A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) javára döntött jogerős, másodfokú ítéletében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) hétfőn a párt "Szavazz érvénytelenül!" mobilalkalmazása ügyében, amely miatt a testület elsőfokú ítélete szerint jogsértő módon szabtak ki pénzbírságot a magyar hatóságok.

Pert nyert a magyar hatóságok ellen a Kétfarkú Kutya Párt
Fotó: Facebook/Kétfarkú Kutya Párt

Az EJEB fellebbviteli fórumként működő nagykamarája 16 szavazattal 1 ellenében azt a döntést hozta, hogy

a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikkelyét.

A bíróság indoklása szerint a magyar hatóságok által hivatkozott hazai választási törvény rendelkezései nem tették lehetővé a felperes számára, hogy számoljon azzal, hogy a mobilalkalmazás biztosítása büntetőeljárást vonhat maga után.

Az EJEB már 2018 januárjában hozott elsőfokú ítéletében elmarasztalta a magyar hatóságokat az ügyben, és 3330 euró (mintegy egymillió forint) kártérítést és perköltséget ítélt meg a felperesnek. Az ítélet azonban nem volt jogerős, és a magyar állam fellebbezést nyújtott be ellene, amelyet 2018 májusában fogadott el az EJEB öttagú tanácsa, így a másodfokú fórumként működő nagykamarára bízták az ügyet, amely hétfőn hozta meg végleges döntését.

Az ügy előzménye, hogy az MKKP a 2016. október 2-i, migrációs kvótáról szóló népszavazás előtt arra buzdította a választópolgárokat, hogy szavazzanak érvénytelenül és szavazólapjuk fényképét osszák meg az applikáció segítségével.

A Nemzeti Választási Bizottság 800 ezer forintos bírságot szabott ki a voksolás titkosságának megsértésére hivatkozva, azonban ezt a Kúria később ezt 100 ezer forintra mérsékelte.

Az ügyben az Alkotmánybíróság elutasította a párt beadványát, így az MKKP – miután kimerítette az összes hazai jogorvoslati lehetőséget – az EJEB-hez fordult.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bíróság az 1950-es Emberi Jogok Európai Egyezménye betartásának felügyeletére létrehozott bíróság. Az Európa Tanács által elfogadott egyik legfontosabb egyezménynek az ET mind a 47 tagállama részese. Az EJEB határozatai kötelezőek a szervezet tagországai számára.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Hát Viktor, ez se jött össze! Itt az ideje még néhány baráti jogász pozícióba helyezésének. Hátha azok több sikerrel járnak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Volt egyáltalán olyan per, amit ez a briganti kormány megnyert?
Béla333
"Az EJEB határozatai kötelezőek a szervezet tagországai számára."

Ez persze a Fideszes mocskokat nem kötelezi semmire, ők mint az anarchisták, azt csinálnak, amihez kedvük van!
Egy mocskos, a törvényeket lábbal tipró szemét banda!
Jozefina
Persze ezt is a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának kellett meghoznia, mert itthon orbán kezében vannak a bíróságok (tisztelet néhány bíró kivételével) !!!?? Szégyen a magyar igazságszolgáltatásnak csúfolt bíróságokra!!!
latoluz
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Sámannus
@durbincs: Több tisztességet a MKKP-nek, lesz amikor őket fogod csókolgatni cafat! Ezt az a félbitesek egyébként sem érthetik meg.
justhpeter
Újabb saller és koki Orbánnak. Szerencsétlen mostanában annyit szopik, hogy a torkos borz már irigykedik. Jó lenne, ha a fejében már összeállna a jogállam, de nem megy neki.
Focihasonlattal élve: a birkát le kellene már cserélni, mert előbb-utóbb oda lesz a bajnokság is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.