Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a szabályozást – közölte a hivatalos kormányhatározat megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormány célja az, hogy megállítsa a "börtönbizniszt", amely mára többmilliárdos pénzügyi iparággá vált. A börtönben ülő bűnözők, ügyvédjeik segítségével már tizenkétezer pert indítottak a magyar állam ellen, és tízmilliárd forintot pereltek ki a rossz börtönkörülményekre hivatkozva. A kormány álláspontja szerint ez visszaélés az európai uniós és a magyar jogszabályokkal – írták.

Hangsúlyozták, hogy a "börtönbiznisz" károsítja az államot és az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, valamint sérti az emberek igazságérzetét. A társadalom nem azért küldi a bűnözőket a börtönbe, hogy ott meggazdagodjanak és milliomosokká váljanak – tették hozzá.

A közleményben kitértek arra is: Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő a börtönférőhelyek száma, új börtönök épültek és börtönfejlesztések vannak folyamatban.

Ugyanakkor a kártérítéseket eddig is jellemzően a jogszabályok által lehetővé tett határidő végén fizették ki, vagyis jelentős változást legfeljebb a beígért új szabályozás hoz majd.

Az Index kérdésére Karsai Dániel alkotmányjogi, emberi jogi ügyekkel foglalkozó ügyvéd azt mondta, hogy az idézett mondat pontosan azt jelenti, hogy a minisztérium a határidő végén fog fizetni, ami eddig is a gyakorlat volt.

A megjelent kormányhatározat alapján a leghatározottabban azt mondhatjuk, hogy nem függesztették fel a kifizetéseket

- mondta az ügyvéd a lapnak.

A határozatban egyébként az is szerepel, hogy a kormány felkéri Varga Judit minisztert, hogy vizsgálja felül a kártérítésekre vonatkozó törvényi szabályozást, ennek eredményéről pedig majd tájékoztassa a kormányt.

A 444.hu emlékeztet, először a strasbourgi bíróság kötelezte az államot a börtönzsúfoltság enyhítésére 2015-ben, majd több körben ítéltek pénzt olyan embereknek, akik kártérítési igényt nyújtottak be emiatt. Válaszul a kormány változást ígért. A zsúfoltság csökkentése érdekében például új börtönöket ígért, de azokat mégsem építették meg – írja a lap. Elfogadott ugyanakkor egy jogszabályt a kártérítések megítélésének hazai módjáról. Ezek alapján folynak most a kártérítési eljárások, amik alapján jogszerűen ítélik meg a kompenzációkat a rossz körülmények miatt. 

Forrás: MTI, Index, 24.hu, 444

Címlapkép: MTI/Németh György 

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
---Maradjon már mama. Jogállamban fogunk élni!
---Megint költözünk, Géza?
És mégis, kb. hány éve ennek?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Jogállamban nem előbb a törvényt kellene módosítani?
advocat
A Kormány 1004/2020. (I. 21.) Korm. határozata
a börtönzsúfoltság miatti kártalanítási eljárásokkal kapcsolatos visszaélésékkel szembeni azonnali
fellépésről
A Kormány álláspontja szerint a börtönzsúfoltságra hivatkozással elindított kártalanítási eljárásokat egyes elítélt bűnözők
és segítőik visszaélésszerűen, a saját meggazdagodásukra használják fel, amely joggal sérti a társadalom és különösen
a bűncselekmények áldozatai igazságérzetét, ezért ennek megakadályozása azonnali cselekvést követel.
Ennek érdekében a Kormány felhívja az igazságügyi minisztert, hogy
1. az egyes ügyekben a jogszabályok által biztosított legvégső időpontig a börtönzsúfoltság miatti kártalanítások
kifizetését haladéktalanul függessze fel;
Felelős: igazságügyi miniszter
Határidő: azonnal
2. a hatályos szabályozást haladéktalanul vizsgálja felül és annak eredményéről tájékoztassa a Kormányt.
Felelős: igazságügyi miniszter
Határidő: azonnal
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
namihami
---Maradjon már mama. Jogállamban fogunk élni!
---Megint költözünk, Géza?
És mégis, kb. hány éve ennek?
Qqberci
"a saját meggazdagodásukra használják fel"

