Zavartan elhárította a Benkő végső nyughelye felőli érdeklődést Bazsarózsa – nem tudni, hol temették el a lantművészt.

Egy hónapja már, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Benkő Dániel. A 72 éves művész családját nagyon megrázták a történtek, akkor azt kérték, csak maguk szeretnék megélni a fájdalmat, így a sajtótól távol gyászolták meg a zenészt. Most azonban a Bors felkereste a rokonokat Benkő sírhelye felől érdeklődve, amelyhez szerettek volna kilátogatni.

Kisebbik lányát, Dalmát nem sikerült utolérniük, a lantművész fiatal táncos szerelme, Bazsarózsa pedig szűkszavúan és zavartan válaszolt a lap kérdésére:

Ebben nem tudok segíteni, ebben senki nem fog tudni segíteni. Erről nem tudok és nem is szeretnék beszélni

– mondta a lapnak.

Így egyelőre nem lehet tudni, hova temették Benkőt, bár sokak szerint a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomba. Hogy valaha kiderül-e a zenész sírjának holléte, nem tudni, ám az biztos, hogy rajongó is lerónák tiszteletüket szeretett lantművészük végső nyughelyénél.

Címlapkép: Instagram/24ponthu

(borsonline.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gradikim
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
namihami
Jelentkezzen az, aki nem tudja, de mégis kiváncsi rá...
simmering73
Mitől fél ez a nímand? Valaki haza akarja vinni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.