – jelezte.

A jegybank elnöke szerint Magyarország 2013 óta fenntartható felzárkózási pályán van, azóta a magyar gazdaság növekedése átlagosan évi 3,8 százalék volt, ami több mint 2 százalékponttal meghaladta az eurózóna átlagát. Az egy főre eső GDP-ben jelenleg az uniós átlag 73 százalékán áll az ország, ez is folyamatos felzárkózást mutatott az utóbbi években. A felzárkózás harmadik fontos tényezője Matolcsy szerint, hogy a GDP-arányos államadósságunk 2022-re 60 százalék alá csökkenhet. A pozitív változások mellett szükségünk van új versenyképességi reformokra, amihez a nemzetközi partnerekkel is párbeszédet kell folytatni.

Húsz évvel az euró bevezetése után néhány alapvető feltétel még mindig nem teljesült, új párbeszédre van szükség arról, hogyan reformálják meg a valutaövezetet – emelte ki az MNB elnöke. A reformokra szerinte kiváló alkalmat kínál az 1992-es Maastrichti Szerződés harmincadik évfordulója 2022-ben. A konvergenciareformhoz új párbeszéd kell az EU intézményeivel és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is. Európában mindenki erős EU-ban érdekelt, a hosszú távon fenntartható sikeres európai gazdasághoz versenyképességre, kohézióra van szükség – tette hozzá. Az eurózóna első tíz éve sikeres volt, de a globális pénzügyi válságot követően számos problémával és megoldatlan kérdéssel szembesült – vélekedett.

Peter Praet, az Európai Központi Bank igazgatóságának korábbi tagja, akit idén Lámfalussy díjjal jutalmaztak, kiemelte: az eurózóna stratégiájának sürgős felülvizsgálatára van szükség. Idén év végére várhatóan a végére érnek a felülvizsgálatnak. A reformokkal kapcsolatban fontos, hogy legyenek határidők – húzta alá. Szerinte az egyensúlytalanságok már az eurózóna első évtizedében megjelentek, talán túlságosan elhanyagolták ennek jeleit. A monetáris politika nem tud hatékonyan működni más politikák támogatása nélkül. Azt mondta, hogy az Európai Központi Bank iránti bizalom alacsony, azzal együtt, hogy az emberek szeretik az eurót.

Forrás: MTI

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Én ezt már el sem olvasom! :))
Magyarország fölényesen vezet a hibbant politikusok versenyében.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gauntlet
érted: egy 9 milliós ország egy 400 milliós tömböt?
Cicamama55
Feketén-fehéren nála megreformálni=meglopni... Devizahitelesek lenyúlása ma még élő valóságnak számít!
nezelodo
@Sámannus: ma 16:35. A francot! Orbán a közgazdasági, több évtizedes tanulmányai és kutatómunkája alapján őt tekinti a gazdasági zseninek, a Lölö után.
Eladott Ország
"Rabár Ferenc (Budapest, 1929. június 4. – Budapest, 1999. december 29.) magyar közgazdász, politikus, az Antall-kormány pénzügyminisztere 1990. május 23. és 1990. december 20. között, egyetemi tanár. Rabár azért mondott le a tárca vezetéséről, mert állandóan konfliktusba keveredett Matolcsy György jelenlegi gazdasági miniszterrel, aki akkor a Miniszterelnöki Hivatal Gazdaságpolitikai Titkárságát vezette. A kormányból való távozása után Rabár visszatért a Közgazdaságtudományi Egyetemre, majd 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára volt."
latoluz
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Lepényleső
Állítólag a szem a lélek tükre! Nem vitáznék azzal ki rájött erre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.