Te s*ggfej O1G! A pénz szinte minden esetben azonnal megy tovább kártérítésre az eredeti bűncselekmény sértettjeihez! Ez fáj neked? És a Nemzeth Gázszerelőjének gazdagodásával mi van?...
Eladott Ország
A „börtönbizniszről” óbégatva -Völner Pál: súlyos bűnözők is milliókat tesznek zsebre dörzsölt ügyvédek segítségével, mindenféle mondvacsinált ürüggyel indított perek révén-, sorosozva, már össze is fércelték azt a kormányhatározatot, amely azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését. Orbán péntek reggel beleásította az elfideszesített rádiója mikrofonállványának kipirult orcájába a hergelő kinyilatkoztatásait, szombatra pedig már kormányhatározatba is foglaltatott az igéje. Mert jogállamokban ez a normális ügymenet. Egyetlen apróság maradt ki a miniszterelnök fröcsögő hazudozásából, meg az államtitkár elvtárséból is. A rossz körülmények miatt kifizetett kártérítésekkel a magyar állam jogerős bírósági ítéletet (!) hajt végre, olyan hatályos magyar jogszabályok alapján (!), amelyeket ő maga hozott (!). 2016-ban, a második kétharmad dübörgése idején.
luiz
Mit takar a felfüggesztés? fideszes majd kap, más nem?
tudode
Na ez aztán a HATALOMMAL VALÓ VISSZAÉLÉS non plusz ultrája, Rodolfo is megnyalná minden ujját azok után, hogy őfőméltósága
.
ad 1/ Alkotmányos VÁLSÁG Magyarországon
.
www.google.com/search?q=alkotm%C3%A1nyos+v%C3%A1ls%C3%A1g+magyarorsz%C3%A1gon&oq=Alkotm%C3%A1ny&aqs=chrome.1.69i57j69i59l2j35i39j0l4.5411j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
ad. 2/
.
---- Ismét meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet
.
infostart.hu/belfold/2019/09/05/ismet-meghosszabbitottak-a-tomeges-bevandorlas-okozta-valsaghelyzetet
.
""" Magyarország biztonsága és határvédelme érdekében a kormány meghosszabbítja a Magyarország egész területére elrendelt, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányrendelet szerint a válsághelyzetet
.
2020. március 7-ig tart."""
.
ad 3/ Lakhatási
.
www.google.com/search?sxsrf=ACYBGNTJ0L4y2Xb8ruJ9uQ4I_sIbRYgW2A%3A1579610866078&ei=8fImXov2OZLprgSH-5-wDw&q=lakhat%C3%A1si+v%C3%A1ls%C3%A1g+magyarorsz%C3%A1gon&oq=lakhat%C3%A1si+v%C3%A1ls%C3%A1g+magyarorsz%C3%A1gon&gs_l=psy-ab.12...78396.85449..88355...1.0..0.109.1069.9j2...0...1..gws-wiz...35i39j0i7i30j0.N10MSLrkV24&ved=0ahUKEwjLsrGE3ZTnAhWStIsKHYf9B_YQ4dUDCAs
.
stb., stb.
.
Válság idején őfélesége zsebében a jogÁSZ félcédulával mindent, és annak ellenkezőjét is "elrendelheti" EGYEDURALKODÓKÉNT!
Sámannus
Csinyának maguknak gumiszobát is. Igy nem kell terápiára sem járniuk.
vacsi
""az egyes ügyekben a jogszabályok által biztosított legvégső időpontig a börtönzsúfoltság miatti kártalanítások kifizetését haladéktalanul függessze fel". "
Ezt én is úgy értelmezem, hogy a legvégén fognak fizetni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.